Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - Szedő Antal: A magyar levéltárügy jelenlegi helyzete / 3–15. o.

A magyar levéltárügy jelenlegi helyzete 5) ször valósított volna meg hazánkban centralizációs törekvéseket és életrevalóságával előnyösen üt el mind előbbi, mind későbbi levéltári jogszabálytól. Maradandónak közülük — ez is csak az Országos Levéltár esetében — csak a Belügyminisztériumtól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz való átkerülés bizonyult, a Tanácsköztársaság egyéb levéltárügyi intézkedéseit a Horthy-korszak hatálytalanította. II. • Érthető, hogy ilyen körülmények között Magyarországon az 1945—4& közötti átmeneti időszak végzetesnek mutatkozott az irattári károk tekintetében. Háborús kár aránylag kevés érte a levéltárakat. Az Országos Levéltárban 1 raktár égett le (kb. 2500 fm állványzattal) ; egyes területi levéltárak anyaga a menekítés során összekeveredett és rendezésük évekig tartó hosszú munkát jelentett, más területi levéltárak elmenekített anyagának kisebbnagyobb részei elpusztultak. Nagyobb pusztulás érte a levéltárakon kívül fekvő anyagot, az irattárákat. Elsősorban a minisztériumok nagy központi irattárait, a községi irattárakat, a családi és vállalati irattárakat, éspedig vagy az említett időszakban végrehajtott meggondolatlan selejtezések vagy pedig a gazdátlanság állapota következtében. A gazdátlanság nagy károkat okozott a minisztériumok központi irattáraiban. Ugyanis a Belügy-, Külügy-, Pénzügy-, Iparügyi Minisztériumok épületei olyan súlyos károkat szenvedtek légi bombázások és harci események következtében, hogy mikor 1945-ben működésük ismét megindult, új épületeket foglaltak el a város egész más részében. A régi és megrongált épületekben igen hosszú időn át elhanyagoltan ós őrizet nélkül maradtak az irattárak, melyek így súlyos csonkítást szenvedtek a ki-bejáró kíváncsiak és tüzelőanyagot keresők tevékenysége folytán. Jellemző módon az ilyen feladatokat addig nem ismerő budapesti levéltárosok hosszú időn át észre sem vették a magyar történet ilyen fontos forrásanyagainak szemük láttára történő pusztulását... Hasonló sors érte a vidéki levéltárak tétlen passzivitása folytán a családi levéltárak nagy részét, bár itt egyes esetekben sikerült megmenteni fontos családi levéltárakat, hála egy-két fáradtságot nem ismerő vidéki levéltáros tevékenységének vagy a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztossága működésének. A legnagyobb károkat okozta a papírgyárak nyersanyaghiánya következtében 1947. év végén kiadott minisztertanácsi határozat a selejtezés érdekében. Ez ugyanis egyfelől előírta nemcsak a törvényes kereteken belüli, hanem ,,az ezen felül lehetséges" irattári selejtezések haladéktalan megkezdését és erre 4 hónapi határidőt adott. Ezt az államapparátusban ekkor még megbúvó ellenséges elemek is a rájuk nézve kompromittáló iratok elpusztítására használták. De a rendelet alapján hanyatt-homlok végrehajtott, ellenőrzés nélküli selejtezések (a levéltárosoknak ellenőrzésre törvényszabta joguk nem volt, egyébként sem voltak sem létszámban, sem lelkileg ilyen feladat elvégzésére felkészülve), mindenesetre jobban megtizedelték irattárainkat, mint a magyar történelem pusztító háborús eseményei és ekkor került selejtbe pl. a községi irattárak túlnyomóan nagy része. Nem érintette a pongyolán megfogalmazott és rohammunkát előíró selejtezési rendelet a levéltárakban levő