Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - FOLYÓIRATSZEMLE - Józsa Sándor: Dangan Gongzuo, 1958., 1–8. / 194–196. o.

Folyóiratszemle 195 iránti megbecsülését. Ez azonban mit sem változtatott az ósdi raktározási forma tényén. Természetesen gátolta ez a szemlélet a modern, forráskutatásokon alapuló történettudomány kibontakozását is. Részben ezzel magyarázható, hogy a kínai történetírás egészen a XX. század elejéig nem volt képes áttörni a történeti krónika kereteit. Az udvari levéltáron kívül természetesen számtalan helyi, tartományi, kolostori, földesúri levéltár is létezett, ahol a helyzet érthetően még sokkal rosszabb volt. Az utolsó száz év idegen agresszióktól, forradalmaktól terhes korszaka súlyos veszteségeket okozott Elina levéltári állagának. Az 1860-as és az 1000-as két legnagyobb méretű idegen agressziót sínylették meg a leginkább a kínai levéltári kincsek és ősnyomtatványok. Kína félgyarmati helyzete következtében területén szinte korlátlanul mozgó idegen tudományos és féltudományos expedíciók pótolhatatlan levéltári kincsek tömegét vitték magukkal, amelyek most francia, angol, amerikai, japán múzeumok, könyvtárak gyűjteményeit gazdagítják. Ilyen örökség maradt a régi Kínától a felszabadulás után. A levéltárügy területén 1949 után mindenekelőtt két alapvető feladatot kellett megoldani. Feltérképezni az ország különböző területein hányódó levéltári anyagot,. korszerű levéltárakat kellett kialakítani és meg kellett szervezni a levéltárosképzést. Mint látjuk, olyan feladatok ezek, amelyeket kapitalista országokban a polgári korszak többé-kevésbé már régebben megoldott. Az is nyilvánvaló, hogy ezt a sokévtizedes lemaradást nem lehet kényelmes tempóban behozni. A kínaiaknak eltökélt szándékuk, hogy tudományos életük színvonalát egy évtizeden belül magas nemzetközi szintre emelik. Ezeket a magasztos célkitűzéseket csak ugrásszerű fejlődéssel lehet elérni. E „nagy ugrás" — mint nevezik — levéltári vetületét a „Dangan Gongzuo" magyarul „Levéltári munka" c. folyóirat cikkei alapján kísérhetjük figyelemmel. Megállapítható belőle, hogy a levéltárügyre a kínai párt és kormányszervek mindenütt igen nagy gondot fordítanak. Kínában, mint az élet minden egyéb területén, a levéltárügyben is elsőrendű. fontosságot tulajdonítanak az emberek átnevelésének, gondolkodásuk átformálásának. A régi normák széttörése, egyes nyugaton végzett levéltárosok a nyugat előtti, kritika nélküli haj bókolásának bírálata a folyóiratban, mind-mind az ugrásszerű fejlődés útját egyengetik. Ugyanakkor gondosan ápolják, vagy ha elhalványultak, felelevenítik a régi kínai levéltárügy haladó hagyományait. Példának állítja a folyóirat a levéltárosok elé Csüan Cu-vangot, a XVIII. század egyik híres levéltárosát, aki több száz kilométeres utakat tett meg azért, hogy egy-egy neves szerző kéziratát megszerezze. Ám a hosszú út nem. egyszer csaknem hiábavalónak bizonyult, mert a makacs szerző semmiképpen nem akart megválni kéziratától. Csüen ekkor sem csüggedt, előfordult, hogy hajnalig puhítgatta a szerzőt, míg az páratlan rábeszélő erejének végül is engedett. Persze a munkában való állhatatosság, szorgalom nemcsak a nagy elődöltnél, hanem a mai utódoknál is egészen megszokott jelenség. A cikkek számos olyan esetről adnak hírt, amikor a levél- és irattárosok néhány heti megfeszített, gyakran éjszakába nyúló munkával rendezik sok év elhanyagolt levéltári állományát. A kronologikus iratcsomózást egyre inkább kiszorítja a témakör szerinti csomózás módszere. A levéltári munka sem szorítkozik többé a szigorúan vett „levéltárak" keretei közé. Kialakulóban van a levéltári és az irattári munka közötti, szoros egység. Minden eszközzel arra törekszenek, hogy a legkisebb szövetkezet,kommuna, kisüzem és hivatal irattárosa is tudatában legyen annak, hogy az irat nem haszontalan papír, hanem értékes levéltári anyag. Nagyon lényeges szempont a levéltári anyag használhatóságának, hozzáférhetőségének, indokolt esetben „házhozszállításának" biztosítása. Ez utóbbi, ha figyelembe vesszük Kína hatalmas kiterjedését, igen üdvös dolog, s e téren is gyakran kell megküzdeni a konzervatív felfogással. Végül a levéltári munka fontosságának, a szocializmus építésében betöltött szerepének a kérdése is erősen vitatott téma a folyóirat hasábjain. Ez számunkra talán meglepő, de Kínában, ahol ez a szakma most kezd „tömegfoglalkozássá" válni, érthető, hiszen a régi, de mégis csak szűkkeretű hagyományok miatt csupán a legutóbbi néhány évben sok ezer fiatal választotta ezt a szakmát életpályájául. Sokukban felmerül az a kérdés, vajon az élet más területein nem végezhetnének-e hasznosabb munkát az új Kína formálásának érdekében. A vita, amelylényegében már lezárult, egész életüket levéltárban töltött idős, jónevű szakemberek és a szakma ifjú rajongóinak hosszászólásaival egyértelmű választ adott a kisszámú kétkedőnek. A folyóirat áttanulmányozása után egyébként is különösen szembe tűnik az, hogy nagyon sok a vita, s ami talán ínég ennél is fontosabb, a vitában résztvevők s a cikkírók a levél- és irattárosok minden rendű és rangú rétegét képviselik a legkülönbözőbb tartományokból. Nemzetközi tudományos szempontból is jelentős eseménynek számít a Levéltári Kutatóintézet megalakulása 1958 decemberében. Az intézet programját az elmélet és a gyakorlat összekapcsolásának elve hatja át. Feladatai közé tartozik a gyakorlati munka tapasztalatainak összegezése, a történeti levéltár szaktanárainak és diákjainak bevonásá13*