Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Szücs Jenő: Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár. II/1–2. k. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II., Forráskiadványok, 3–4.) Bp., 1956. / 158–161. o.

Irodalom 161 mutató összeállításából a szubjektivitás soha sem kapcsolható ki teljesen. Lehet, hogy bizonyos részletkutatások kapcsán a jövőben valaki hiányolni fogja egy vagy más címszó felvételét, avagy valamely címszó további felbontását, de az is kétségtelen, hogy már terjedelmi okoknál fogva sem lehet minden feltételezhető igényt kielégíteni, s ez nem is cél; éppen ezért nem kifogásolható, hogy nem minden esetben találjuk a címszavakat olyan példaszerű kidolgozásban, mint pl.-— hogy csak egyet említsünk—a„ jobbágy" címszónál. A mutató oly gondos munka, hogy ha a kutató nem is kapja mindig ,,készen" a keresett tárgyat, egy kis keresgéléssel, a hely- és személynevek vagy a rokonfogalmak fonalán rábukkan a megfelelő útra. Az Oklevéltár I. kötetének megjelenése után többen — elsősorban külföldi történészek — adtak hangot annak a kívánságnak, hogy az oklevelek regesztái az oklevelek nyelvén készüljenek. Mályusz E. a kötet bevezetőjében több érvvel támasztja alá, hogy eljárásán az új kötetben miért nem változtatott. Érvelése meggyőző : az a veszteség, ami ily módon a hazai szélesebb érdeklődést érné, nem térülne meg a külföldi használók javára (ezek a kiadott, s az Oklevéltárban csak jelzett anyaghoz nehezen vagy egyáltalán nem férnének hozzá, a rövid regeszták pedig nem sokat nyújtanának nekik), de továbbmenve : a közölt adatok nagyobbik része amúgy is csak a hazai történészeket érdekli. Ellenben indokolt volna egy idegen nyelvű oklevóltár, amely a helyi jellegű okleveleket nem tartalmazná, hanem csak az okat,amelyek a szomszédos Közép-Kelet-európai országok közös történetét, fejlődését világítják meg ; egy ilyen munkához azonban szoros nemzetközi együttműködés lenne szükséges. — A jelen formától való eltérést már a kötetek egyöntetűsége is megszenvedné. Csak egy technikai jellegű észrevétel : nem volna-e célszerű a világosabb áttekinthetőség kedvéért az idegen nyelvű eredeti szövegrészleteket, ahogy külföldi kiadványokban is szokás, tipográfiailag kiemelve (pl. kurzívan) szedetni ? Egy korábban már ugyancsak elhangzott megjegyzésnek viszont újólag szeretnénk hangot adni. A már valahol kiadott okleveleknek (s ez az egész anyagnak nem jelentéktelen hányada) csak egészen rövid kivonata található az Oklevéltárban, ez pedig legtöbb esetben az oklevélbe foglalt jogi aktus rövid, szabatos meghatározása. Közismert azonban, hogy a kutatók egy része éppen nem erre az aktusra kíváncsi, hanem mindarra, amit az oklevél ezen kívül, ill. ezzel összefüggésben még elárul a kor viszonyairól. Az Oklevéltár szerkesztője tudatosan a megfelelő közlésre utasítja az érdeklődőt. Ám itt két szempont is megfontolást érdemel. Az egyik, hogy az oklevéltárat átlapozó kutató, minthogy a kivonatokból nem „ugrik ki" a keresett vonatkozás, átsiklik rajtuk, tehát rejtve marad, amit keresett. Ezzel szemben felhozható ugyan, hogy a szakembernek a rövid kivonatból is sejtenie lehet, milyen adatokat várhat a kérdéses oklevéltől (tehát minden esetben járjon utána a megadott jelzet alapján). A meglepő, nem várt vonatkozásokat azonban így is elkerüli. A másik szempont az, hogy sok esetben csak néhány adatra van szükség, ilyenkor a kutatás eleve a név- ós tárgymutatóból indul ki. Minthogy pedig a mutatóba csak e rövid kivonatoknak megfelelő címszavak vannak felvéve, a mutatóban rejtve maradnak azok az esetleg igen fontos személyi vagy tárgyi vonatkozások, amelyeket a már kiadott oklevelek tartalmaznak; egyszóval a mutató csak az Oklevéltárban először közölt oklevelek viszonylatában tökéletes. Persze, e szemponttal szemben is állíthatók ellenérvek (terjedelem, az ökle vél tár jellege), mégis, a munkának még tökéletesebb használhatóságát biztosítanák a kiadott okleveleknek jóllehet magyar nyelvű, de a lényeges vonatkozásokra inkább kitérő regesztái, s esetleg az oklevél bizonyos szerkezeti elemeinek legalább meglétére utaló megjegyzések (pl. ,,méltóságsor", vagy : „határjárás", vagy — városi okleveleknél — : „tanácsnévsor" stb.). Ugyancsak hasznára válna a kutatónak, ha a több közlésben megjelent okleveleknél valamilyen nyomdatechnikai megoldással ki lenne emelve a legjobb, leghasználhatóbb kiadás. Végül egy kérés : hasznos volna, ha rendelkezésre állna (ha másként nem, az utolsó, vagy egy pótkötetben) az Oklevéltárba fel nem vett oklevelek jegyzéke, amely esetleg a dátumot, az oklevélkiadót, a jelzetet ós az oklevélfajta nevét tartalmazná. Nem kétséges, hogy a Zs. O. az elmúlt évek történész munkájának egyik legnagyobb és legidőtállóbb nyeresége és büszkesége. Egyben felvillantja azt a merész reményt is, hogy valamikor — remélhetően nem a távoli jövőben — ezeken az alapokon egy Hunyadi-kori ós egy Jagello-kori okmánytár is elkészülhet; s hogy lényegében ezeken az alapokon és ilyen munkamódszerrel kell készüljön, az nem vitatható. Egyelőre persze a Zs. O. további köteteit várjuk, nagy várakozással. Szűcs Jenő 11 Levéltári Közlemények, XXX.