Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Szücs Jenő: Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár. II/1–2. k. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II., Forráskiadványok, 3–4.) Bp., 1956. / 158–161. o.

158 Irodalom kívül. Az első részben kb..850 személyi levéltárat sorol fel, mindegyiknél megjelölve a fondképző halálozási évét és foglalkozását, valamint a levéltárnak 1945 előtti és mai őrzési helyét, vagy annak megjelölését, hogy jelenlegi helyéről, illetőleg létezéséről nem sikerült tudomást szerezni. — Amennyiben a személyi levéltárat több helyen őrizték vagy őrzik, akkor mindegyik részről külön-külön történik említés. Míg 1924-ben Dehio egy-két szóval a levéltár tartalmát is megjelölte, ez itt nem történik meg abból az elgondolásból kiindulva, hogy a szóban forgó levéltárban kutatni óhajtónak amúgyis az azt őrző állami levéltárhoz kell fordulnia részletesebb felvilágosításért. Hogy tájékoztatást adjunk a felsorolt személyi levéltárakról, néhány fondot említünk, így Blücher, Bülow; Lützow, Moltke, Scharnhorst, Schliefen iratain kívül Meinecke, Niebuhr, Ranke, Savigny, Schmoller, Sybel, Waitz, Wattenbach iratainak hollétéről is tájékoztatást nyerünk, amiként Lassalle, Loebe, ISíoske, Ludendorff irathagyatékának sorsáról is. A kötet második része a Koblenzi szövetségi levéltár által 1952—1955 között megőrzésbe vett személyi levéltárak áttekintő jegyzékét adja. A jegyzék a következő „ adatokat tartalmazza : a fondképző személy neve, születési és halálozási éve, röviden < megjelölve foglalkozásait (katonáknál utolsó rangját), majd pár sorban az iratanyag jellegét és a terjedelmet ,,csomag"-ban, vagy „füzet5

'ben. (Ezek fizikai kiter jedettségérol azonban nem kapunk közelebbi tájékoztatást.) Ezután az iratanyagot tárgyi csoportokban ismertetik : az elsőbe sorolják a szorosan vett személyi iratokat, majd a következőkben a különböző politikai, társadalmi stb. tevékenységgel összefüggőket. így pl. Drews porosz belügyminiszternek különböző közigazgatási reform- s törvényjavaslataival kapcsolatos iratai^ az egyes javaslatok szerint vannak csoportosítva, s a csoportokon belül az egyes iratok közelebbi tárgyát és keletkezési évét is megjelölik. A levelezés külön csoport : itt a levélírók kezdőbetűjének abc rendje szerint következnek a levelek egymásután, levélírókon belül pedig természetesen évrendben, a legkorábbi és legkésőbbi levél évszámának feltüntetésével. A levélanyag terjedelmét és a levélírók foglalkozását azonban igen következetlenül jelölik meg : egyik esetben a teljes levelezés darabszámát adják csak meg, máskor az egyes levélíróktól származókat külön-külön ; a levélíró foglalkozást pedig egyik esetben feltűntetik, más esetben pedig nem. Végül az utolsó csoportba sorolják azokat az iratokat, amelyek a „pertinencia" elvének alkalmazása révén jutottak a személyi levéltárba. A kötet harmadik részében a frankfurti szövetségi levéltárba 1952—1955 között bekerült két személyi levéltárat ismertetik ugyanezen elvek szerint. A Német Szövetségi Levéltár vitathatatlanul jó szolgálatot tett a füzet közrebocsátásával : széles körben ismertté tette a személyi levéltárakban rejlő forrásanyagot s egyszersmind feltárta azt a munkát, amelyet a levéltárak e nagyértékű forrásanyag megőrzése, használhatóságának biztosítása végett végeznek. Ilyen összeállítás hazai viszonylatban is szükséges volna, ám nemcsak az önálló fondonként őrzött családi, személyi levéltárakat kellene ismertetni, hanem azokat is, amelyek más fondók részei. > Bakács István MÁLYUSZ ELEMÉR ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTAR II/l. k. (1400—1406) XXV + 658 p. II/2. k. (1407—1410) VI + 630 p. Bp. 1956, 1958. [Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 3—4.] Szinte közhelyként hat már a forrásközlés (ezen belül is elsősorban a középkori oklevélkiadás) múltbeli tervszerűtlenségének, rendszertelenségének felpanaszolása : ám úgy véljük, mégis helyénvaló és nem kis mértékben indokolt erre a történetkutatás műhelymunkájában nap mint nap sok gondot, fáradságot okozó tényre újból, és éppen a Zs. O. új köteteinek megjelenése kapcsán röviden utalni. Indokolttá teszi ezt az Oklevéltár jelentősége, amely túlmutat azon a konkrét — ma még fel sem mérhető — segítségen, amit e kötetek az adott korszak problémáinak feltárásában a történettudománynak és a rokontudományszakoknak nyújtanak. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az Oklevéltár korszakos jelentőségű a magyar oklevélpublikációs gyakorlat történetében, amennyiben a