Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Szűcs László: Hajdu Tibor: Tanácsok Magyarországon 1918–1919-ben. Bp., 1958. / 153–155. o.

Irodalom 153 . Eme jelentéktelen fogyatékosságoktól eltekintve Kanyar József hasznos munkát végzett akkor, amikor több esztendős levéltári kutatásai során készült tematikai cédulái forrásanyagát erre a közérdekű tárgyra vonatkozóan összeválogatta és népszerűsítő célzattal Somogy megye dolgozói elé tárta. Bizonyos, hogy jó munkát végzett a levéltári propaganda szempontjából is. Soós Imre HAJDÚ TIBOR TANÁCSOK MAGYARORSZÁGON 1918—1919-BEN Bp

r 1958. 275 p. A munkáshatalom megteremtéséért több mint negyven évvel ezelőtt folyt harc s végre a kiharcolt proletárhatalom időszaka a magyar nép történelmének legkiemelkedőbb korszaka közé tartozik. Ennek megfelelően jelentős helyet foglalnak el az utóbbi negyven esztendő történelemirodalmában a Tanácsköztársasággal, vagy a tanácshatalom különböző kérdéseivel foglalkozó tanulmányok is. Az első munkáshatalom állásfoglalást követelt mindenkitől, kortárstól épp úgy, mint a következő nemzedéktől, baráttól és ellenségtől egyaránt. Tanulmányok, cikkek tömegével láttak napvilágot, mégis, sajnálattal kell megállapítani negyven év múltán, hogy még a mai napig sem készült el a Tanácsköztársaság mély analízisen alapuló történelmi feldolgozása. Magyarázza ezt az a körülmény, hogy kevés dicséretre méltó kivételtől eltekintve, a Tanácsköztársaság idejét követő ellenforradalmi első 25 esztendőben a Tanácsköztársaság történelmével való foglalkozás egyet jelentett az első munkáshatalom rágalmazásával; a felszabadulást követő években pedig a megelőző 25 évben a Tanácsköztársaság emlékére hordott sok szemét — inkább agitatorikus, propagandisztikus eszközökkel való — eltávolítása képezte a történészek egyik fő munkáját. Az utóbbi 14 esztendő történelemiiodaírnának enyhe kritikájaként is — azt lehetne tehát mondani, hogy nem volt túl sok mód a tudományos, részletes monográfia megírására. Az első munkáshatalom 40. évfordulójának ünnepségei, .a Tanácsköztársaság emlékeinek szinte népmozgalmi méreteket öltő gyűjtése azt bizonyítja, hogy az utóbbi 14 évben sikerült eltávolítani a megelőző időszakban, az első proletár diktatúrára szórt rágalmak hatásait az emberek tudatából. Amikor azonban megállapítjuk, hogy a Tanácsköztársaság tisztult képének kialakításában, az érdeklődés felkeltésében jelentős szerepük volt a különböző történelmi feldolgozásoknak, egyben le kell szögeznünk — már az előbb mondottakból következően — azt is, hogy ez a megnövekedett érdeklődés megnövelte a történészek ezen a téren adódó feladatait, kötelezettségeit is. A Tanácsköztársaság történetében rejlő mérhetetlen tapasztalat, tanulság kibányászása és hasznosítátásra való felkínálása mellett, egyre magasabb szintű tájékoztató, ismeretterjesztő feladatot is ró a történészekre ez a megnövekedett érdeklődés. Elodázhatatlan szükséggé vált a Tanácsköztársaság sokoldalú tevékenységének : külügyének, agrárpolitikájának, pénzügyi politikajának, röviden minden vonatkozásának részmonográfiák formájában való feldolgozása, hogy ezek alapján elkészülhessen a magyar történelem egyik legdicsőségesebb korszakának méltó emléket állító, teljes panorámát adó nagy monográfia. Ilyen tekintetben hozott újat, reméljük, hogy fordulatot, Hajdú Tibor könyve. A „Tanácsok Magyarországon, 1918—1919-ben" hosszú idő óta az első olyan nagyobb lélegzetű, alaposan elemző történelmi tanulmány, amely az új igények megértésére utal, és amely alapjává válhat a Tanácsköztársaság történetét minden oldalról megvilágító nagy szintézis összeállításának. Amellett azonban, hogy Hajdú Tibor könyve bizonyos fokig a jégtörő szerepét töltötte be, a Tanácsköztársaság történet ével foglalkozó korábbi történelmi irodalomhoz mérten vannak egyéb dicséretre méltó vonásai is. A történelmi materializmusból adódó történelemfelfogás egyik alapvető tétele szerint a történelmet a tömegek formálják. Különösen szembeszökő a tömegeknek ez az alkotó ereje a forradalmak idején, s azt gondolhatnánk, hogy ez a történelemírás eszközeivel könnyen is ábrázolható. Mégis, ha átnézzük a Tanácsköztársaság irodalmát — a marxista igényű irodalmat is beleértve —, amelynek pedig szinte elsősorbani feladata lett volna a tömegek alkotóerejének bemutatása, még csak ilyen irányú kísérlettel is alig találkozhatunk. El lehet mondani, hogy ilyen tekintetben is újat hozott Hajdú Tibor könyve. Nemcsak annyiban hozott újat, hogy már témaválasztásával is a Tanácsköztársaság munkájának lényegét, éltető elemét adó tömegaktívitást helyezte előtérbe — szem-