Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Sinkovics István: A történeti statisztika forrásai. Szerkesztette: Kovacsics József. Bp., 1957. / 135–141. o.

140 Irodalom Ugyanez vonatkozik a kereskedőkre is. A tanulmány írója nyilvánvalóan a városi iparra és kereskedelemre gondolt. Az egyházi összeírások között sorolja fel a kiadvány az egyházi urbáriumokat és birtokösszírásokat (26. 1.). Ezek azonban az egyház földesúri hatalmából kifolyólagkésztiltek és nem különböznek a világi földesurak birtokán keletkezett összeírásóktóf. így nem tekinthetők egyházi összeírásoknak. Az sem világos, ahogyan a bevezető tanulmány a házak számára az adóegységbői következtet. „1475 előtt ... a jobbágyadózás alapja nem a telek, hanem a kapu, kémény volt, ez gyakorlatilag megfelel a háznak" (29. 1.) Egyrészt a kapu és a kémény (ház) azonosítása téves. Másrészt az 1475 : II. tc.-ből, amely kimondja, hogy ne a füstöket. hanem a portákat adóztassák, és nyilvánvalóan Mátyás adóztatási rendszerével szemben volt visszahatás, nem lehet a XIV—XV. századi adóegységre ilyen messzemenő következtetéseket levonni. Abban, hogy a XVII. századi jobbágyadózásnál 8—16 jobbágycsaládot számítanak egy portára a törvény kívánta 4 jobbággyal szemben, nem lehet olvan törekvést felismerni, „hogy a tehetősebb jobbágyok vállalják magukra a szegényebbekre nehezedő terheket". (76. 1.) Inkább az az irányzat jelentkezik, hogy minél kevesebb adóegységei mutassanak ki a faluban. Az adót ugyanis nem egyösszegben, hanem porták szerint szavazta meg az országgyűlés. Egyébként kevéssel később a tanulmány már helyesen ítéli meg a kérdést, amikor „adóeltitkolási törekvések"-ről beszél. Más volt a helyzet az 1715—20. évi összeírás idején, amikor az országgyűlés egy összegben szavazta meg az adót és ezt osztották szét azután a megyék között, majd megyéken belül. Dávid Z. az összeírások egyik hibaforrását látja abban, hogy nemesek végezték ezt a munkát, akik az állam adó jövedelmének csökkentésére törekedtek, ezért nem igyekeztek hiánytalan összeírásokat készíteni. A tényen — fejtegeti tovább — nem változtat az, hogy az összeírást idegen megyebeli nemesekre bízták. Mert bár az adózók elhallgatásából nem volt közvetlen hasznuk, részint a nemesi érdekközösség, részint a helybeli nemesség erős befolyása alól nem vonhatták ki magukat (175.1.), Az összeírások hiányosságait, amelyeket Dávid Z. meggyőzően bizonyít, természetesen nem lehet kétségbevonni. De az itt ismertetett gondolatmenet nem egészen pontos. Minden megye ugyanis a saját adóösszegét igyekezett csökkenteni — a másik megye rovására. „Az állandó katonasági rendszer behozatalakor éreztetett az adófelosztási kulcsnak szüksége, s tétetett portalis összeírás, de a törvényhatóságok közti felosztás szerencsétlen elve, akérdést nem kormány és nemzet közti vita kérdésévé, hol a többség akarata dönt, hanem úgy szólván egyéni párbajjá tevén megye és megye között, az összeírás szerénti adófelosztás két viharos országgyűlést foglalatoskodtatott siker és eredmény nélkül, s a dolog" végtére abban maradt, és a felajánlott adó önkényszerint lőn felosztva". így ismertette a korszak végén a 48-as magyar pénzügyminisztérium a XVIII— XIX. századi adórendszert. (Kossuth Lajos Összes Munkái XII. Budapest, 1957. 524—525. 1.) Az a megállapítás, hogy az 1848. évi összeírás készítésekor „a statisztika jóformán ismeretlen fogalom volt" (312. L), Fényes Elek statisztikai munkáinak megjelenése után és az Országos Statisztikai Hivatal felállításának évében túlzásnak látszik. Nem egyszer találkozunk a kötetben ellentmondásokkal egy-egy cikken belül vagy méginkább különféle cikkek megállapításai között : Az 1828-as összeírás feltünteti a 16—60. év közötti családtagokat (23. 1.). — a 18—60. év közöttieket (252, 254—255. 1.). Acsády I. figyelmen kívül hagyta az 1715—20. évi összeírás feldolgozásakor az urbáriumokban nem szereplő földesúri tisztviselőket, cselédeket, és szolgákat. „Ezek számaránya pedig több százezer lehetett a XVI—XVII. századi földesúri majorsági gazdálkodás fejlődése következtében" (44. L). A több százezres tömeg a XVI—XVII. századi fejlődésből egyáltalán nem bizonyítható. Az 1715—20. évi összeírást elemző tanulmány is csak azt mondja, hogy bár a majorsági gazdaságok éppen a XVIII. század közepétől növekednek meg és a cselédség foglalkoztatottsága a század végén fokozódik, mégsem hihető, hogy a II. József-kori népszámlálásban szereplő, feltűnően nagyszámú agrárproletariátus néhány évtized alatt fejlődött volna ki. Ennek a század elején máikellett előzményének lennie. Mint feltevést említi meg a tömeg keletkezésére a török háborúk hatását és az elbocsájtott végvári katonaságot (186. 1.) Nem egységes a nádori porta meghatározása sem. Az 1696. évi összeírás után összeült nádori konkurzus „nem az összeírás alapján vetette ki az egyes megyékre az adót" (78. L). Az 1720-as összeírás utáni nádori konkurzusok félretették az 1715—20. évi összeüást és az adót a hadbiztosok jelentése alapján vetették ki (153.1.). A XVIII. században az országgyűlések, a nádori konkurzusok és a helytartótanács az 1696. évi összeírást vették alapul "(242. L). #