Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Lengyel Alfréd: Törekvések az ügyvitel és iratkezelés racionális megszervezésére Nyugat-Németországban / 141–149. o.

Irodalom 141 Az úrbérrendezés az egész, telkes jobbágy robotkötelezettségét heti 1 nap igás"vagy 2 nap kézirobotban állapította meg (206. 1.), az úrbéri tabellák viszont ugyanettől -a jobbágytól 20 nap igás vagy 52 nap kézirobotot követeltek (212. L). A Központi Gazdasági Levéltárról szóló ismertetés azt írja : „A feudáliskori gazdasági élet jelenségeit kutató . . . elsősorban itt találhat anyagot." Majd néhány sorral lejjebb ez következik : „Az anyag általában nem nyúlik a polgári kornál messzebbre, az .186Ó/70-es években kezdődik." (340. 1.) Sok kifogást lehetne tenni A tanulmányokban előforduló fontosabb fogalmak magyarázata c. egyébként kétségtelenül helyes elképzelésből keletkezett összeállításra. Egyrészt eléggé hiányos. Igaz, hogy az ilyen magyarázat-jegyzékben nagyon nehéz kifogástalan munkát végezni. De a hiányoknak mégsem szabad annyira feltűnőknek lcimiök. Csak egyszeri átnézéssel is hiányoznak a következő fogalmak : aliódium, majorsági gazdaság, ekepénz, kassai köböl, kurialista, porta, kapu, nádori porta, örökös jobbágy, szabad menetelű jobbágy, paupeiy Bethlen-féle adórendszer stb. Ez pedig annál kellemetlenebb, mert a tanulmányok — nyilvánvalóan számítva a magyarázat-jegyzékre — nem egy ilyen fogalmat magyarázat nélkül hagytak. Másrészt az egyes fogalmakhoz fűzött magyarázatok gyakran pontatlanok, vagy egyenesen hibásak. Pl. „conventionalis pénz — — ércpénz (szemben a bankjeggyel)". A konvenciós pénzrendszer az 1753. szeptember 20-i egyezségen alapult, 20 forintos pénzláb volt. A konvenciós pénz nemcsak fémpénzt (ezüst pénzt) jelentett, hanem megfelelő nemesérc fedezettel kibocsátott bankjegyeket is. A hajdináról szóló magyarázat azzal fejeződik be, hogy „ma már nem igen vetik". Ez nem felel meg a valóságnak, mert a Nyugat-Dunántúl ma is termeszti. Nagyjából ez a magyarázat a pohánkáról is, amely tudvalevőleg a hajdina másik neve. A jobbágytelekhez "fűzött magyarázatban még a Hibajegyzékben közölt helyesbítés után is érthetetlen, hogy miért szorítkozik csak a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idejére, holott a tanulmányokban már a XIV. századtól folyamatosan szerepel. Nem lehet megjegyzés nélkül hagyni a különben ízlésesen kiállított, jól áttekinthető táblázatokkal, kartogrammokkal ellátott kötet tördelésének nem egyszer jelentkező mechanikus voltát a szöveg és a táblázatok elhelyezésében. Az sem segíti elő a megértést, ha á szöveget mégszakítja a szövegbeli ismertetett táblázat, mint pl. a 137. lap után, ahol a szöveg a táblázat miatt a 140. laponfolytatódik. Ilyennagyalakú táblázatnál indokoltabb volna a melléklet-megoldás. Előfordul ilyen megszakítás ott is, ahol nem is lett volna reá szükség (pl. 328, 329, 330. 1.). Az azonban már egyenesen zavaró, hogy a Hont megyei összeírások elemzésébe ékelődik a Szatmár megyei Erdődi uradalomról szóló táblázat, amelynek magyarázatát a kötet előző oldalán lehet olvasni (71, 72. 1.). Ha a fogyatékosságok felsorolása kissé hosszabbra nyúlt is a kelleténél és talán feleslegesen is részletező, szertném hansúlyozni, hogy a hiányosságok és hibák a kezdeményezés érdemét és a kötet előtt állott sokrétű feladat megoldásának értékét nem érintik. A történeti statisztikaforrásai c. kiadvány maradandó értékű kézikönyve lesz a történeti kutatásnak, ösztönzés a statisztikai módszerek alkalmazására. Nagy segítség, mert sok olyan kérdést tisztáz, amelyeket a kutatónak sok munkával magának kellene tisztáznia. Külön is ki kell emelni jelentőségét a helytörténet számára, amely sok adatot, szempontot, módszert tanulhat belőle. A statisztikusok és történészek együttműködésének ez a figyelemre méltó kezdete további munkának, további eredményeknek az ígérete. Sinlcovics István TÖREKVÉSEK AZ ÜGYVITEL ÉS IRATKEZELÉS RACIONÁLIS MEGSZERVEZÉSÉRE NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN Századunk legutóbbi évtizedeiben a közigazgatás és a gazdasági élet apparátusát mozgató szervek működésében az irattermelés oly hatalmas mérvű fokozódása következett be, hogy a célszerűségi követelmények ügyviteli és iratkezelési téren egyaránt szükségessé tették a racionalizálásra irányuló törekvéseket. A megoldási módok és lehetőségek kifürkészését a bonyolult ügymenetek, az áttekinthetetlen irattömegek és iratfajták éppen úgy sürgették, mint azok a belső igények, amelyek a könnyebb eligazodás, az egyszerűbb iratkeresés érdekében az egyes szervek részéről felmerültek. De a külső érdeklődési szempontok sokrétűsége és egyre bővülő köre is döntő tényezőként siettette az ilyen vonatkozású kezdeményezések realizálását. A korszerű eljárások elméleti és gyakorlati kérdései Nyugat-Németország illetékes szakembereit is már régebb óta foglalkoztat-