Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Sinkovics István: A történeti statisztika forrásai. Szerkesztette: Kovacsics József. Bp., 1957. / 135–141. o.

Irodalom 139 Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. Budapest, 1943. stb.) Fekete Lajos munkái nemcsak itt hiányzanak, de a könyvbibliográfiából is kimaradtak. Ugyancsak a hiányok közé kell sorolni, hogy nem foglalkozik a kötet a Rákóczi-kori adőösszeírással, amely a közteherviselés bevezetésekor készült. Továbbá nem ismerteti a hosszú időn át •érvényben volt 1804-ik évi népszámlálást. A kötet a bevezetésen kívül kilenc tanulmányt tartalmaz. A szerkesztő mind<egyiknek< meghagyta egyéni problémafelvetését, egyéni hangját, egyéni megoldását az ismertetés elején említett kettős feladat elvégzésében. Ez nem vált a kötet liátrányára. De az már vitatható, hogy nem lett volna-e helyesebb, ha a tanulmányok ;a leírás és az elemzés szélességében, a példák bemutatásában, az összeírások statisztikai használhatóságának ismertetésében és olyan technikai kérdésben, mint a jegyzetelés, «egységesebbek volnának. A tanulmányok között nincsenek lényegesebb átfedések, nem sikerült azonban az ismétléseknek elejét venni a bevezető cikk és a tanulmányok között. A bevezető tanulmány A történeti statisztika forrásainak vázlatos áttekintése c. alfejezetében itt-ott feleslegesnek látszó részletességgel mondja el azt, ami az egy-egy forráscsoportot elemző tanulmányoknak volna a feladata, így az ismétlések elkerülhetetlenek. Gyakran az, az olvasó érzése, hogy a bevezető inkább önállóan jelenhetett volna meg mint hasznos összegezés, de az utána következő tanulmányokkal egy kötetben kiadva, indokolatlan ismétlésekhez vezet. Persze utólag, az egész kötetet átnézve, könnyű kifogásokat támasztani, de — nézetem szerint — a bevezető tanulmány értékét emelte volna, ha a leíró részek helyett több általános és módszertani kérdést vetett volna fel, amelyekre a tanulmányok csak utalnak, esetleg nem is egységes választ adnak. Ilyen kérdések természetesen szerepelnek a bevezető tanulmányban, de nem részletes kifejtésben. Ilyen probléma pl. a statisztikai módszerek közül a becslés kérdése, az így nyert adatok megbízhatósága és az ellenőrzés lehetősége. Ilyen kérdés a szorzószám, amivel a családfők számából az egész lakosság számát meg lehet állapítani. Ezt a kérdést külföldi és magyar irodalmának összevetésével mint külön problémát lehetett volna ismertetni, mert jelenleg egyes tanulmányokban szétszórtan említve eléggé elmosódik. A bevezető pedig erről csak néhány -ellentmondó adatot sorol fel, anélkül, hogy állást foglalna és csak a portát veszi számítási alapul (43. 1.) Ilyen kérdés a természetes szaporodás, a vándorlásitöbblet kiszámítására •szolgáló statisztikai módszer (Vö. 232—234. 1.). Természetesen átfedések így is volnának, de más természetű ismétlés az, hogyha a bevezető cikk a részlettanulmányok fölé növő általános kérdéseket vet fel és így ezeknek egyes részleteit szükségképpen meg,kell ismételni ök a részlettanulmányoknak, mint az olyan átfedés, amikor a bevezető a források keletkezésének leírásában foglalja össze az utána következő tanulmányok mondanivalóját. Általánosságban az egész kötet egyoldalú abból a szempontból, hogy bár a statisztikának igen sok alkalmazási területe van, itt az arány erősen eltolódik a népesedósstatisztika, a lélekszám számítása javára. A tanulmányok elsősorban ennek a kérdésnek -szentelnek figyelmet és nem egyszer inkább csak járulékosan, felsorolásszerűen foglalkoznak a statisztikai módszerek alkalmazásának egyéb területeivel. Részben ezzel függ össze, hogy kevés helyen utalnak arra : milyen értékes anyag van az összeírásokban a történetíráson kívül más tudományszakok, elsősorban a néprajz, de a művészettörténet, nyelvtudomány stb. számára is. Minthogy a kötet kézikönyv, amelyet sokan és sokáig fognak használni, szigorúbb mértékkel kell mérni hibáit, következetlenségeit, ellenmondásait. Mindezek azonban még ilyen mérlegeléssel sem súlyosak. Inkább elírásnak, félreérthető fogalmazásnak, a cikkek nem teljes összehangolásának a számlájára írhatók. Méltánytalan volna egy ilyen komoly értékű munkával szemben, ha az ismertetés a hibák számbavételére vetné a súlyt. Inkább csak példaként szeretnék néhány tévedésre mint típusra rávilágítani. : „Egészen a XVI. századig rendszeres állami adó nem volt." (16.1.) Nyilvánvalóan elírás a XIV. század helyett. A portalis összeírásokon keresztül „a jobbágyság elszegényedése és a földesúri kizsákmányolás mértéke kísérhető figyelemmel". „Megállapítható, milyen mérvű földfoglalásokat hajtottak végre az egyes földesurak azáltal, hogy az elhagyott jobbágy telkeket a majorsági birtokaikhoz csatolták" (16— 17.1.) Itt a megfogalmazás nem eléggé világos. A földfoglalás nem állott meg az elhagyott jobbágy telkeknél, hanem kiterjedt a falu megélhetését biztosító földekre is. Ez a tulajdonképpeni földfoglalás, amire különben Bakács I. tanulmánya példákat is hoz. (65. 1.) Ugyancsak félreérthető fogalmazás : ,,Az 1715-20. évi összeírásban jelentkeznek először az iparosok ós kereskedők" (18. 1.). Más cikkekből megtudjuk, hogy a portális összeírások (70.1.), és főleg az urbáriumok (136.1.) összeírták az iparosokat, úgyhogy e források alapján meg lehet rajzolni a falusi ipar helyzetét már a XVI— XVII. században.