Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Sinkovics István: A történeti statisztika forrásai. Szerkesztette: Kovacsics József. Bp., 1957. / 135–141. o.

Irodalom 137 megkönnyítette számításai ellenőrzését és továbbfejlesztését. Aesády más összeírások alapján végzett becsléssel igyekezett megállapítani az 1715—20. évi összeírásban nem szereplőket, éppen ezért nem állja meg a helyét a bevezető tanulmány kifogása : „Acsády Ignáo mielőtt hozzáfogott a teljes népesség kiszámításához, nem győződött meg arióí, hogy a XVIII. század első évtizedeire csakugyan nem áll-e rendelkezésre más forrásmunka. mint az 1715—20-as összeírás." (43. 1.) De az sem fogadható el, amit Dávid Zoltán Aesády történetszemléletérőlmond, hogy ti. a török pusztításait ,,a hatás elérése kedvéért sokszor túlzott színekkel" rajzolta meg és elhanyagolta a munkáját a harcok közepette is folytató parasztnépet (161. 1.). Éppen ellenkezőleg, Aesády a kettős adózással sújtott nép a nyomorúságáról és megfogyásáról adott reális ábrázolás mellett a török uralom alatt élő területekről is elismeri, amennyiben adatai ilyen következtetés levonására feljogosítják : „népesedési viszonyaik emelkedő irányzatban mozogtak, ami mindig az anyagi élet szabályosabb fejlődését jelzi". (A magyar jobbágyság története. IV. kiadás, Budapest, 1950. 258. 1.) Annak, hogy csak hiányosan ismerte fel az összeírásból kimaradt elemeket, nem tevés előítélet az oka, hanem az, hogy a történetírás az 1715—20. éviösszeírás Aesády által történt feldolgozása óta a parasztság rétegződése, a majorsági gazdaságok fejlődése ós munkaszervezete terén nem egy kérdést tisztázott és így a parasztságnak alig, vagy jelentőségével arányban nem levő mértékben ismert rétegeit körvona-. lazta. Ugyancsak komoly tanulság a további kutatások számára IIa Bálint eredménye, hogy a tizedből hogyan lehet következtetni a termés mennyiségére. Az a földesúri elv érvényesült ugyanis, hogy előbb szedték a kilencedet és csak a kilenced levonásával maradt termés után járt a tized. Ennek a felismerésnek az alkalmazása nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy 10%-kai pontosabban lehet kiszámítani a terméseredményt. De viszont itt sem lehet egyszerűen a 10-es szorzószám helyett az IIa által ajánlott 11,25-ös szorzószámot alkalmazni a teljes termés keresésében. Előfordult ugyanis, hogy a decimaíor a ténylegesen dézsmázható mennyiséghez a kilencedet is hozzászámította és úgy „tudta ki" a tizedet, ami ebben az esetben az egész termés tized részét fejezi ki. A szorzószámot tehát külön-külön kell tisztázni, esetenként megfigyelve, hogy milyen módszer érvényesült a két tized szedésében, hogyan lehet pontosabban megállapítani a terméseredményt, további következtetések kiindulási alapját. Több tanulmány utal arra, milyen értékes anyag található, gyakran nem is elszórtan, de folyamatos időrendi sorban a bérekre, árakra, a pénzforgalomra, a mértékekre, mind olyan kutatási területekre, amelyek a valóság megismeréséhez, a termelés reálisabb megrajzolásához, az életszínvonal tisztázásához nyújtanak segítséget. A megadott tételek összehasonlítása, értékelése itt is nélkülözhetetlen feladat. Az árak nagyon különbözhetnek aszerint, hogy piaci árról vagy becsértékről van-e szó, ami természetesen mélyen a forgalmi ár alatt van. Az árak közötti feltűnő különbség más tényezők eredménye is lehet (a földesűri hatalom nyomása, spekuláció, bő vagy rossz termés stb.). Valódi kutatói feladat az esetlegességek megállapítása, hatásuk lemérése, kiiktatása és így az általános fejlődés felvázolása. Még sok más tanulságot, kutatási szempontot, figyelmeztetést lehetne kiemelni a, kötet eredményei közül. Szinte valamennyi tanulmány a források kezelésében, adataik felhasználásában nehézségekre, hibalehetőségekre mutat reá. De fejtegetéseik során mégsem a megismerhetetlenség érzése kerekedik felül, hanem inkább a forráskritika jelentősége. A történetírás nem fogadhatja el kétségbevonhatatlan értékűnek a hivatalos Összeírások adatait, hanem a forráselemzés és forráskritika finomabb eszközeit kell alkalmaznia a nehézségek kiküszöbölésére, a hibalehetőségek csökkentésére. A kötetnek természetesen állást kellett foglalnia azokban az elvi kérdésekben : mi a történeti statisztika, mi a történettudomány és a statisztika kapcsolata ? Ezekre a. kérdésekre Kovacsies József bevezető tanulmánya ad választ. Szerinte szűkebben és tágabban is meg lehet vonni a történeti statisztika tárgykörét. Szűkebb értelemben a történeti statisztika a régi, a ^hivatalos statisztikai szolgálat megszervezése előtti" összeírásokat ,,a statisztikai módszer segítségével" dolgozza fel ,,az elmúlt idők társadalmi és gazdasági viszonyainak megismerése céljából". A tágabb értelemben vett történeti statisztika viszont kiterjed a hivatalos statisztika régebbi felvételeire is. (Kovacsies tágabb értelemben történeti statisztikának tekinti a honfoglaláskori temetők népességstatisztikai feldolgozását is. Ez azonban — nézetem szerint — megzavarja a felosztási rendszert. A temetők számszerű adatai közelebb állanak a nem statisztikai felmérés céljából készült összeírásokhoz. Itt nincs jelentősége annak, hogy írásos vagy nem írásos forrásról van-e szó.) Kovacsics József cikke nyitvahagyja a kérdést, hogy a statisztikusok melyik értelmezést fogadják el, de a kiadvány keretei világosan megjelölik, hogy a történeti statisztika szűkebb értelmezése volt a kiindulási alap. Kétségtelen, hogy a statisz-