Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Jakó Zsigmond: Bernhard Bischoff: Paleographie mit besonderer Berücksichtigung des deutschen Kulturgebietes. Berlin, Bielefeld, München, 1956. / 126–135. o.

134 Irodalom Ezért a külföldi paleográfiának a nyugati fejlődésre szabott megoldásait követve, könnyen abba a hibába eshetünk, mint ha a kalászt a szártól és a gyökérzettől különválasztva akarnók magát a növényt megismerni. A magyarországi írástörténet azonban mindezeken túlmenően figyelemmel kellene legyen arra is, hogy a feudális magyar királyság területén különféle népek éltek .-együtt, és ezek közül egyesek nem a latin írást használták. A feudális Magyarország cirill" írásai — véleményünk szerint — íróik nemzetisége szerint, az orosz, a román, vagy a szerb írástörténet anyagához tartoznak. A magyar paleográfusok azonban a jövőben mégsem feledkezhetnek meg annak a realitásnak az írástörténeti következményeiről, h-ogy az állam latin írásbelisége mellett, bizonyos területeken, jelen volt egy cirill — ha szabad így nevezzük — népi írásbeliség is. Ez utóbbi az újkor századaiban hovatovább erősödött. Alakító hatásával tehát a vulgarizálódott latin íráskultúra mélyebb, provinciális rétegeiben számolni lehet. A magyar királyság többnemzetiségű volta azonban magán a latin betűs íráson belül is vet fel sajátos kérdéseket. Ezekre — nézetünk szerint — a magyarországi kutatásnak fel kell figyelnie. Számolnia kell azzal, hogy a régi magyar szövegek, ha írásstílus tekintetében nem is különböznek a korukbeli latin emlóhektől, hangjelölésüket, helyesírásukat, általános írásgyakorlatukat nézve, mégis rendelkeznek olyan egyéni jegyekkel, amelyek azok számára, akik a régi magyar írásemlékekkel xitkábban foglalkoznak és akiknek a magyar nem anyanyelvük, nehézségeket jelentenek. Az ^általános magyarországi latin írástól formai tekintetben teljesen eltér az itteni német lakosság anyanyelvű írásbelisége a XVI. századtól kezdve. A magyarországi újkori gótikus írásokkal — véleményünk szerint — a kutatásnak még abban az esetben is behatóan foglalkoznia kellene, hogy ha ezek semmiben sem különböznének az általános német változatoktól. Az írásbeliség diadalra juttatásában fontos szerepet játszó városi lakosság jelentős része ugyanis itten ezt az írást használta. Figyelmet érdemel az újkori gótikus írásokkal kapcsolatosan az a praktikus szempont is, amelyre a magyar szövegek írásáról szólva az előbb utaltunk : a feudális magyar állam irat örökségével dolgozó mai'kutatók jelentős része számára ezek az írások külön nehézségeket vetnek fel. Kívánatos lenne tehát, hogy a jövő magyarországi latin paleográfiája szenteljen bizonyos teret a latin betűs, de magyar és német nyelvű írásemlékek sajátos kérdéseire is. Az ismertető látszólag kissé messze elkalandozott B. munkájától a felelőtlen -tervezgetés birodalmába. Azonban talán B. könyvecskéjének értékeire világít rá az is, hogy olvasása nyomán ennyi kérdés tolult e sorok írójának tollára. Mindaz azonban, amit a magyarországi írástörténettel kapcsolatosan felvetettünk, voltaképpen a keleteurópai latin paleográfia közös problémáival függ össze. B. főként a német művelődési terület írásfejlődéséről kívánt szólani. így az ő munkájával szemben némileg indokolatlan az a hiányérzet, amelyet a kelet-európai olvasónak általában nehéz magába fojtania valahányszor nyugati latin paleográfiai összefoglalást olvas. Vajon a latin írás története tényleg nem több annál, mint ami e művelődési terület központi térségein játszódott le ? A peremvidékek kérdései valóban semmi hasznavehető kiegészítést nem jelentenének a latin írásterület egészének jobb megismeréséhez ? Mi a kiút a jelenlegi nem kívánatos helyzetből ? Ezek és az ezekhez hasonló kérdések váltották ki az ismertetőből a magyar írástörténetre vonatkozó fenti, konkrét megjegyzéseket. Megfigyelésünk szerint a nemzetközi paleográfiában kedvező változások érlelődnek és a végvidékek kutatói hamarosan válaszút elé kerülnek. Ezzel a kelet-európai és benne a magyarországi kutatásnak számolnia kell, idejében fel kell készülnie mindkettőre. Ezért adtunk hangot annak a meggyőződésünknek, hogy e területek paleográfiájának saját lábára kell állania, önállóvá kell várnia olyan értelemben, hogy ne a külföldi eredmények továbbadását tekintse a jövőben feladatának, hanem azt, hogy mindegyik itteni ország a saját írásfejlődése feltárása által maga is alkotó módon járuljon hozzá az európai íráskultúra most már teljes tisztázásához. Minthogy más e területek társadalmi-művelődési múltja, az itteni paleográfia nyilvánvalóan részben más források, más módszerek alkalmazásával juthat «el oda, ahová a nyugati kutatás is igyekszik. Ha a megcsontosodott hagyományoktól, megszokásoktól gátolt polgári világ kutatása szintén új utakat keres, mennyivel inkább nem kell visszarettenni új megoldásoktól nálunk, ahol ezek a visszahúzó erők már nem érvényésülhetnek. Természetesen afelől bőven lehet, — sőt kellene is — vitatkozni, hogy vajon az itt felvetett gondolatok, módszerek mennyire alkalmasak a szóban forgó feladatok előbbvitelére, vagy mennyire nem azok. Az azonban aligha vitatható, hogy a kelet-európai latin paleográfia új utakra lépésének — központi helyzetüknél fogva — egyik fontos előfeltétele a Magyarország és szomszédjai közötti együttműködés megteremtése. i. Mindezeket az ismertető azért tartotta szükségesnek éppen e folyóirat hasábjain elmondani, mert meggyőződése szerint a latin írásterület e tájain folyó paleográfiai *