Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Jakó Zsigmond: Bernhard Bischoff: Paleographie mit besonderer Berücksichtigung des deutschen Kulturgebietes. Berlin, Bielefeld, München, 1956. / 126–135. o.

130 Irodalom labbi folytatását érti, hanem a „lesüllyedt" könyv- és oklevélírásból a XII. századvégére kialakult új folyóírást. A notula elnevezéssel tehát egybefogható a sebtében rótt glossáktól és fogalmazványok írásától kezdve mindaz a számtalan kurzív változat, amely az ünnepélyes könyvírásokon és a hozzájuk közelálló, szintén feszes, kimért oklevélírásokon kívül esik, ós amelyeket egyaránt jellemeznek az alapvonal alá lenyúló, hosszú s és f betűk. Mindez a magyarországi írásfejlődésre alkalmazva azt jelenti, hogy kívánatos volna az emlókanyag zömét kitevő XIII—

XIV. századi oklevélírások legnagyobb részét a jövőben notulának nevezni és a minuszkula nevet csupán a legünnepélyesebb oklevélírások részére tartani fenn. A notulae jellemzése során B. feltárja azokat a hatásokat, amelyek ezt a kedvelt írásfajtát mind a különleges könyv-, mind pedig a sajátos oklevélírás oldaláról érték és állandóan alakították mindkét célnak megfelelőre. Az egyetemi jegyzetektől a császári kancellária ünnepélyes notulájáig sok, különböző minőségű típusa volt ennek az írásfajtának használatban mind az oklevél-, mind pedig a könyvírás területén. Mindezeket közösen jellemzi a kurzív írástechnika. De ebben a tekintetben is sok változat mutatható ki. Gyakran ugyanabban az írásban ugyanaz a kéz ugyanazokat a betűket hol a folyóírás technikájával írta le, hol pedig, a könyvírások módjára, alkotó részeiből rótta össze több tollvonással. A magyar kutatás elégtétellel könyvelheti el B-nak a nótáriusok írása és az egyetemi gyors jegyzetírás közötti egyezésekre, valamint a Franciaországban iskolázott jegyzőknek az új oklevélírás kialakításában és elterjesztésében játszott fontos szerepére utaló megállapításait. Emellett a pápai kúria kifinomult minuszkulájának tulajdonít fontosságot az oklevélnotula ünnepélyes változatának a létrejöttében. A két fő változat közül az oklevélnotula bizonyult életerősebbnek, mutatva, hogy ezt az írásfajtát mégiscsak a gyakorlati célú írásbeliség igényei hozták létre. A német császári kancelláriában még a XV—XVI. század fordulóján is született új típusa :. a fractura. Ez megnyújtott kancelláriai írás, melyet orsó alakúan formált / és s, valamint elefántormányhoz hasonlóan díszített majuszkulák tesznek jellegzetessé. Az oklevélnotulának jól elkülöníthető változata az a kevésbé lendületes, de gyors írás, melyet a középkori Magyarországon főként a megyei és városi ügyintézés kedvelt, és amelyet , a magyar szakirodalom — Hajnal nyomán — regisztrumírásnak szokott nevezni. . A notula benyomulását a könyvírás területére B. részben a papír használatának a terjedésével magyarázza. Ez az új írásanyag ugyanis nem volt eléggé alkalmas a textúra vaskos betűinek az írásara. A nehézkes betűtagokhoz ugyanis olyan bőven kellett ada> golni a tintát, hogy az a papíron átüthetett vagy legalább áttetszhet et ett és így a versun levő szöveg olvasását zavarhatta. Ezért válhatott általánossá a XIV. század folyamán a papírkéziratokban a notulának a kancelláriainál szerényebb, de szintén erősen hurkolt változata. A notulának azonban ezt a könyvírás terén elfoglalt helyét már a XV. század elejére aláaknázta a kancelláriai írások stilizálásából, illetve a textúra kifejezési formáihoz való közeledésből kialakult bastarda. A humanista írásfejlődésnek a gótikushoz viszonyítva kétségtelenül kevésbé bonyolult kérdéseit B. is meglehetősen röviden intézi el. Amíg korábban az itáliai gótikus írásnak a törekvése a kerekebb formák felé Németországban szinte semmiféle visszhangra sem talált, a XV. század közepén, a keverék gotico-anliqua feltűnése után, itt.is ez a törekvés lett a fejlődés alakítója. Jóllehet B. említi az itáliai egyetemeket látogató és a klasszikus ideálokhoz igazodó német diákok közvetítő szerepét az antiqua németföldi elterjesztésében, ezzel kapcsolatosan mégis túlhangsúlyozottnak látszik Aeneas Sylvius Piccolomini bécsi szereplése és Petrus von Rosenheim melki prior subiacoi útjának írástörténeti következménye. Az írásstílus megváltozását ekkor már a könyvnyomtatás szintén gyorsította. A XV. század nyolcvanas éveiben ä gotico-antiqua divatjának is véget vetett az az új gyakorlat, hogy a német nyelvű szövegeket bastardávat (és változataival), a latinokat pedig rotundá'v&l nyomtatták. Lassabban ment végbe az átváltás az oklevélírások területén. A német császári kancellária a humanista írást I. Miksa uralkodásának idején (1459—1519) is csak kivételesen használta. Az írástörténeti fejtegetések után B. egy kiegészítő fejezettel zárja le össze- ' foglalását. Ebben tömören felvázolja a rövidítések, az interpunctio, a zenei jelölésmódok, a számjegyek írása, a titkosírások és a könyvfestészet kutatásának főbb eredményeit és problémáit. E fejezetecskék (57—68. hasáb) is haszonnal olvashatók a magyarországi feladatok tudatosításához. A fentiekkel talán sikerült érzékeltetnünk, hogy B. összefoglalása, szerény terjedelme ellenére, olyan figyelemre méltó teljesítménye napjaink paleográfiai kutatásának.,. amely mellett a magyar történettudomány nem mehet el anélkül, hogy hozzá ne mérje e disciplina magyarországi eredményeit és teendőit. Talán különösnek tűnhetik fel, hogy;