Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - B. Lőrincz Zsuzsa: A Magyar Tanácsköztársaság Levéltárügye / 217–229. o.

A Magyar Tanácsköztársaság levéltárügye 225 azok, — sem a proletárdiktatúra alatt, sem még inkább utána nem, — de szerették a levéltárat és tudták is, mit kell csinálniok — és a Tanácsköztársaság lehetővé is tette számukra, hogy haladó terveiket valóra váltsák. Mindent összegezve, a magyar levéltárügy az említett két és fél hónap alatt olyan fejlődésen ment keresztül, mint évtizedes fennállása óta még soha. Olyan kérdéseket oldottak meg, mint a levéltárak központi irányítása, irattárak segítése, a kézirattárak levéltárhoz való tartozása, egyházi levéltárak állami kezelése, levéltárak nyilvántartása, a levéltári anyag leltározása, oklevelek adásvételének megszüntetése, ami évtizedekkel utána valósult meg, vagy nem valósult meg a mai napig sem. Nagyot, elismerésre méltót csinált az a pár ember, aki akkor, 1919 mozgalmas nyarán nekifogott a magyar levéltárügy intézésének. Az idők szárnyakat adtak azoknak is, akiknek sem azelőtt, sem azután nem volt szárnyuk. De mennyivel messzebb jutottak volna, ha nem fél szívvel, fél lélekkel, a kispolgár félelmével csinálták volna, amit csináltak és nem rettegtek volna a megtorlástól és ha együttéreztek volna a Tanácsköztársasággal. II. 1919. augusztus 1. — Elveszett a proletárhatalom jó időre. A munkások és parasztok jobb élete elbukott és vele veszett a levéltárügy felemelkedése, — visszasüllyedt oda, ahol 1919 előtt volt és ott is maradt jó 31 éven át. Nem sok történt itt 31 éven keresztül — se központo ítás, sem irattárak feletti szakmai felügyelet, sem a kézirattárak levéltári felügyelet alá vonása, de még csak a levéltári anyag leltározása sem, egypár levéltár rendezésen, egypár családi levéltár beszállításán kívül. A levéltárosok a történettudományt művelték, de levéltári területen keveset alkottak. Nem voltak emberek, akik tudták volna, hogy mit kellene tenni? Vagy nem értettek egyet a problémák megoldásával ? Vajon nem látták, hogy a magyar levéltárügy — amely, ha az 1919-es rendeleteket megtartják, az első között lett volna — milyen hátul van az európai levéltárak sorában. Ügy gondolom, látták — voltak is olyanok, akik szót is emeltek, de nem rajtuk múlt, hogy a becsületes, jószándékú törekvések nem valósulhattak meg, mint ahogy 1919 szárnyakat adott, úgy tört le minden kezdeményezést az ellenforradalmi évek levegője. Igaz az is, amit Vály Gyula, az ellenforradalmi vizsgálatok, a külső szemlélő előtt egyik leg jellemtelenebb hőse mondott : A Közoktatásügyi Népbiztosság 33-as rendelete a proletárdiktatúra jogi szelleméből keletkezett. zl- Tényleg igaz ez? Ez az állítás az első pillanatban nevetségesnek tűnik. Hiszen a rendelet megfogalmazói, helyeslői — nem voltak kommunisták, a Tanácsköztársaság hívei. Ma is majdnem mindannyian megegyezünk abban, hogy a központosítás helyes, az irattárak feletti felügyelet szükséges, levéltári tanács kell stb., stb. és ebben a nagyszámú kollektívában nagyon sok van, aki távol van attól, hogy kommunista legyen, nem is akar és nem is lesz az soha, mégis igaz az, hogy mindezek csak egy olyan légkörben valósulhatnak meg, amelyik tud ós akar áldozni a tudományért, és nem elsősorban személyi és kiváltságos érdekeket tekint, hanem az össznépi felemelkedést szolgálja. És így jutnak, és el kell hogy jussanak olyan emberek is a haladás21 OL — 1919—515. 15 Levéltári Közlemények, XXIX.