Levéltári Közlemények, 29. (1959)
Levéltári Közlemények, 29. (1959) - A Magyar Tanácsköztársaság történeti forrásai a magyar állami levéltárban - A Magyar Tanácsköztársaság történeteinek forrásai aTerületi Állami Levéltárban / 49–168. o.
164 A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a területi Állami Levéltárakban megszűnt a Szombathelyi Vörösőr Dandár Parancsnokság, amely még március 26-án alakult. A IV: sz. Határvédelmi Kerületi Parancsnokság 1919. július 8-án Szombathely székhellyel a kerületi parancsnokságtól különválva önálló egység lett V. Határvédelmi Kerületi Parancsnokság néven. Felettes szerve a Vörös Őrség Országos Főparancsnoksága volt, állami főhatósága pedig a Belügyi Népbiztosság. Feladata : az illetékes terület belső politikai és közrendjének fenntartása, valamint július 8-ig a határvédelem volt. Annak ellenére, hogy szervezetileg nem állott kapcsolatban a direktóriummal, mégis ennek egyik döntő támaszaként tevékenykedett. A Parancsnokság a folyó ügyeket hét ügyosztályban intézte, központi irattár fenntartásával. Az ügyosztályok beosztása azonos volt az ország más területén felállított kerületi parancsnokságok hivatalszervezetével. Az 1. ügyosztály a politikai, a 2. az elnöki, a 3. karhatalmi közbiztonsági (bűnügyi nyomozó), közlekedési, 4. oktatási, 5. egészségügyi, jóléti és állategészségügyi, 6. számvevőségi, 7. gazdasági ügyeket intézte. A fennmaradt iratok az említett ügyekkel kapcsolatosak. < V. 1. — Szombathelyi MÁV Műhely iratai. A regisztratúrában a 170—430. számok közötti ügyiratok a tanácsköztársasági vonatkozásúak. Az iratok főleg műszaki jellegű központi rendeleteket s az üzemvezetés technikai feltételeire vonatkozó intézkedéseket tartalmaznak. 2. — Kőszegi Postahivatal iratai tanácsköztársasági postai rendeleteket és intézkedéseket tartalmaznak. 3. — Szentgotthárdi Kaszagyár iratai a szocializált üzem termelési szervezetére, az üzemi ellenőrzésre, a termelési biztos működésére vonatkoznak. Az iratokat jelenleg a Párttörténeti Intézet őrzi. 4. — Sárvári Cukorgyár iratai ugyancsak a szocializált üzem életére vonatkozólag tartalmaznak adatokat. VI. 1, —Szombathelyi Faludi Ferenc gimnázium iratai közül, ebből az időből mindössze 20 db maradt fenn a 80—159. iktatószámok között. 2. —-Horváth Boldizsár Kereskedelmi Fiúiskola iratai hasonló csekély számmal maradtak fenn a Tanácsköztársaság idejéből a 180—400-as iktatószámok között, az április—augusztus közötti időből. 3. — Szombathelyi Községi Polgári Leányiskola iratai a legjelentősebbek az iskolai regisztratúrák közül. Tantestületi jegyzőkönyvek is találhatók ui. közöttük. 4. —Vépi Ipartársulat jegyzőkönyve bejegyzéseket tartalmaz a Tanácsköztársaság idejéből. 5. —Vasvári Domonkos rendi férfiszerzet iratanyagában a szocializálásra vonatkozó iratok és leltárak találhatók. 6. —• Vas vármegyei tanácsköztársasági vonatkozású nyomtatványok és pecsétek gyűjteménye. Helyi és országos kiadványok, telefonkönyvek, programfüzetek, folyóiratok (Szociális termelés, Revizorok lapja), plakátok ós röplapok — közöttük a soproni Bezirks-, Industrie- Produktions-Rat körözvényei, népgyűlési és toborzási plakátok —, ezeken kívül direktóriumi és katonai pecsétnyomók foglalnak helyet a gyűjteményben. VII. Vas vármegye közigazgatási, igazságszolgáltatási stb. szerveinek a Tanácsköztársaságra visszatekintő iratai. Főleg a Tanácsköztársaság bukása után megindult fegyelmi eljárásokkal és perekkel kapcsolatban, számos tanács-