Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Sashegyi Oszkár: Levéltári leltárak / 3–34. o.

Levéltári leltárak 7 tüntesse, a személy- és helynevek szerint kellett készíteni.

8 Ilyen módon készültek pl. a kamarai levéltár „Neo-Regestrata Acta" gyűjteményének lajstromai. Tekintettel arra, hogy az iratokat rendezetlenül lajstromozták, a fascieulusok szerinti tagolás csupán külsőleges, semmiféle tartalmi tagolásnak nem felel meg. A kamarai levéltárra jellemző, hogy a lajstromozás mikéntjének szabályozása lényegében a királyi jogügyek igazgatójának a kívánsága szerint történt; ő fejtette ki részletesen, hogy egy-egy irat tartalmából milyen jogilag fontos körülményeket kell a kivonatokban feltüntetni.

9 Az igen részletesen, nagy gonddal készült lajstoomlkönyvek — miként maga a kamarai levéltár — elsősorban a kincstár (s esetleg magánfelek) vagyonjogi érdekeinek védelmezésére és érvényesítésére szolgáltakRészletességük, s a hozzájuk készült mutatók alapossága — úgy látszott — feleslegessé teszi az iratok tárgyi tagolását. A 18. század egyéb levéltáraink számára is a lázas lajstromozó munka időszaka volt. tylintha a feudalizmus még utoljára rendezni kívánta volna erőit, jogi fegyvertárait, a levéltárakat, igyekezett használható állapotba helyezni. A hiteles helyek országos levéltáraiban óriási méretű lajstromozó munka folyt ebben az időben. A leleszi konvent országos levéltárában 1739ben kezdték meg a protokollumok lajstromozását, majd 1752-ben a nótárius ímellé regestratort is fogadtak, aki esküt tett, mielőtt munkáját megkezdette volna.

10 Az 1764. évi 11, törvénycikk a hiteles helyeket kötelezte irataik lajstromozására, aminek következtében azután országszerte megindult a lajstromozó munka. Ez újabb lendületet vett 1786-ban, miután II. József a hiteleshelyi levéltáraiknak egy általános levéltárban való egyesítését határozta el, s elrendelte, hogy a levéltárak iratairól a beszolgáltatás előtt lajstromokat kell készíteni.

11 Az iratok beszolgáltatására II. József (halála folytán nem került sor, a lajstromok azonban addig elkészültek; különösen a megszüntetett konventeknek kellett teljes iratanyaguk jegyzékelését lázas sietséggel végrehaj taniok. A levéltárak számára nem volt lehetőség arra, hogy kevésbé részletes mutatókat és elenchusokat készítsenek, hiszen gyakorlati érdek, a jogvédelem kívánta a levéltárak leltározását, az volt a cél, hogy a perlekedő felek a jogaik biztosítására szükséges dokumentumokat megkaphassák,

12 ahhoz pedig minden egyes oklevelet és iratot kivonatolni kellett, különös .tekintettel a bennük előforduló személy- és helynevekre. A lajstromokon kívül egyes esetekben összevont leltárak is készültek, különösen a levéltárak átadása-átvétele, vagy levéltárvizsgálat alkalmával. Így a leleszi levéltárról. 1788-ban, amikor a konvent feloszlatása után az iratokat a hétszemélyes tábla regisztraturájának adták át, majd a rend visszaállítása után, az újabb hatalmas rendező és lajstromozó munka befejeztével, 1839-ben, egy levéltárvizsigálattal kapcsolatban.

13 Ezek nyilvánvalóan egészen sommásan sorolták fel a levéltár nagy irat- és lajstrom8 Herzog József: A magyar kamarai levéltár története. III. LK. 1931. 233. 1. u Uo. 279. 1. 10 Kumorovitz Bernát Lajos: A leleszi konvent országos levéltárának története. JLK. 1932. 230—233. 1. 11 Szabó István: A magyar levéltárvédelem kérdése. LK 1931. 154—158. 1. 12 Uo. 158. h 13 Kumorovitz i. m. 239, 252. 1.