Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Kubinyi András: A királyi kincstartók oklevéladó működése Mátyástól Mohácsig / 35–60. o.

52 Kubinyi András gyalhatjuk őket.

141 Azonban ezeket és a kincstartói mandátumokat úgy foghatjuk fel, (hogy habár okleveles formák közt, az oklevélhitelesítés szabályai szerint kiállítva, sőt egyes típusai tartalmilag is az oklevél néhány jellemző vonását hordozva, mégis már az akta funkcióját is ellátták, úgy, hogy a kincstartói hivatal szabad továbbfejlődése esetén kialakulhatott volna belőlük: egy magyar aiktatípus.

142 A kincstartói irodában készültek olyan irományok, amelyek az oklevelekkel távolról sem tartanak rokonságot. Ezek a registrum gyűjtőnév alatt ismert számadások, költségvetések, és egyéb lajstromok.

143 A német irattan Amtsbücher csoportjába sorolhatnánk talán őket,

144 Brenneke definíciója: Amtsbücher ... gehören zu demjenigen Teil des Registratursguts, der bei der Amtsstelle verbleibt, wo er entstehet,

145 általában rájuk is áll. Az kétségtelen, hogy nem oklevelek: a megszabott forma, a hitelesítés, aláírás, pecsét általában hiányzik róluk, csak abban az esetben írja alá a kincstartó, ha mint számadási kivonat kikerül a kincstárból, hogy alapjául szolgáljon a királyi kancellária oklevélkibocsátásának.

146 A registrumok megfelelőit a királyi kancellária kiadványai között nem találjuk,

147 viszont városaink levéltáraiban bőven van hasonló anyag.

148 önként felmerül a gondolat, hogy városaink, akiknek saját pénzügyeik igazgatására már hamar fejlett szervezet, megfelelő írásbeliséggel állott rendelkezésre,

149 kereskedő polgáraink pedig üzleti könyveket vezettek, és kereskedelmi levelezést folytattak, hatással voltak a pénzügyigazgatás írásbeli működésének kialakulására. Városi polgárok mindig nagy számban működtek a pénzügyigazgatásban. Zsigmond idejében a vidéki szervekben leginkább városi eredetű egyének működtek, köztük sok idegen, német és olasz.

150 Mint egy 1422-es adatból kiderül, Sopronnak adóügyben be kellett 141 Brandt alapján a kincstartók magánjellegű levelezését semmiképp nem vehetjük okleveleknek, mégis mivel formailag azokkal annyi hasonlóságot mutatnak fel, nem választhatjuk mereven külön. A kincstartó egyéb minőségében (akár csak mint földesúr) kiadott levelei mindenképp oklevelek, habár esetleg csak magánoklevelek. 142 Talán nem véletlen, hogy a későbbi aktákra oly jellemző litterae transversae típus az 1520-as é\4sktől túlnyomó lesz a kincstárban. 143 A pénzügyigazgatásban létrejött aktákhoz kell még számítanunk a király (illetőleg a királyi tanács) elé terjesztett javaslatokat is. 1526-ból ismerünk egy ilyent, Super officio camerariatus Transsilvanensis etc. címmel, amely az erdélyi sóbányák átszervezésével kapcsolatos javaslatokat tartalmazza. (Egy. Kvt. Litt. őrig. I. 35.) Ez három oldalas, pecsét és aláírás nélküli, egykorú irat. Valószínűleg Dóczy János kincstartó terjesztette elő. aki ez időben járt is Erdélyben, 1526. márciusban Szebenben keltez. (Beszterce, 561.) Thurzó kincstartóságáról múlt időben beszél. 144 Brenneke i. m. 9, 7, j. ide sorolja a Rechnungsregister-t, míg Brandt (i. m. #33.) még a kereskedők számadáskönyveit is. 145 i. m. 8. m L. fenn a Henczelffy számadásokat. 147 A kincstartóság kialakulása előtt a tárnokmester irodájában készülhettek, régebben ugyan bizonyára a kancellária állította össze őket, (vö. Angliát, ahol kezdetben a kancellária egyik clerk-je végezte az exchequer írásbeli munkáit. Tout, i. m. I. 138—39.) ez azonban még kikutatásra váró feladat. A királyi könyveket is registrumnak hívták nálunk, (vö. Teleki Oklevéltár, II. 360. stb.) azonban a kincstartó lajstromaival nem szabad összekeverni ezeket. ** Ilyeneket adott ki Fejérpataky László a Magyarországi városok régi számadáskönyvei c. munkájában. 149 Vö. Michnay—Lichner: Ofner Stadtrecht. Pozsony, 1845. 34—35. 130 Kubinyi: A kincstartói hivatal 8—28.