Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - KRÓNIKA - Kelemen Lajos 80 éves / 328

328 Krónika KELEMEN LAJOS 80 ÉVES Amikor 20 évvel ezelőtt Kelemen Lajos, az Erdélyi Múzeum levéltárosa nyugalomba vonult, barátai és munkatársai bizonyosra vették, hogy történetkutatói és tájékoztató munkája, a szó legjobb értelmében vett levéltárosi működése nem ért még; véget. Igazuk volt: ha Kelemen Lajos elszakadt is egy időre megszokott munkaszobájától, fiatalos frissesége, szívós és fáradhatatlan kutatószenvedélye egy percig sem engedte nyugodni; a benne hosszú évtizedeken át felhalmozódott, csodálatosan gazdag történeti ismeretanyag tovább nőtt, újabb feldolgozásoknak vált részévé és tovább sugárzott Kelemen Lajos környezetére, benne a legfiatalabb kutatónemzedékre is. Erdély legidősebb levéltárosa ma 60 esztendős tudományos múltra tekinthet vissza. Mik ennek a 60 — jórészt levéltárban töltött — évnek az eredményei? Egyik legmaradandóbb eredménye az Erdélyi Múzeum levéltárának sok fáradsággal, szervezői gonddal összegyűjtött és rendbentartott anyaga. A másik: többszáz tanulmány, forráskiadás (köztük a Dániel-család történetének újabb adattára, Dienes József és Bánffy Jánosné emlékiratai), megannyi tudományos közlés és tárcacikk a politikai történet, művelődéstörténet, egyháztörténet, családtörténet, művészettörténet, irodalomtörténet, nyelvtudomány, régészet, néprajz, könyvtár- és levéltártudomány köréből. Szinte polihisztori távlatú érdeklődés szülte őket, de valamennyiük közös vonása, hogy közvetlenül levéltári források vagy műemlékek bázisára épültek, hogy a valóság elfogulatlan keresésére törekszenek s hogy „pozitivista" voltuk ellenére éppenséggel nem mondhatók száraznak: érdekesen, világosan és egyszerűen szólnak olvasójukhoz.. Írott és tárgyi emlékanyag csak olyan történetkutató tollán válhatik ennyire elevenné, aki nagyon szereti kutatása tárgyát és legalább annyira szereti olvasóközönségét is. Ugyanez a tárgy- és emberszeretet az alapja Kelemen Lajos pedagógiai eredményeinek: annak, hogy senki sem tarthatta magát távol az ő hatásától, aki a történeti Erdélyt — akár mint történész, levéltáros, akár mint művészettörténész, nyelvész vagy bármilyen más tudományszak művelője — a helyszínen akarta tanulmányozni. Kelemen Lajos azért lehetett mindenkire hatással, mert kérés nélkül is bőségesen és önfeláldozóan adott a magáéból. Sokkal több munkáját hozhatta volna véglegesen tető alá, ha ideje tekintélyes részét nem áldozza a kutatóknak, érdeklődőknek, ha nem serkenti és nem támogatja őket szüntelenül ötletekkel, tanácsokkal, néhányszázezer iratnak évtizedeken át fejében tartott s bármikor könnyen felidézhető adataival. Személyválogatás nélküli áldozatkészségének; tudományos és emberi magatartásának abban is része volt, hogy Erdély magyar, román és szász történészei, míg az ő útbaigazításai nyomán tárták fel közös múltjuk forrásait s keresték a történeti valóságot, lassanként közelebb kerültek egymáshoz; példamutatásával elősegítette, hogy ma — mint írják — „az együttélő nemzetiségek történetkutatásának újszerű, termékeny és egészséges formája van kibontakozóban". Most, amikor Erdély minden levéltárosa és történetkutatója s velük — nyugodtan mondhatjuk — az egész erdélyi tudományos élet együtt ünnepli ezt a ritka évfordulót, a magyar levéltárügy és történettudomány művelői is tisztelettel, hálával és büszke szeretettel gondolnak Kelemen Lajosra; továbbra is meg-megújuló friss munkakedvet kívánnak neki s erőt az öregkor megpróbáltatásainak elviseléséhez. m. f. i