Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - KRÓNIKA - Szedő Antal: Magyarország részvétele a külföldi levéltári kongresszusokon / 324–327. o.

Krónika 327 Ha nem is nemzetközi jellegű, de számunkra is leszűrhető tapasztalatok és problémák szempontjából nem kisebb jelentőségű volt az a harmadik külföldi levéltáros találkozó, melyre a magyar levéltárosok küldöttei meghívást kaptak: az NDK levéltárosainak Lipcsében 1957. június 25—27-én tartott második Kongresszusa: (az elsőt 1952-ben Weimarban tartották). A kongresszus igen jól sikerült, elsősorban azért, mivel a beszámolók az utolsó öt év igen jelentős alkotásaira tudtak rámutatni. Különösen az irattermelő szervek és a levéltárak közé kiépített átmeneti levéltárak megszervezése (Verwaltungs-, Betriebs-, és Kreisarchiv-ok), valamint a tudományos és államilag vizsgázott levéltárosok képzése terén számolhatnak be a keletnémet levéltárosok igen szép sikerekről. A szervezet kérdését KARL HÖHNEL a Levéltári Központ jelenlegi tényleges vezetője taglalta jól összeállított, áttekinthető beszámolójában. Rámutatott arra, hogy a szervezés a legjobb eszköz lehet arra, hogy a szorosan vett levéltári feladatokat, a megőrzést és a feltárást megvalósítsuk. A legnagyobb probléma természetesen a helykérdés, bár Höhnel ezen a téren is rá tudott mutatni olyan eredményekre, mint az új potsdami levéltári épület építése, valamint számos épület és, raktár megszerzése. Egyedül a városi levéltárak vonalán 16 millió márkára lesz, szükség, ebből 2 és fél millió márka máris biztosítva. Az állami levéltárakban az anyag 20 000 folyóméterrel gyarapodott (ma 155 000 folyóméter). A rendezettség az állami levéltárakban jónak mondható, a városi levéltárakban kívánnivalót hagy hátra. Höhnel rámutatott arra (és ezzel SCHILFERT, a Levéltári Tanács elnöke is egyetértett referátumában), hogy nagy terhet ró a levéltárakra a kellőleg nem képzett kutatók nagy száma, ezért az egyetemi hallgatók kutatását bizonyos mértékben korlátozni kellett. HELLMUTH LÖTZKE a levéltárosképzésről tartott előadást. A tudományos levéltárosok jelenleg az egyetemi diploma elnyerése után 1 évig tanulnak a potsdami Levéltártudományi Intézetben, utána 4 hónapi vizsgaidő következik. A képzés általános, alapkiképzés, nem akarnak specialistákat (pl. gazdasági levéltárosokat) nevelni. Az Intézet fennállása óta 53 tudományos levéltárost képzett ki. Ezek közül még ma is 43 dolgozik a levéltárakban. — Az államilag vizsgázott levéltárosok érettségi után először 4 hónapig gyakorlók a levéltárakban, majd 2 éves tanfolyam a potsdami Levéltáros Szakiskolában. A 2 év között 6 hét gyakorló munka. Ennél az iskolatípusnál az előadó szerint túlzott igényeket támasztottak a hallgatókkal szemben, olyan ismeretekre is szert tettek, melyeket a levéltárban nem tudtak felhasználni. A szakiskola csak a szükséglet 2

/

3 részét tudja végzett hallgatóival kielégíteni. Vita volt a gazdasági levéltárak centralizációjának kérdése körül. A problémának két előadója, GRINGMUT DALLMER és ERICH NEUSS megegyeztek abban, hogy a gazdasági levéltárakra vonatkozó jogszabályok 1951 óta elavultak és há nem is lehet egy nagy német központi gazdasági levéltárat összehozni, az anyag bizonyos mértékű koncentrációjára szükség van. GRINGMUT DALLMER az^állami levéltárakban létesítene gazdasági osztályokat. Ellene van A, OPITZ félfogásának, mely „branche", termelési ágazat szerint tagolná a gazdasági levéltári anyagot és helyesebbnek tartja a területi elvet. A nagyüzemeknél külön levéltárakat hagyna éppúgy, mint a jelentősebb városokban városi levéltárak vannak. Érdekes, hogy ugyanakkor az üzemi levéltárosok mindenfajta központosítás ellen voltak felszólalásaikban és az üzemek saját történetük iránt tanúsított nagy érdeklődésére, az ennek érdekében hozott anyagi áldozatokra hivatkoztak. SCHILFERT professzor előadását a történészek és levéltárosok problémájáról, a professzor távollétében W. Nissen olvasta fel. Előadó hangsúlyozta, - hogy a történész fogalom magában rejti a levéltáros fogalmat is. Az elhatárolás nagyon nehéz. Elvetendő az olyan különbségtétel, mint az, hogy a történész a forrásokkal, a levéltáros pedig a források mellett dolgozik. Az együttműködés a lényeges. KRETZSCHMAR professzor a regionalizmus és centralizmus problémakörével foglalkozott előadásában. A túlzott centralizmus ellen nyilatkozott; — a történeti kutatók érdeke, hogy az anyag elérhető közelségben maradjon. KARL HÖHNEL méltán állapította meg, hogy e Kongresszus eredményes munkát végzett. Kilátásba helyezte, hogy a tanácskozások eredményeit a levéltárügy vezetősége a jövőben fel fogja használni. Ez minden levéltári kongresszus sikerének a záloga. Szedő Antal