Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - KRÓNIKA - Szedő Antal: Magyarország részvétele a külföldi levéltári kongresszusokon / 324–327. o.

326 Krónika denkori elnöke. Először Párizsban, másodszor, 1955-ben Namurban jött össze a „Kerek Asztal" értekezlet, 1957-ben Zágrábban került sor a III. „Kerek Asztal" értekezletre. Ezen 16 ország 33 képviselője jelent meg, köztük először jelentős számban szocialista országból: Szovjetunió, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság és Magyarország. A problémakör ezúttal a levéltárak feladataival, jellegével, a levéltáraknak a közigazgatásban és a tudományos életben betöltött szerepével foglalkozott. A problémakört R. H. BAUTIER francia levéltáros, az Archivum szerkesztőbizottságának a titkára által készített referátum alapján vitatták meg a konferencia résztvevői. A referátum elkészítése ismét egy, a különböző országoknak megküldött kérdőívre beérkezett feleletek alapján történt. Meg kell állapítani, hogy a konferencia hasznos munkát végzett. A referátumban BAUTIER által kitűnően rendezett hatalmas tényanyag, a viták közvetlensége, sokszor drámai elevensége, (melyet elsősorban LOMBARDO olasz és SABBE belga delegátus eredeti problémafelvetése, felfogása és vitatkozó készsége tett ilyen elevenné), az országukban magas funkciót betöltő levéltárosok kitűnő felkészültsége nemcsak érdekes, magasszínvonalú vitát eredményezett, de BAUTIER jól megválogatott közbevető kérdései és BRAIBANT összefoglalásai következtében, határozott vonalat követett és maradandó eredménnyel is járt a résztvevők számára. A megadott témakörnek nemcsak a nagy elvi kérdései kerültek napirendre, hanem egyes részkérdések is. így pl. LOMBARDO (olasz) álláspontja szerint az iratokat a dokumentumkiadványokban in extenso kell kiadni, mivel a levéltárosnak állásfoglalás nélkül kell a dokumentumokat közölni, az egyes részek kihagyásánál pedig okvetlenül érvényesül bizonyos egyéni állásfoglalás. Vagy ALTMAN (Lengyelország) indítványozta, hogy az NLT publikálja minden ország levéltári törvényét. Persze ez lehetetlennek bizonyult, mivel Franciaország vonatkozó jogszabályai egymagukban mintegy 200 oldalt tennének ki. Magát a referátumot is megkritizálták egyes felszólalók. Maga BRAIBANT is kijelentette, hogy a referátum anyaga túlgazdag, sokszor képvisel olyan álláspontot, amellyel nem mindenki ért egyet. LOMBARDO (Olaszország) kifejtette, hogy a kérdések első csoportjára a feleletet valamilyen személyi koncepció adja meg, míg a másik két kérdéscsoportra a felelet az egyes országokban érvényben lévő törvények, rendeletek, jogszabályok alapján adható meg. Általában megállapítást nyert, hogy a hosszabb történeti múlttal rendelkező országokban ragaszkodnak a levéltáros történészi hivatásához, viszont az újkor hatalmas államalakulatainál a levéltárakban bizonyos adminisztratív feladatok nyomulnak előtérbe. A szocialista országok képviselői hangsúlyozták, hogy az adminisztratív feladatok elől nem lehet kitérni, ehhez nyugati országok képviselői is csatlakoztak, azt az elvet vallván, hogy az adminisztratív feladatok elvégzése nélkül nem lehet megoldani a tudományos feladatokat sem. A levéltárügy tárca-hovatartozása kérdésében általában az a felfogás került érvényre (és ez a határozatba is belekerült), hogy k levéltárak tudományos intézmények és helyük olyan minisztériumnál van, amelyik a kulturális ügyekkel foglalkozik. BELOV (Szovjetunió) leszögezte, hogy a Szovjetunióban a levéltárak a Belügyminisztériumnál vannak, ott is fognak maradni, tapasztalatuk szerint ez jó megoldás. Az olasz levéltárosok is a Belügyminisztériumhoz való tartozás mellett vannak. Sok felszólaló kiemelte a Minisztertanácshoz való tartozás előnyeit, azonban szinte világszerte fellépő jelenség, hogy a Minisztertanács a hasonló jellegű közvetlen feladatokat igyekszik elhárítani. A Levéltári Tanácsot általában mint tanácsadó szervet fogják fel. Az olasz felfogás szerint a tanács irányító szerv, összetételére nézve a tanács általában levéltárosokból, történészekből áll és más, a levéltárak munkájában érdekelt szakemberekből. (Olaszországban a tanácsnak nincs levéltáros tagja.) A harmadik kérdéscsoportnál az a többségi "vélemény alakult ki, hogy hasznos szakmailag, a levéltáros tekintélyét növeli, ha az egyetemi oktatás vagy a történeti kutatóintézetek munkájában részt vesznek, de ennek nem szabad a szorosan vett levéltári munka rovására menni. Különösen a történeti segédtudományok és a dokumentumkiadványok az a terület, ahol a levéltárosok tudományos munkásságukat kifejtik. A konferencia Kumrovecben, Tito elvtárs születése helyén ért véget, a legmelegebb a legbarátíbb légkörben, ami a 3 napos tanácskozások folyamán a konferencia résztvevői között kialakult.