Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - KRÓNIKA - Szedő Antal: Magyarország részvétele a külföldi levéltári kongresszusokon / 324–327. o.

Krónika 325 ma már túlhaladott álláspont, mert az ilyen épületek általában sok modern követelményt nem elégítenek ki. Nem felelnek meg az olyan épületek sem, ahol a szellőztethetőséget tették meg annakidején a legfőbb kritériumnak, mert az ilyen épületekben tüzet lokalizálni lehetetlenség. A Szovjetunióban és Finnországban egymástól elszigetelt, aránylag kis raktárakban tartják az iratokat. Svédország pedig egyenesen föld alá építi újabban a levéltári raktárakat. Az ilyen épületekben, nedves éghajlatú országokban tért hódít a levegő kondicionálása. Ujabb épületek általában színes ablaküvegekkel, vagy ablak nélkül, vagy részben áttetsző üvegtáblából (Koblenz) készülnek. A tűz elleni hathatós védekezés drágává teszi a levéltári építkezéseket és a jobb helykihasználás egyre jobban előtérbe helyezi a „tight packing" rendszer alkalmazását, vagyis az összetolható állványrendszer kérdését. (Vannak levéltári anyagok, melyek a jó hozzáférhetőség végett csak a régi merev állványokon helyezhetők el célszerűen.) « A selejtezésről a jelentést COLLINGRIDGE, az angol levéltárügy eWik jelentős személyisége készítetté el. E téren az olasz levéltárosok továbbra is kitartanak,álláspontjuk- mellett, hogy levéltári anyagot csak levéltárosok selejtezhetnek. Az angol álláspont szerint azonban az iratok egy részét rövid idő múltán az irattermelő szervek, fennmaradó részét pedig levéltárosok selejtezzék, hosszabb idő elteltével. Igen sok államban (a Szovjetunióban pl.) az a nézet, hogy a selejtezés az irattermelő szervek feladata, azonban megfelelő részletességű selejtezési jegyzékeket kell készíteni. Ezt a munkát viszont szakemberekből álló kollégiumoknak kell elvégezni. A hely hiánya irattárakban és levéltárakban, a hatalmas keletkező irattömegek arra késztetik az államok egy részét, hogy közbeeső levéltárakat létesítsenek, itt legalább is a vezetés és irányítás munkáját szakképzett levéltárosokra bízzák és ezekben az átmeneti levéltárakban várja be az iratanyag a levéltárrá érés folyamatát, itt végezzék el szakszerűen a selejtezést is. Altalános volt az az észrevétel is, hogy könnyű ugyan a selejtezés általános alapelveit megfogalmazni, de nehéz ezeket az elveket a gyakorlati életben alkalmazni. — A hozzászólásokban valóságos panaszáradat indult meg arról, hogy mennyi értékes iratanyag pusztul el meggondolatlan selejtezések folytán vagy a törvényes rendelkezések be nem tartása következtében. Sardella francia történész azt kívánta, hogy vegye ezt a kérdést az Unesco kézbe és jöjjön létre az Unescon belül egy albizottság, mely a selejtezés kérdésével foglalkozzék. Arra is sok panasz hangzott el, hogy egyes hatóságok az államtitok féltése folytán semmisítenek meg nagy történeti forrásértékű iratanyagot. Végül az utolsó problémakör, a magánlevéltárak kérdése, melynek referátumát FILANGIERI készítette el. Itt persze a probléma egészen másként jelentkezik a szocialista és a kapitalista országokban. Mert ennél a kérdésnél a magántulajdon elve ütközik össze a közérdekkel és nyilvánvalóan a kérdés olyan társadalmi rendben, mely nem a magántulajdon elvén alapul,

; könnyebben oldható meg a közérdek javára. Azonban szocialista országok is kiemelték a rábeszélés és tanácsadás fontosságát, hiszen történetileg jelentős személyiségeknél a szocialista országokban is létrejön személyi vagy esetleg családi levéltár. Az adminisztratív eszközök alkalmazása ugyanis sokszor jár a levéltár elrejtésével, viszont ha a tulajdonost meggyőzzük levéltárának történeti fontosságáról, szívesen nyitja meg azt a kutatás számára vagy helyezi letétbe valamelyik levéltárban. Azonban a kapitalista országokban számos esetben gondoltak törvényes beavatkozásra, a magántulajdon korlátozására és terjesztették ki a műemlékvédelmi'törvények hatályát a levéltári anyagra is. Ez az elgondolás tévesnek bizonyult. Ugyanis szemben a műemlékkel, a levéltári anyag sokszor jogbiztosító jellegű, viszont felismerése sokkal nehezebb, mint a műemlékeké vagy műtárgyaké. Törvényesen tiltják több kapitalista országban haláleset után a levéltár örökösök közötti szétosztását. A kongresszus Sienaban ért véget, ahol BISORI professzor mondta a záróbeszédet. Ha természeténél fogva jóval szűkebb körben is, de hasonlóképpen nemzetközi szinten tárgyalt fontos levéltári kérdéseket a III. Nemzetközi „Kerek Asztal" Levéltáros Értekezlet Zágrábban, ,1957. május 23—25-én. Miguel BORDENAU, a spanyol levéltárak főfelügyelőjének javaslatára ui. 1954 óta minden olyan évben, amikor nincs nemzetközi levéltáros kongresszus, a nagy nemzeti levéltárak és levéltári központok igazgatói összejönnek és egyes közös levéltári problémákat kötetlen formában megtárgyalnak. Ez a „Kerek Asztal" értekezlet mindenkor a Nemzetközi Levéltári Tanács égisze alatt ül össze és elnöke az NLT min-