Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - FOLYÓIRATSZEMLE - Bekény István: La Gazette des Archives, Nouvelle série, No. 17–19. (1955–1956) / 309–314. o.

312 Folyóiratszemle hátra gördíthetők. A raktárteremben mindössze egy, a raktár hosszában és egy szélességi irányban haladó közlekedési út van. Ez utóbbi helye viszont nem állandó, hanem a gördülő állványok állásához képest tetszés szerint megváltoztatható. Ha egy raktárban, mondjuk, 20 állvány van s a kezelő a 16-ból akar iratokat kiemelni, az utolsó öt állványt sorjában a raktár végén lévő „utca'

1 helyére tolja át s így nyer utat a 16. állvány előtt. Az irat kiemelése után az elmozdított állványokat visszatolja eredeti helyükre s az üres hely (áz „utca"> ismét a raktár végére kerül. Minthogy az iratokkal megrakott állványok súlya egyenként kb. 2 tonnát tesz ki, az állványok mozgatását villamoserő (más típusú berendezéseknél sűrített levegő) végzi. Áramszünet vagy motorhiba esetén a kerekeken gördülő állványokat kézierővel is el lehet mozdítani. Minthogy az állványok összetolt állapotban légmentesen tapadnak egymáshoz, a napfény nem éri az iratokat, sőt a por sem tud az íratok közé hatolni. Az állványok közötti légsűrűség fokozódása folytán a tűzveszély is jelentős mértékben csökken. Az egymáshoz tapadó állványokat egyetlen kulccsal le lehet zárni, a berendezés tehát lehetetlenné teszi, hogy az iratokhoz illetéktelenek hozzáférhessenek. A berendezésolyan — írja de Ribier —, mint egy hatalmas páncélszekrény, melybe kulcs nélkül még akkor sem lehet belenyúlni, ha a terem nyitva is volna. Legnagyobb előnye természetesen a raktári férőhely maximális kihasználása. De Ribier szerint egy gördülő állványokkal felszerelt raktárban ötször annyi anyagot lehet elhelyezni, mint egy rögzített állványokkal berendezett raktárban. Hátránya, hogy egyidőben csak egyetlen állványon lehet dolgozni s a kiemelendő iratot gyakran csak több állvány megmozgatása útján lehet megközelíteni, ámi a munkát bizonyos mértékig késlelteti. A folyóirat további része a megyei levéltárosok kongresszusán elhangzott beszámolókat tartalmazza. Elsőként SIMONE RUMEAU, a Levéltári Igazgatóság személyzeti osztályának vezetője, a városi levéltárak személyzeti kérdéseiről számolt be a kongresszuson. Megállapította, hogy a városi levéltárak személyi ellátottsága nem teljesen kielégítő. Vannak olyan városi levéltárak, melyek élén szakképzett levéltáros áll, de vannak olyanok is, melyeket egyszerű egyetemi végzettséggel vagy érettségivel rendelkező dolgozó vezet. Vannak olyan városi levéltárosok, akik teljes munkaidejüket a levéltárbán töltik, de olyanok is, akik egyben könyvtári, múzeumi munkát is végeznek, sőt előfordul olyan eset is, hogy a városi levéltáros egyben a megyei levéltár alkalmazottja is. Az illetmények terén szintén igen nagyok az eltérések. A városi levéltárak személyzetéről nemrég kiadott belügyminisztériumi rendelet, mely — tiszteletben tartva a városok önkormányzati jogait — természetesen csak javaslatokat, nem utasításokat tartalmaz, egyebek közt azt javasolja, hogy a régi, érté- ' kes fondokkal és állandóan gyarapodó, jelentős modern iratanyaggal rendelkező városi: levéltárak élére lehetőleg szakképzett levéltárosokat nevezzenek ki a városok. Ebbe a kategóriába a rendelet 27 nagyvárost sorol. A közepes jelentőségű levéltárakkal rendelkező 70 városi levéltár» élére szintén főfoglalkozású vezető kinevezését javasolja, de ezek szakképzettsége tekintetében megelégszik az érettségivel és egy versenyvizsga sikeres letételével. (A versenyvizsga anyagának összeállítása most van folyamatban.)* A rendelet rendszeresíti a városi allevéltárosi állást is. A megkívánt alapképesítés szintén az érettségi lenne. Egyelőre még nincs eldöntve, mely városok levéltárában fognak allevéltárosi állásokat szervezni. Szó van arról is, hogy egyes kisebb városi. levéltárak élére allevéltárost nevezzenek ki. Rumeau a rendeletet biztató kezdetnek tekinti. Reméli, hogy annak fokozatos végrehajtása előbbre viszi a városi levéltári anyag jobb megőrzésének és felhasználásának ügyét. A kisközségek levéltárainak kérdésével MICHEL DUCHEIN, a Levéltári Igazgatóság dolgozója foglalkozott. Míg a nagyvárosok és mezővárosok levéltárát szakképzett levéltáros vagy legalább egy többé-kevésbé képzett irodaigazgató vagy könyvtáros kezeli, a csaknem 40 000 kisközség óriási többségének nincs olyan alkalmazottja, akinek a levéltári anyaggal való foglalkozás kifejezetten feladatát képezné. Egyedül a községi jegyző tekinthető ilyennek. A községi jegyzők viszont még közigazgatási teendőik tekintetében sem kapnak megfelelő kiképzést. A legtöbb jegyző egyben tanító' is, de vannak köztük szép számban egyházi személyek, földművesek, iparosok, postai és vasúti alkalmazottak is. Sok jegyző nemcsak egy község jegyzői munkáit látja el*, egy-egy községre tehát igen kevés ideje jut.