Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Vörös Károly: A magyar jakobinusok iratai. Sajtó alá rendezte: Benda Kálmán. 1–3. k. (Magyarország újabbkori történetének forrásai) Bp., 1952–1957. / 278–281. o.

Irodalom 279 tiltott eszméket hprdozó könyvek olvasásában és legkonkrétabb politikai cselekvés1 ként: ezek terjesztésében, A törvényszékileg valóban Martinovics-ügynek nevezhető per a valóságbán kitágul; 53 perbefogottja mögött ott áll'a bíróság előtt öntudatlanul egy egész társadalom s még többé-kevésbé öntudatosan is általában egy elég széles réteg: mindazok, akik írnak, olvasnak és érdemleges politikai véleménnyel rendelkeznek Magyarországon. Mert — ha a Káté olvasásának és terjesztésének önmagában gyenge konkrét vádpontjától eltekintünk is — abban a bűnben, melynek a Káté olvasása vagy terjesztése csak egyik, többé-kevésbé esetleges kifejezője volt: a gyarmatosító, elavult társadalmi és gazdasági viszonyokat konzerváló Habsburg abszolutizmus legalábbis tudatos kritikájában, de még valamilyen irányú megváltoztatásának ' (objektíve a polgári nemzetállam felé mutató fejlődésnek) igényében Magyarország politizáló társadalmának széles rétege egyetértett. . .< Mindezt azért kellett előrebocsátanunk, hogy világosan láthassuk: mekkora fel-', adatot jelent a magyar jakobinus-mozgalom forrásanyagának ezt a széles kiterjedést visszatükrözni kívánó összeállítása. Hiszen ha ennek megfelelő valóságos képet kíván adni a mozgalomról, a kiadó nem korlátozhatja magát csupán a per irataira, sem a tulajdonképpen szervezetten nem is létezett mozgalom nemlétező irattárára. Ha a perbefogott tények előzményét keresi, a perben hivatkozott cselekedeteket akarja dokumentálni, mindezeknél szélesebb és a forrásközlés szempontjából sokkal bonyolultabb problémákat rejtegető területekre kell átnyúlnia: a mozgalom értelmiségi bázisának megfelelően az emberi szellem és az alkalmazott tudomány területeire. Értelmiségi, tudományos munka és a politika ebben a korszakban a legközvetlenebb kölcsönhatásba és összefüggésbe kerül egymással. Nem véletlen, hogy publikációnk élén egy filozófiai munka részleteit olvashatjuk a leleplezett természetről. Ahogy a nagy amerikai kortárs együtt ragadja el az égtől a villámot és a zsarnoktól a kormánypálcát — az igazság keresésének materialista szemléletű vizsgálata nem szükségképpen juttatja el a magyarországi gondolkozót és mindazokat, akik őt ezen az úton követni fogják a zsarnokság leleplezéséig is? A magyar jakobinus mozgalom, hazai viszonyaink fejletlensége következtében, elsősorban — jellemző módon — az eszmei, ideológiai vonatkozások területén, egy adott társadalom közhangulatában bontakozik ki, anélkül, hogy eljuthatna a konkrét politikai cselekvésig. Benda publikációjának legnagyobb módszertani tanulsága éppen abból a bátorságból származott, mellyel szerző vállalkozni mert az így tulajdonképpen szervezetten létre sem jött magyar jakobinus mozgalom történetének ugyanezen a területen — az eszmék és a közhangulat területén — való dokumentálására is. És ahogyan ezt megoldania sikerült, az nem kevésbé tanulságos. Válogatásának és szerkesztésének módszerét — és eredményét — különösen az I. kötet mutatja. A II. kötet ui. lényegében a peres eljárást dolgozza fel, s ennek világos menete magátólértetődően meghatározza a publikálás szerkezetét is. A III. kötet négy, részint hivatali, részint irodalmi jellegű forrást ismertet, melyeken belül vannak ugyan kiadói és még — Sándor Lipót főherceg nádor ügyviteli naplója esetében — szerkesztési problémák is, lényegileg azonban önmagukért beszélnek. Az I. kötet viszont; mely tulajdonképpen magát a végül is a mozgalomhoz vezető, azt létrehívó közhangulatot, általános politikai magatartást kívánja bemutatni, már igen nagy igényekkel lép fél a szerkesztővel szemben, — még akkor is, ha ezt a hangulatot elsősorban a per főbb személyeinek belső fejlődésén át kívánja érzékeltetni. Ha ezáltal valamit egyszerűsödik is a probléma (a felhasználandó forrásanyagot tekintve) annyival nehezedik is: a személyek belső fejlődésén keresztül kell egyszersmind éreztetni azt a közhangulatot is, mely a személyeket közvetlenül viszi a konkrét politikai cselekvés felé. Az egyénben a tipikus érzékeltetése: még a fejtegetésekre, magyarázkodásokra természetszerűleg több lehetőséggel bíró feldolgozó történész számára is jelentős feladat: Benda csupán a dokumentumok megfelelő válogatásával és szerkesztésével is tökéletesen eléri ezt. Egyéni és tipikus, a történeti személyiség és a tömegek cselekvése csaknem teljes összhangban és arányban áll előttünk. Jellemző erre, hogy mennyire szerencsésen oldja meg pl. Martinovics besúgói jelentéseinek közlését anélkül, hogy egy pillanatig is a kegyeletlen kiélezés látszatába esne. A besúgó személye (az egyén) a közhangulat tolmácsa (a tipikus hordozója) mögött szinte háttérbe szorulni látszik, s Laczkovics sértett egyéni hiúságában is egy egész társadalom háborgó önérzetét érezzük. . .' \ A mozgalom megértését nagyban elősegíti a kötet igen jő szerkesztése is. A Martinovics filozófiai fejtegetésével induló válogatás végig az őtőle származó filozófiai,