Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Vörös Károly: A magyar jakobinusok iratai. Sajtó alá rendezte: Benda Kálmán. 1–3. k. (Magyarország újabbkori történetének forrásai) Bp., 1952–1957. / 278–281. o.
278 Irodalom A MAGYAR JAKOBINUSOK IRATAI • Sajtó alá rendezte: BENDA KÁLMÁN 1—3. k. í Bp. Akadémiai Kiadó, 1952—1957. (Magyarország újabbkori történetének forrásai) 1. k. A magyar jakobinus mozgalom iratai. 1957. CIII, 1142 p. 17. t. 2. k. A magyar jakobinusok elleni felségsértési és hűtlenségi per iratai. 1794—1796. 1952. 861 p. 26 t. • 3. k. Naplók, följegyzések, röpiratok. 1952. 452, [4] p. 14 t. 1795. május 24-én a budai Vérmezőn lehullott a magyar jakobinus mozgalom vezetőinek feje, — írásaikat hóhér égette meg a kivégzés színhelyén s részint ugyancsak pallos, részint osztrák börtönök évekig tartó homálya várt elvbarátaikra: a mozga-* lom többi részesére is. De hogy veszedelmes eszméik még a nyomozást végző és az ítéletet meghozó főhivatalok és felsőbíróságok irattáraiban irataikra véletlenül reábukkanó hivatalnokok vagy más személyek gondolkozását se mérgezhessék meg, alig egy hónap múltán császári parancs rendeli el a nyomozás és a per iratainak Bécsbe szállítását. Az uralkodó bizalmas levéltárába helyezik el őket, hogy több mint egy évszázadra nyomuk vesszen, eltűnjenek a kutatók szemei elől. Á szigorú titokban lefolytatott eljárás és ennek során az emlékét rögzítő iratok sorsa felé az érdeklődés a, múlt század végén fordult, mikor a mozgalom első tudományos igényű — habár politikai és ideológiai értékelésében rendkívül erősen eltorzított — feldolgozásai megjelentek. Attól kezdve a sikeresen Martinovics-összeesküvéssé szűkített magyar jakobinus mozgalom történetírásunk egyik legtöbbet vitatott problémájává vált. Magától értetődően vált egyik központi kérdésévé a népünk szabadságmozgalmainak történetét kutató új magyar történetírásnak is. A mozgalom történetének a reakciós történetszemlélet jegyében történt eltorzítása, résztvevőinek megrágalmazása — s ennek mintegy alapját alkotva: már a reávonatkozó adatgyűjtés egyoldalúsága és hamis értékelésé — azonban szükségszerűvé tette az új alapokon meginduló, rendszeres, minden eddiginél kiterjedtebb anyagfeltárást s az így feltárt adatok megfelelő publikálását is. Ezt a munkát végezte el — már elöljáróban is megállapíthatjuk: teljes sikerrel — a Magyar Történelmi Társulat Benda Kálmán készítette három kötetes hatalmas forráskiadványa, a Magyar Jakobinusok Iratai is, mely utolsónak kiadott I. kötetének megjelenésével ez esztendő folyamán vált teljessé. Nem érezzük e helyen feladatunknak részletesen méltatni Benda kötetének a történettudomány szempontjából való óriási jelentőségét, még így is rá kell azonban mutatnunk kutatásainak — véleményünk szerint — legnagyobb jelentőségű eredményére: a mozgalom jellegének és valóságos méreteinek helyes meghatározására. A három kötetben felsorakoztatott hatalmas forrásanyag egyértelműen dokumentálja: nem, elszigetelt, csupán néhány elégedetlenkedő, zavaros fejű, hiúságában vagy ambíciójában sértett ember összeesküvéséről, nem is néhány korát megelőző, idealista társadalomreformer légüres térben folyó, idegen eszmék után induló tervezgetéséről volt szó. A magyar jakobinizmus szervesen nő ki a 18. század végének magyar társadalmi és politikai viszonyaiból és ha eszmei színvonalát nem lehet is legkimagaslóbb vezetőinek példáján megítélni: ezek a vezetők, koruk magyar értelmiségének legjobbjai, számtalan nagyon is reális szállal kapcsolódnak az egész forrongó, reformot váró és követelő társadalomhoz, abból nőnek ki, s ha az átlagosnál elvontabb — de egyszersmind radikálisabb — tormákban is, de lényegében a társadalom valóságos, élő igényeinek adnak hangot. Amint azt Benda Kálmán sajnos rövid, de problémafelvetésében annál gazdagabb bevezetőjében világosan meg is állapítja. Nem Martinovics-ügyről, hanem egy — hacsak hangulatilag, érzelmileg is — széles tömegbázissal rendelkező, ugyanakkor azonban jóformán teljesen szervezetlen elégedetlenségről van szó tehát, mely ennek megfelelően elsősorban még nem a közvetlen politikai tettekben, hanem inkább a szellemi előkészítés stádiumának különféle jelenségeiben nyilatkozik meg: beszélgetésekben, levelek félsoraiban, tudományos értekezésekben, esetleg szűk körben terjesztett paszkvillusokban s mi sem jellemzőbb:
