Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Sashegyi Oszkár: Levéltári leltárak / 3–34. o.

2a Sashegyi Oszkár csát Tagányinak átadni. Az 1897. év végén készen állott a magyar és az erdélyi kancellária levéltárának, meg a régi országos levéltárnak az ismertetése, s a következő év februárjában már a gyulafehérvári országos levéltárénak nagy része is, amikor az egész munka végérvényesen, leállt. A vállalkozás félbemaradásának végső oka nyilvánvalóan az volt, hogy az Országos Levéltár a millenium idején még nem volt alkalmas ilyen arányú tervek valóraváltására, hogy hiányoztak a munka dologi, személyi és szervezeti előfeltételei. Az Országos Levéltártól az akkori magyar állam mástermészetű feladatok megoldását kívánta, a magyar történettudomány Tagányi Károly tehetségét közvetlenebb szolgálatra vette igénybe. Maga az a tény, hogy az áttekintő leltár elkészítése egyéni munkának indult, és így is feneklett meg, mutatja, hogy a terv korai volt még ekkor, hogy a viszonyok nem értek meg valóra váltására. Tagányi ismertetése a régi országos levéltárról 1897-ben jelent meg — tehát egy évvel a Handleiding, és három évvel az első német áttekintő leltár megjelenése előtt —, a két kancellária levéltárának ismertetése pe' dig 1898-ban került kiadásra. Ezek az ismertetések nemcsak a kor színvonalán állanak, hanem bennük a történeti forrásanyag szemléletének olyan módja nyilvánul meg, ami akkor még Európa-szerte koránt?em volt. általános. Az első ismertetés előszavában Tagányi a levéltári anyag organikus szemléletmódjának klasszikus tömörségű megfogalmazását adja. ,,A levéltárakat — írja ott — minthogy mindig valamely volt hivatal, vagy testület levéltárát képezik, nem abban a sorrendben írom le, amelyben az egyes gyűjtemények a helyszínen föl vannak állítva, de- még merőben az időrend szerint sem, hanem az illető. hivatal és levéltár történeti fejlődésével kapcsolatban. Ez első tekintetre talán szokatlannak látszik s megeshetik, hogy imitt-amott némi visszásságát is idézhet elő, de kétségtelen, hogy mivel a levéltárat az illető hivatal múltjának tükrében, mint valami szervesegészet igyekszik bemutatni, ezáltal a különböző levéltári rendszereknek s az egyes gyűjteményeknek áttekintését könnyebbé teszi. Hiszen az ilyen levéltárban csak akkor lehet sikeresen kutatni, ha az illető hivatal tevékenységi ,körét ismerjük, s ha az egyes gyűjteményeknek nemcsak tartalmáról, de rendeltetésük, s egymáshoz való viszonyuk felől is tájékozva vagyunk." Az organikus elv érvényesítése ettől kezdve biztosítva volt az Országos Levéltár gyakorlatában. így az Országos Levéltár szerencsésebb helyzetbe jutott sok nagy külföldi levéltárnál, mert az irattári kezelésből csak nemrégen átvett kormányhatósági levéltárak nagyrészt megmaradhattak a maguk proveniencia szerinti különállásában és egységében. Az Országos Levéltár új épületébe való átiköltözködés előkészítése kapcsán, 1910-ben indultak meg azok a leltározási munkák, amelyek a levéltár egész iratállományának pontos mennyiségi feltételét célozták. A tisztán belső használatra szánt leltárakat előnyomtatott kartonlapokra írták, oly módon, hogy a hasonló jellegű adatok egymás alá kerültek. A leltárak összevontak, nem tüntetik fel külön-külön az egyes raktári egységeket, csak abban az esetben, ha azok irattárilag is külön egységet képviselnek, különben közös tétel alá veszik őket, s mindegyik tételnél közlik az oda tartozó raktári egységek számát. Részletes, raktári egységekig lemenő