Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Fügedi Erik: Berni rula, Sv. 1–3., 12., 13–19., 23., 26–27., 31–32. Praha, 1949–1954. / 269–273. o.

270 Irodalom egy gyakorlati kérdés is. „Magam is emlékszem — írja O. Bauer előszavában — az adó jegyzékek jó állapotban lévő, szépen bekötött sorozataira, abból az időből, amikor a levéltárba kerültem, a húszas évek elején, és magam is tanúja voltam annak, ahogyan a gyakori használat következtében szinte a szemem előtt mentek tönkre. De ha meggondoljuk, hogy a 24 kötet kereken 9000 falut és települést foglal magában, akkor nem csodálkozunk el azon, hogy az adójegyzékek némelyik kötete szétesésnek indult, mégpedig nemcsak a kötések, hanem a papíros is, sőt végül a lapok széle is kezdett lemállani." Ráadásul a második világháború még egy váratlan veszélyre is rámutatott. A szudétanémet történeti intézet a német megszállás alatt megkezdte az adó jegyzékek feldolgozását, azzal a céllal, hogy a berni rula németellenes voltát és német nyelvű nevek szándékos elcsehesítését bebizonyítsa. Ennek a tervnek kivitelére ugyan már nem került sor, de az 1654-i adó jegyzék kiadása mégis elodázhatatlanná vált. A levéltár dolgozói, élükön Doskocil Károllyal, a második világháború után újra munkához fogtak és 1950-ben megjelent a háború utáni cseh forráskiadványok külsőleg legreprezentatívabb, belsőleg legnagyobb fontosságú sorozata, a berni rula. A feladat óriási volt. Meg kellett oldani egy terjedelmében nagy, számos rovatot és adatot tartalmazó, az egyes parasztgazdaságokig lemenő forrás kiadását. Mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az első világháború alatt és után az adó jegyzékek statisztikai kiértékelésére tehát a mi Acsádynkhoz hasonló feldolgozására gondoltak, de nem kiadására. A statisztikai táblák azonban az adójegyzékek adatait olyan számsorokká zsúfolták volna össze, amelyeknek összeállításánál nyilván a mai szempont érvényesült volna és nem a berni rula készítőinek elképzelése, attól teljesen eltekintve, hogy életszerűségét elvette volna és olyan fontos anyagot, mint amilyen a jobbágynevek sorozata, teljesen kihagyott volna. A feldolgozás ebben az esetben sem helyettesíti az eredetit, ezért a kiadók ezt a megoldást elvetették. A mostani kiadás alapelvét Doskocil három szóban határozta meg: „hűen, de nem szolgaian" kell a berni rulát a történészek számára hozzáférhetővé tenni. „Hűen, azaz nem kihúzni, nem áthelyezni, valamennyi adatot felölelni, a megjegyzéseket is, de nem rövidíteni a nevek rovására, s nem szolgaian, azaz nem annak a jegyzéknek optikai reprodukálásával, mely alapvető rubrikái mellett üres rubrikákat is magával hurcol." A hű, de nem szolgai kiadás elvének alapján elsősorban azt vizsgálták meg, hogy mely rovatok tartalmaznak sűrűen kitöltött adatokat és melyek azok, amelyeket csak ritkábban töltöttek ki. A vizsgálat eredményeként sikerült a rula két folio oldalra terjedő rovatait egy nyomtatott oldalra összesűríteni úgy, hogy csupán a sok adatot tartalmazó számsorokat nyomtatták statisztikai oszlopok formájában, a többi adatot nem oszlopokban helyezték el. Ezek a nem oszlopban elhelyezett adatok részben olyanok voltak, amelyek falvanként csak egyszer fordulnak elő (pl. a birtokos neve) vagy amelyek ritkábban jönnek elő az adójegyzékben, s így a kérdéses jobbágynál a számsor végén tüntethetők fel. Ez a módszer lehetővé tette a különféle típusú adó jegyzékek elvileg egységes, de mégsem a források kárára menő uniformizáló kiadását. Mert a különböző bizottságok által felvett jegyzékek nem teljesen egyformák, összesen öt típus különböztethető meg. A kisebbnagyobb eltérések a rovatok rendszerében (egyes rulák 16, mások 27, sőt 38 rovatot tartalmaznak) nem egyszer egy-egy terület sajátságainak kidomborításában jelentkeznek. A kiadás elvének meghatározása következtében ezeknek a különleges rovatolású adójegyzékeknek kiadása is zökkenőmentesen illeszkedik az egész sorozatba. Akár a statisztikai feldolgozást, akár a teljes szövegkiadást vesszük a forráspublikáció szempontjából figyelembe, meg kell állapítanunk, hogy ez a Doskocil és munkatársai által kidolgozott elvi megoldás és gyakorlati keresztülvitel volt a legszerencsésebb és legsikerültebb. Az egyes kötetekben részben rovatos, részben kötetlen formában páratlanul nagy és értékes anyagot sikerült összesűríteni, A történeti forrás lényegét adják vissza ezek a kötetek anélkül, hogy „optikai" képét, a korhoz tartozó, ma már felesleges külsőségeit tükröznék vissza. A kiadás valamennyi problémája ezzel a döntéssel még távolról sem volt megoldva. Bőven maradt még eldöntetlen elvi és gyakorlati kérdés a kiadás munkáját végző szakemberek előtt. A berni rulánál is előfordult, hogy más egykorú forrásokkal (pl. urbáriumokkal, földkönyvekkel) ellentétes adatokat tartalmaznak. Ezeket a hibákat a kiadás nem korrigálta, hanem meghagyta eredeti formájukban. Az ilyenfajta helyesbítés — a kiadók véleménye szerint — nem a forrást közlő, hanem a feldolgozó. feladata. A helytelen adatok helyettesítése a hűség elvének rovására ment volna. Ugyanígy a hűség rovására ment volna az egyes falvak, uradalmak végén található