Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Borsa Iván–Entz Géza–Tóth András: Documente privind istoria Romîniei. Redactor responsabil Mihail Koller. Bucureşti, 1951–1956 / 243–254. o.

248 Irodalom hogy a munkaközösségi ülések a forrásközlés elvi és gyakorlati lényeges kérdéseit illetően idővel elég beható változtatásokra határozzák el magukat, ami az e fajtamunkáknál zavart, következetlenséget okoz. Ügy látszik, a munka kezdetén nem tudtak elég átfogóan egységes szempontokat rögzíteni s így a keresztülvitelt illetően a sok közös megbeszélés és a sok vélemény tekintetbe vétele újabb meg újabb módosításokra vezetett. A szerkesztőbizottság feltehetően a kelleténél jobban befolyásoltatta magát a munkaközösségek változó állásfoglalásától s talán maga is kísérletnek tekintette az első munkaéveket. Ez természetesen érthető, hiszen az első ilyen hatalmasforráskiadással kapcsolatban nehéz megfelelő tapasztalat nélkül egyszerre a legjobb megoldást megtalálni. Ha azonban ez valóban így volt, helyesebb lett volna a kötetek megjelenését akkorra halasztani, mikor már teljesen kialakult a munka szervezete ésa hozzá illő legmegfelelőbb módszer. Ez az időbeli késés jórészt csak látszólagos lett volna, mert az első kötetek után a munka éppen a tapasztalat által is javított módszerek egységes kialakulása következtében a későbbi köteteknél gyorsabban, kevesebbzavarral ment volna. De ebből az a kétségtelenül lényeges előny is származott volna, hogy a forrásközlések végig azonos elvi és gyakorlati megoldást mutatnának, a korábbi és későbbi kötetek között nem volnának e tekintetben lényeges eltérések. Az alaposabb, egységesebb és türelmesebb előkészítés ugyan későbbi, de jobb eredményt hozott volna, ami kárpótolt volna a forrásközlések egy-két évi kitolódásáért. Különösen "indokolt lett volna ez a megoldás az erdélyi anyaggal kapcsolatban, ahol a bevezetés maga. emeli ki a rendkívül sok nehézséget és a munkaközösség tagjainak gyakorlatlanságát. — Hiányolnunk kell a bevezető tanulmány esetében, hogy a menetközben történt változtatásoknak nem adja részletes módszertani indokolását, magyarázatát, hanem csak általánosságban mozgó megállapításokra hivatkozik, pedig hasonló jellegű forráskiadványok szerkesztői belföldön és külföldön egyaránt sokat tanulhattak volna a munkamódszer-változtatások elvi indokolásából. (Pl. a hely- és személynevek közlésében az első kötetek a forrásközlések régi, általánosan bevezetett gyakorlata szerint jártak el, s ezeket betűhíven közölték. Mi volt a tudományos indoka annak, hogy ettől a bevált gyakorlattól eltértek?) A két bevezető kötet a munkálat történetét ismertető bevezető fejezete után értékes tanulmányokat közöl, melyek jelentősége túlnő a Documente privind istoria Rominiei keretein. Ezek a tanulmányok mind az egyetemi oktatás, mind pedig a. tudományos és egyéb kutatás számára komoly segítséget jelentenek. Az egyetemi oktatás és a kutatás gyakran forgatott kézikönyvei lesznek. — Minthogy a jelen ismertetés szerzői nem járatosak a cirill és görög paleográfiában és diplomatikában, ezért az alábbiakban az ilyen vonatkozású tanulmányokkal csak rövidebben foglalkoznak. Az I. kötetben a szlávo-román paleográfiát Damian P. Bogdan foglalja össze, bőségesen felhasználva a hazai mellett a külföldi, főleg az orosz szakirodalmat. Részletesen elemzi az eddigi kutatásokat és szövegkiadásokat, majd a glagolita és cirill írásfejlődését és a Román Népköztársaság területén való elterjedését és használatát világítja meg. A XII—

XV. századi erdélyi okleveles anyag alapján a latin paleográfiával Jakó Zsigmond foglalkozik. Megállapítja, hogy munkáját nehezítette egyrészt az a körülmény, hogy a vonatkozó okleveles anyagból eredetiben csak a kolozsvári volt számára hozzáférhető, másrészt a közép- és kelet-európai sajátos kutatások hiányossága, aminek következtében az erdélyi középkori latin írás szélesebb távlatú vizsgálata válik kérdésessé. Eredeti terv szerint három főtárgy körben kellett volna kifejteni a témát: 1. hogyan fejlődött ki a Román Népköztársaság területén a latin írás és mik ennek paleográfiai sajátságai, 2. hogyan illeszkednek bele az ottani latin írástípusok a latin írás általános • fejlődésébe, végül 3. melyek a kapcsolatok és kölcsönhatások a Román Népköztársaság területén a latin és a cirill írás fejlődésében. Mivel az említett hiányok és nehézségek miatt e tárgykörök kifejtésének előfeltételei nincsenek meg,, kizárólag az első kérdéscsoporttal foglalkozik, szem előtt tartva ennek szélesebb és eddig kevéssé megvilágított távlatait. A téma konkrét kifejtésében Jakó széleskörű irodalmi alapon indul el, mely felöleli nemcsak a helyi, hanem a külföldi szakirodalmat is. Nagy mértékben használja Hajnal István vonatkozó munkáit és azok eredményeit, módszerét alkalmazza. Nem marad meg a felvetett szakkérdés szűk körében, hanem mindig szem előtt tartja azokat a történeti körülményeket, melyek az illető jelenséggel kapcsolatosak. Bár a kiadásra szánt teljes okleveles anyag 1437-tel be-. fejeződik, vizsgálódásait természetesen kiterjeszti az egész XV. századra. Foglalkozik a gótikus írás előzményeível éppúgy, mint az azt követő humanista írás kialakulásával