Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Katus László: A történeti segédtudományok a horvát történetkutató intézetek kiadványaiban / 229–232. o.

Irodalom 229 becsüli ebben, a levéltártan tudományos jellegének leszögezése; ebből azonban véleményünk szerint csak az következik, hogy a levéltártan a többi történeti forrástudomány (segédtudomány) sorába tartozó, velük legalább egyértékű önálló tudomány-ág, mely a történettudományt szolgálja (mint ahogy részben Leesch is ezzel húzza alá jelentőségét), anélkül, hogy egyenrangú társként állna mellette. összegezésül elmondhatjuk: a Meisner-emlékkönyv a német levéltárosok tudományos munkásságának impozáns seregszemléjét tárja elénk. A tanulmányok bősége, színvonala, sokoldalúsága általában elismerést érdemel; legfeljebb arányuk lehetne kissé előnyösebb a levéltárelméletnek s a levéltári munka elvi kérdéseinek szempontjából, a hivataltörténet és irattan rovására. A jelentős eredményeket felmutató, szép kötet szerzői, mint arra többször utalunk, gyakran hivatkoznak nemcsak az ünnepelt Meisner munkáira, hanem Brenneke alapvető művére is. Mindez nemcsak a megbecsülésnek, hanem annak a bőséges ösztönzésnek is a jele, mely a német levéltárügy e két nagy képviselőjének munkásságából sugárzik. A szerzők továbbépítő buzgalma s ha kell, kritikai állásfoglalása világosan mutatja, hogy Brenneke és Meisner életműve bármiy tiszteletreméltó magaslat, nem lezárás is egyszersmind. A Meisneremlékkönyv a legékesebb bizonysága annak, hogy a német levéltári irodalom e két nagy teljesítmény után sem állapodott meg, hanem a továbbfejlődés útján halad. Baraczka István — Bélay Vilmos — Iványi Emma — Nagy István — Wellmann Imre* i A TÖRTÉNETI SEGÉDTUDOMÁNYOK A HORVÁT TÖRTÉNETKUTATÖ INTÉZETEK KIADVÁNYAIBAN A Horvát Népköztársaságban folyó történettudományi kutatómunka legfőbb irányító és egybefogó szerve a zágrábi Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia (Jugoslavenska Akademija Znanosti i Umjetnosti, 1867), illetve annak Történeti Intézete, amelynek különböző városokban (Zadar, Dubrovnik, Rijeka, Split) fiókintézetei vannak. Az Intézetnek központi levéltára van Zágrábban és ezenkívül több helyi vonatkozású levéltári gyűjteményt kezel (pl. Dubrovnikban és Splitben), így érthető, hogy az Intézet, illetve a fiókintézetek évkönyvei és egyéb kiadványai számos levéltári vonatkozású szakcikket tartalmaznak. A hozánk is eljutott kiadványok közül elsősorban a zágrábi Történeti Intézet tanulmánygyűjteményeinek első kötete érdemel különös figyelmet: Zbornik Historijskog Instituta Jugoslavensíce Akademije. Vol. 1. Zagreb 1954. A kötet tanulmányai közül kiemelkedik Vladimir Mosin cikke: Afiligranológia mint történeti segédtudomány (Filigranologija kao pomocna historijska nauka. 25— 93. 1.). Az Intézet jugoszláviai és külföldi levéltárakból nagy víz jel gyűjteményt gyűjtött össze, s a XIII—

XIV. sz. vízjelek rendszerbe szedett gyűjteményének kiadását készíti elő. Ennek az Albumnak a munkálataival kapcsolatos elvi problémákkal foglalkozik Mosin tanulmánya. Első részében áttekinti a filigranológiának mint történeti segédtudománynak a kialakulását, s négy fejlődési periódust különböztet meg: 1. a főleg bibliográfiai segédeszközként összeállított első víz jelgyűjtemények a XVII. sz. végétől 1840-ig; 2. az első összefoglaló kézikönyvek és az egyes országok vízjelgyűjteményeinek megjelenése (1840 és 1880 között: Hassler, Gutermann, Sotheby, MidouxMatton, Stoppelaar, Kemény, Schuller-Libloy); 3. áltudományos módszerek kidolgozása, s a filigranológiának, mint speciális diplomatikai segédtudománynak a kialakulása (1880—1907, Zonghi, Kirchner, s főleg Lihacsev és Briquet munkái); 4. a modern filigranológia, Briquet Dictionnaire-jétől (1907) napjainkig (folyóiratok: Papiergeschichte 1951; kutatóintézetek: Forschungstelle Papiergeschichte, Mainz, és a hilversumi „The Paper Publications Söciety" nagy gyűjteményes kiadványa: Monumenta chartáé papyraceae históriám illustrantia, 1950-től). A tanulmány második részében a papírgyártás történeti vázlatát adja, a harmadik fejezetben pedig a papír különböző minőségi és formai ismertető jeleit és a vízjelek történeti fejlődését ismerteti. * A 2. stórn ismertetése Bélay Vilmos, a 3. számé Nagy István, a 4—5. számé Baraczka István, a 6. számé Iványi Emma, a 7. számé Wellmann Imre munkája.