Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Bélay Vilmos–Komjáthy Miklós–Mezey László: A történeti segédtudományok a római X. Nemzetközi Történész Kongresszuson / 201–210. o.

Irodalom 203 lönös érdeklődéssel fordultak a latin írás történetének két korszaka, az ún. nemzeti írás korszak és a karoling kor felé. Az előbbi nehezen olvasható és sok problémát adó betűi és szövegei miatt volt izgalmas kutatási terület, az utóbbi viszont latin írásunk végleges kifejlődésének döntően fontos elemeit szolgáltatta. Traube és Lindsay még elsősorban a filológia és a szövegkritika szolgálatában művelték e korszakok paleográfiáját, ma azonban — Bischoff szerint — inkább a történeti és művelődéstörténeti érdeklődés került előtérbe. A kutatás ezen a téren igen nagyot haladt. Ez elsősorban az emlékanyag helyi meghatározásának, lokalizálásának, teljesebbé válásának és a könyvdíszítés kutatásának, elmélyülésével és eredményeinek megszilárdudulásával párhuzamosan következhetett be. Az eredményes kutatás előfeltétele itt is az emlékanyag gyűjtése és közzététele. A 800. évet megelőzően Lowe már említett nagy munkája itt is felbecsülhetetlen szolgálatokat tesz. Ehhez méltóképpen sorolja Bischoff, Traube Lehmann által kiadott kapitális- és unciális-kézirat-indexét. Ezt követte Lowe félunciális kéziratjegyzéke. A miniaturakutatás G. H. Zimmermann Vorkarolingische Miniaturen című nagy munkájával indult meg. De ezenkívül megemlítendő lett volna, mejt alig nélkülözhető az osztrák Illuminierten Handschriften sok kötetes, hatalmas anyaggyűjtése is. A karoling íráskorszak beköszöntése előtt 1600 könyvkéziratot tartanak nyilván. Ennek természetesen csak egy nem nagy hányadát ismertették meg velünk a különféle facsimile gyűjtemények. De még ezek sem kielégítően. A referens ezért tartja szükségesnek, hogy minél előbb készüljön el a korszakok datált és lokalizált kéziratainak teljes katalógusa. . Ami az egyes nemzeti írásokat illeti, elsőnek a beneventán írás történetének feltárását célzó törekvésekkel ismerkedünk meg. Így megtudjuk, hogy M. Inguanez kutatásai után a beneventán használatának idejét még egy századdal kijjebb kell tolni, miután azt Dél-Itáliában még a XV.* században is használták. A nyugatgót írásos emlékek számbavétele a C. U. Clark nevéhez fűződő kezdeteken nem jutott túl. Legrészletesebben az ír-angolszász írás, az ún. insuláris foglalkoztatja Bischoffot. Főként Másai megállapításaira támaszkodva ismerteti a koraközépkor legérdekesebb írása történetére vonatkozó kutatások jelenlegi állását és lényegesebb eredményeit. Másai szerint az insuláris minuscula nem az ír-angolszász maiscula egyszerűsítése, hanem a nagybetűs írástól függetlenül használt betűforma. Szerinte a minuscula az írek sajátságos írása volt, míg az insuláris maiuscula az angolszászok kezén módosult unciális. A tiroi jelek, az antik és középkori gyorsírás tanulmányozása ugyancsak az emlékek számbavételével és rendezésével kell, hogy kezdődjön. Az újabb kutatás nem hagy kétséget atekintetben, hogy a tiroi gyorsírás oktatása a karoling iskolákban igen fontos szerepet játszott. A XII. századtól szinte teljesen eltűnik a gyakorlaból. Jelentős eredményszámba vehetjük, hogy fontosabb scriptoriumok és író iskolák tanulmányozására és összefoglaló ismertetésére is sor kerülhetett. (Scriptoria medii aevi Helvetica — Südostdeutschen Schreibschulen und Bibliotheken in der Karolingerzeit. I. 1940. a referenstől.) Tisztázódtak a gótikus írás megjelölés jogosságának a körülményei. A karoling írás elnevezés független a karoling történeti kortól. Korai gót írásról beszélünk, ha a száras betűk felül jobbfelé megtörnek, vagy hajszálvonalas toldást kapnak. Gótikus az írás, ha még a betűk ívei is megtörnek, illetőleg érintkeznek is. A kérdés további fejlődését az amerikai Gaines Post a középkori és renaissance latin paleográfia problémáit tárgyaló tanulmánya (Suggestions for future Studies in laté medieval and renaissance latin Paleography)

4 ismerteti. Míg az előző íráskorszak ránk maradt könyvírásos emlékei jórészben még kolostorok, káptalanok scriptoriumaiban készültek, a XII. és XIII. században lényegesen változik a helyzet. A városck növekedése, az egyházi és állami igazgatás központosításának kezdetei új igazgatási és igazságszolgáltatási intézményeikhez számos iskolázott embert kívántak. E követelményeknek az egyetemek igyekeztek megfelelni és egészen természetes, hogy a kialakuló új, immár világi, vagy elvilágiasodó értelmiség kiképzésének helyei a könyvírás és az oklevélírás és kiállítás tanulásának centrumai is lesznek. Növekszik a könyvmásoló helyek, sőt műhelyek száma és ezekkel együtt a scriptorok és másolók száma is. De hatalmasan, szinte áttekinthetetlenül megnőtt az írásos — könyv és okleveles — emlékek száma is. , 4 Uo. 41&-423. 1. I