Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Föglein Antal: A vármegyei levéltárak II. József korában / 83–102. o.
90 Főgleln Antal nyelv okozta nehézségeket, a tisztviselőknek, főleg a színmagyar vidékeken, különösen nagy gondot, fejtörést és fáradságot jelentett. A folyó ügyek e regisztrálását tulajdonképpen a másodaljegyzőnek, mint a levéltár vezetésére még 1773-ban rendszeresített 28 tisztviselőnek kellett végeznie. Az első aljegyzőnek viszont állandóan és naponként, sokszor délelőtt és délután is, az alsófokú (vármegyei) bíróság ülésein kellett jelen lennie, mint jegyzőkönyvvezetőnek 29 és az ülések után a végzéseket, ítéleteket kellett megfogalmaznia. De a főnöknek, a főjegyzőnek is kellett volna még segítenie, ha maradt volna még erre ideje, akinek így egymagában kellett a közigazgatási ügyeket elintézni. Ez a nagymérvű és főleg a jogügyi lajstromoknak sürgős, oly rövid határidőre elrendelt elkészítése által még tetézett munka az amúgy is állandó elégedetlenséget és elkeseredést, a tisztviselői kanban még jobban növelte. Ehhez járult, hogy miként már Mária Terézia is elzárkózott ez elől, hogy a levéltárral kapcsolatos munkájukért a jegyzők külön díjazást kapjanak, II. József, dacára az azóta rendkívül megnövekedett levéltári munkálatoknak, az ő kíméletlen és a „nemes*' vármegyével szemben állandóan kimutatott ellenszenvével, még ridegebben tudtukra adta, hogy oly tisztviselők, akik a vármegyétől rendes fizetést kapnak, külön díjazásra egyáltalán nem számíthatnak. Akármennyit dolgoztak, akár a késő éjszakába is, ezt természetes kötelességüknek tekintette. Még jobban fokozta az elégedetlenséget az érthetetlen rövid, három hónapos határidő is ily nagy munka elvégzésére. Közben előttük lebegett állandóan a borsodi eset is, ahol egy összezavart és rendezésben félbemaradt levéltár miatt még az ártatlan gyermekeikre is lesújtott az uralkodó (bosszuló, kemény keze. De kezdett már kialakulni az a passzív ellenállás is, amely II. József rendiségellenes abszolutista rendelkezéseit megnehezíteni igyekezett. így tehát megérthetjük, hogy a vármegyék jegyzői nem igyekeztek a levéltári rendezésben különösebb részt venni. Állandóak voltak a vármegyék panaszai a nagy munkatorlódás miatt. Volt vármegye, — Győr, — ahol a főispán úgy igyekezett a jegyzők munkáján segíteni, hogy egyszerűen befogta a vármegye valamennyi tisztviselőjét és két-két hétre a levéltárba rendelte be őket munkára. 30 Végre maguk a főispánok is belátták ezen állapot tarthatatlanságát és bejelentették, hogy a tisztviselők annyira túl vannak terhelve, hogy nem bírják már a munkát. 31 Gömör-Kishont, Zemplén, Liptó, Árva vármegyék panaszos felterjesztésére maga a Helytartótanács is azt jelentette a királynak, hogy a rendkívül felszaporodott munkát az eddigi tisztviselők nem győzik. Azt javasolta tehát, hogy az uralkodó adjon segítséget a vármegyéknek; engedje meg külön segéderők, vármegyénként két napidíjas alkalmazását, egyet két és egyet egy forint napidíjjal. 32 S II. Józsefnek, akinek pedig az volt az elve, hogy a vármegyének mennél kevesebb tiszt28 OL HTT—PC. 1788, fons 12. positio 85. — Főglein A.: A vármegyei levéltárak Mária Terézia korában. LK 1935. 169. 1. 29 OL HTT—PC. 1788. fons 12. positio 147. 30 Uo. 1786. fons 314. positio 12., 13. 31 Uo. 1786. fons 314. positio 54. 32 Uo. 1786. fons 280. positio 2.
