Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Föglein Antal: A vármegyei levéltárak II. József korában / 83–102. o.

A vármegyei levéltárak II. József korában 91 viselője legyen, hogy így a költség is kevesebb legyen, engednie kellett. A Helytartótanács 1786. augusztus 29-i rendelete rövidesen értesítette a vármegyéiket, hogy az uralkodó megengedte, hogy ott, afcol a jegyzők nem győzik a levéltári munkát s nem végezhetik a rendezést, főleg pedig a jogügyi iratok lajstromozását, két külön munkaerő legyen beosztható melléjük, a Helytartótanács által javasolt két és egy forint napidíjjal. Hogy ez a két új erő valóban szükséges-e és ha igen, mennyi ideig alkalmaztassák, azt a főispán állapítsa meg.

33 Néhány nap múlva azonban egy újabb rendeletben felhívta a főispánokat, hogy azért csak szorítsák a jegyzőket is a levéltári munkára, hogy a lajstromozási munkával hamarább elkészüljenek.

34 A vármegyék tehát most sorra alkalmazták ezeket a napidíjas külön segéderőket. Erre a levéltári rendezési munkára természetesen csak tanult és a Mária Terézia-féle kívánalmaknak és feltételeiknek megfelelő, tehát az alkotmánytanban jártas egyének voltak alkalmazhatók. Akárhány tekintélyes táblabíró is jelentkezett, e munkára. Innen magyarázható, hogy a napidíj az akkori viszonyokhoz mérten oly tetemes összegben volt megállapítva. Épp azért e napidíjas egyéneket nem is szabad összetévesztenünk a másik, ekkor már szintén alkalmazásban álló napidíjasokkal, a „napszámos írók"-katl (Tagschreiber), a későbbi „díjnok"-okkal, akiknek ebben az időben huszonnégy Kr. volt a napidíjuk és akik csak másolási munkát végeztek. Tisztviselők, külön napidíjas segéderők, kancellisták, az ún. „megesküdt írók" vagy „rendszerint való írók", díjnokok töltötték meg a vármegyeházát. Külön 'irodák (Kanzlei) keletkeztek. Külön irodájuk volt a jegyzőknek, akik most már állandóan, egész napon át irodáikban dolgoztak; külön irodája volt a pénztárnak; külön a levéltárnak, amellyel egybeforrott a hozzátartozó registratúra (iktató),

35 a folyó ügyek iratainak gyűjtőhelye (a mai „irattár") és külön irodája volt a főjegyző felügyelete alatt álló írnokoknak, a kancellistáknak, amelyet a vármegye „nagy irodájának", vagy csak egyszerűen „irodának" (Komitats-Kanzlei) neveztek — s ahol a másolási munkán kívül az expeditiót (az iratok kiadását, szétküldését) is lebonyolították. Ezekben az irodákban a dohányzás tiltva volt és naplemente után a kályhákban a tűz sem éghetett.

36 S még mindig nem volt elég a dolgos kéz. A levéltár a jogügyi iratok rendezésével és a lajstromok másolásával, valamint a hozzátartozó regist33 Uo. 1786. fons 314. positio 12. 34 Uo. 1786. fons 280. positio 24. 35 Az „iktató" hivatal tulajdonképpen II. József alatt tűnt fel először. II. József Tnegszüntette a közgyűlési intézkedést, megszűnt, mint fentebb láttuk, a közgyűlési jegyzőkönyv és helyette életbe lépett az iktatókönyv (napló, Tagebuch), a későbbi „Exhibiten Protocoll", amelybe az „iktatást" végző tisztviselő, II. József alatt még a másodaljegyző, akinek az állása „registratori" állássá szerveztetett át, a beadvány sorrendjében beírta először az ügy kivonatát, mire az irat (akta) az alispán és általa a jegyzők, mint referensek kezébe került és az alispán döntése alapján nyert elintézést, amely az expediálás előtt szintén feljegyeztetett az iktatókönyv megfelelő rovatában. — Utóbb, már jóval II. József után, az iktatásról, az iktatói hivatal felállításáról a Helytartótanács tudni sem akart és még a XIX. század negyvenes éveiben is mint „szokatlan megyei hivatalt" egy kérelmező vármegyétől (Ung) megtagadta. 38 ZVL. Protocollum 1787. (No 67): 5053. sz.