Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Wellmann Imre: Levéltári terminológiai problémák / 74–95. o.

Levéltári terminológiai problémák 35 1. Aránylag egyszerűbb a helyzet, ha a fogalom tartalma többékevésbé tisztán áll előttünk, csupán az egyetlen megfelelő elnevezést kell kiválasztani a használatos többféle közül. A „fasciculus" szó jelentése pl. nagyjából egyértelmű, noha tárgyi felépítésű állagok esetében (kivált külföldön) tartalmi elemek is tapadnak hozzá. De az egyszerűség kedvéért ne vegyük tekintetbe azt az esetet, amikor a kisebb tárgyi egységek határozzák meg a fasciculus összetételét és nagyságát; fogjuk fel csak olyan raktári egységnek, mely egy állagba tartozó, hasonló jellegű (de nem szükségképp hasonló tárgyú), tetszőleges számú iratok rendszerint fedőlemezek közé fogott, hevederrel, szíjjal vagy zsineggel átkötött együtteséből áll. Kérdés: mi legyen az ilyen értelemben vett „fasciculus" név magyar megfelelője? Nyelvünk háromféle szót kínál erre a célra: a „nyaláb"-ot, a „köt" ige származékait (kötés, köteg) és a „csomó"-t. Mindhárom szálankinti, széthulló anyag egybefogására utal, úgy tetszik, a nyalábtól a csomó felé haladva, fokozódó erővel. A nyaláb esetében még nem érzünk állandóbb, szilárdabb egybefogást (ld. „felnyalábol"), ezért ezt a szót, mely régies hangzása miatt különben sem alkalmas szabályszerű, mindennap használatos raktári egységek jelölésére, az átkötés nélkül egymásra helyezett (de nem kupacban egymásra dobált) irat-„csomó" megnevezésére kellene tartalékolnunk. Ugyancsak nem látszik alkalmasnak alapvető raktári egység megjelölésére a nyelvújítás korában rosszul képzett „köteg" kifejezés; inkább a csomóba kötött kötetek jelölésére lehetne használni. Régi szó viszont a „kötés", csakhogy hármas értelme is van: jelenti az összekötözés műveletét, azután azt a fedelet, ül. köteléket (és rajta kötött bogot), mely az iratokat kötetté, csomóvá fogja egybe, végül magukat az egy őrzési egységbe fogott iratokat (kötelékkel, fedőlemezekkel, de nélkülük is). Az ugyancsak ősi „csomó" szónak is legalább kettős a jelentése: a köteléken alkalmazott bogon kívül határozatlan mennyiségű összekötött szálas anyagot is értünk rajta, kötelékkel, fedőlemezekkel együtt vagy anélkül (sőt pusztán a határozatlan mennyiség jelölésére is használatos). A levéltári gyakorlatban a „csomó" jelentését mindenesetre lokalizálhatjuk az átkötött raktári egységre; ennyiben is előnyben van a „kötés"-sel szemben, melynek „könyvfedél" értelmét nincs módunkban kiküszöbölni. Végképp a „csomó" javára billen azután a mérleg, ha a fogalom kapcsolatait is tekintetbe vesszük: a „kötés" szóból kiindulva bajos lenne olyan kifejezéseket alkotni, amelyek a „csomó" tőből származó „csomózás", „csomójegyzék" vagy a raktári egységen belüli kisebb átkötött iratmennyiség jelölésére használható „rész-csomó", „csomócska" elnevezések alkalmas megfelelői lehetnének. Amikor azonban a „fasciculus" jelölésére továbbra is a „csomó" kifejezés általános érvényű használatát javasoljuk, egyben határozottan szót kell emelnünk a „csomag" szónak az utóbbi időben — nem tudni, milyen gyökérből — elburjánzó ilyen értelmű helytelen alkalmazása ellen. 2. Nehezebbé válik a probléma, ha nemcsak a legmegfelelőbb kifejezés megválasztásáról van szó, de maga a fogalom sem tekinthető egyértelműen tisztázottnak. Mit értsünk bele pl. annak a fogalmába, amit a latin „archivalia" szó fejez ki, s milyen magyar névvel illessük? Legújabban, főképp szovjet levéltári munkák fordítása nyomán, lábra kapott I