Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - FOLYÓIRATSZEMLE - Vadnay Emmy: Niederlandsch Archievenblad, Jg. 59. (1954–1955) / 264–266. o.

Folyóiratszemle 2ß5 jának, a Handleiding pedig a levéltár eredeti szerkezetét s a hivatalszervezetet csak a második helyen veszi tekintetbe. A cikkíró vitatja Brennekének azt az állítását, hogy a szabad proveniencia-elv alkalmazása „teremtő feladattá" teszi a levéltáros munkáját, míg a holland elv szerint rendező pedig csak a régi rend „restaurátora", helyreállítója. Brenneke nem számol azzal — mondja Verharen — hogy a lezártnak minősíthető levéltárak ilyen elv szerinti rendezése veszélyezteti, sőt lehetetlenné teszi a hivatal által kezdeményezett cselekmények megismerését, minthogy az iratok rendezése a levéltár „élő" korszakában más elvek szerint történt,. Emellett a Brenn eke-féle rendezési elv alapjait a hivatalszervezet megvizsgálásából kell meríteni, ennek leggazdagabb forrása pedig éppen az iratanyag, a maga eredeti rendjében. Kifogásolja azt is, hogy Brenneke elvének alkalmazásánál aziratok hovásorolása sok esetben teljesen a rendező levéltáros személyes ítéletére van bízva. A holland proveniencia-elv és a Handleiding alapján álló levéltáros ezzel szemben egyrészt már a folyó ügyvitel idején igyekszik hatást gyakorolni az iratok kezelésére s itt figyelembe veszi a hivatal szervezetét; másrészt azonban a már „statikus" levéltárakat „az iratok eredete és funkciója iránti tiszteletből" abban a formában őrzi meg, amilyent a folyó ügyvitel idején kapott. Ez a tisztelet pedig abból a megfontolásból táplálkozik, hogy a levéltár a folyó ügyvitel idején kapott rendben nyújtja a legjobb lehetőséget a hivatal szervezetének okozati összefüggéseiben való megismerésére, és hogy nem lenne helyes a kutatót e lehetőségtől megfosztani. Brenneke — a cikkíró szerint — csak a történetkutatót látja a levéltárak egyedüli használójának, a Handleiding azonban tágabb kutatókört vesz tekintetbe. — Ez a konzervativizmus, amelyet Verharen cikke képvisel, elvi síkon meglehetős általános a holland levéltárosok között. A gyakorlatban azonban kissé másképp áll a dolog, amint a Handleiding korszerűsítésére irányuló törekvések is mutatják. A leltárak ismertetéséből és kritikájából pedig világosan kitűnik az átmeneti állapot okozta kettősség: a levéltárosok' a rendezésekben már új utakat keresnek és találnak, kritikusaik azonban még mindig a Handleiding alapjáról bírálj ák meg őket. L. J. Rirss arról ír, hogy hol helyezzék el és miként kezeljék az állami bizottságok levéltárait. Azt javasolja, tartozzék a bizottság titkára úgy kezelni az iratokat, hogy a bizottság feloszlásakor rendben átadhatók legyenek a főhatóság(rendszerint valamelyik minisztérium) irattárának. Ezeket az iratokat azonban nem kell. egyesíteni azokkal, amelyek ugyanabban az ügyben, de nem a bizottság működése során, az illető főhatóságnál keletkeztek. W. S. UNGER a „Kroniek" rovatban ismerteti a történettudományos kiadványokkal foglalkozó bízottság eddigi működését, valamint a- forráskiadványokról 1952-ben kiadott három jelentését. Ez utóbbiak nem is annyira jelentések, mint inkább irányelvek és évtizedekre szóló programok, s Unger, bár túlzottaknak tartjaőket, örömmel üdvözli bennük az észrevehető eltolódást a társadalom-, gazdaságos művelődéstörténet irányába. Ugyancsak a „Kroniek" rovatban ismerteti Unger a „Guide international des Archives" I. részének függelékeként és a „Journal of Documentation" 1953. márciusi számából különlenyomatként megjelent „Bibliographie sélective des guides d'archíves" c. kiadványt. R. H. Bautiernek ez az összeállítása 63 államból közli az (Európában 1934—1950, más világrészeken 1900—1950. között megjelent) levéltári útmutatókat és a fontosabb leltárakat, sőt némely állam levéltárügyét is ismerteti. M. W. JFRRIAANSE részletesen leírja levéltári tanulmányútját Ceylonba, Indiába és Indonéziába. E több esztendős külföldi tartózkodás alatt a holland levéltárosnő a nevezett államokban lévő holland levéltárakat leltározta, ill. filmre vette. _ A folyóirat két olyan cikket közöl, amely nem tartozik szorosan a levéltártudomány körébe, mindkettőt I. L. VAN DER GOTTW tollából: az egyik a chartulariumró] mint kéziratról szól, a másik pedig a kézírás változásának bizonyos jellegzetességéről, a 12. században. Néhány levéltárismertetésen és apróbb vita-jellegű cikken kívül tartalmaz: még a folyóirat sűrűn megjelenő holland levéltár ismertetéseket és kritikájukat, könyvismertetéseket és sok kisebb-nagyobb hírt bel- és külföldi levéltári eseményekről. Így a „Hírek" rovatából értesülünk arról, hogy a „Levéltárak, Kerekasztala" 1955. április 25-től 27-ig tartotta második ülését Namurban (Belgium), Charles. Braibant elnöklete alatt. A számos résztvevő között helyt foglalt a lengyel levél--