Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - FOLYÓIRATSZEMLE - Szedő Antal: Archivmitteilungen, Jg. 1955. / 255–257. o.

256 Folyőiratszemle tét, majd azt a módszert, ahogy a levéltár gazdaságtörténeti, technikatörténeti és társadalomtörténeti anyagát a merseburgi Központi Levéltárban feldolgozzák. E. NEUSS a gazdasági irattárak „külön kezelt" iratairól ír. Olyan iratokról van itt szó, melyeket értéktelenségük folytán aránylag rövid idő alatt ki lehet selejtezni és ezért az egyéb iratoktól való különválasztásuk indokolt. Ezek nem azonnal megsemmisítendő iratok, hanem olyanok, melyek őrzési ideje rövid. A cikk közli azoknak az üzemeknél, vállalatoknál keletkező iratoknak a jegyzékét, melyek szerinte külön kezelendők. H. H. LEOPOLDI foglalkozik avval a belügyminisztériumi rendelettel, mely községek, városok, nagyobb városok kerületei számára előírja a Helyi Krónika szerkesztését. A cikkíró kijelenti, hogy a Helyi Krónika nem történetírás, hanem anyaggyűjtés a helytörténetírás számára. H. LÖSER a legújabbkor (napjainkig) történeti kutatásának metodikájával foglalkozik. Rámutat arra, hogy az 1949 óta Berlinben működő Legújabbkor Történetét Kutató Intézet (Deutsche Institut für Zeitgeschichte) egészen új módszerekkel dolgozik, hiszen a film, a magnetofonszalag az eseményeket azonnal megörökíti. Fontosak a sajtó jelentések is, amelyek az. események hatását is közlik. A képeslapok képanyagukkal nélkülözhetetlenek. Az Intézetnek megfelelő könyvtárral is rendelkeznie kell, szóval az Intézet működésének alapja a komplex dokumentáció. Az Intézetnek folyóirata is van (Dokumentation der Zeit). Münchenben van a nyugatnémetek hasonló nevű és célú intézete, azonban ez elsősorban a hitleri korszak eseményeit igyekszik folyóiratában megvilágítani, de nem tudja a rankei hagyományokat levetkőzni. A hírközlő részből kiemelkedik a Lübbeni Tartományi Levéltárban működő munkaközösség tevékenységéről szóló hír. A munkaközösség célja j történeti helyismeret. A hely flórája, nyelvjárása, története a témák, melyeket kidolgoznak. A 9 tagú munkaközösségnek 4 tagja levéltáros. Érdekes a barnaszéniparban dolgozó üzemi levéltárosok munkájáról adott bpszámoló is. Az iparhoz tartozó egyes üzemek levéltárosai szorosan együttműködnek (pl. az egyik üzem levéltárosa a másik üzem levéltárában minden hónapban 6 napot tölt), s kezdenek az üzemek vezetőségénél megbecsülésnek örvendeni. Most már igen sokszor tudtak olyan régi iratot is előadni, mely az üzem jelenlegi teljesítményének kiértékeléséhez jó összehasonlítási alapot adott. E számiban kap méltatást H. O. Meisner; 65. születésnapja alkalmából H. KRETZSCHMAR méltatja Meisnert, akinek hírneve valóban túlnő Németország határain. Megtudjuk, hogy Meisner forráskiadványokkal kezdte, majd hivataltörténeti munkákkal folytatta (többek között Mária Terézia hivatali rendszeréről), végül közismert irattani és terminológiai munkáival a levéltártan területére lépett. A folyóirat 1955. évi 3. száma első cikkében P. SCHWABE foglalkozik azzal a nagyjelentőségű eseménnyel, mely június 30-án Moszkvában zajlott le, és melynek eredményeképpen 140 000 őrzési egységet adott vissza a Szovjetunió a német levéltáraknak. Joggal kérdezi a cikkíró: mikor követi ezt a példát Anglia és az Egyesült Államok? Sajnos nem követi, és mint egy nyugatnémet berlini lap (Die Welt) írja, a polcok üresen maradnak. H. O. MEISNER az alapvető levéltári fogalmak főbb terminológiai kérdéseit vitatja meg. Szerinte a regisztratúra elve és a proveniencia elve nem egy és ugyanaz. A proveniencia elve a különféle, az irattermelő szerveknél kialakult iratcsoportok határainak tiszteletbentartása, az e határokon belüli felépítés kérdése más kérdés, A regisztratúra elv magában foglalja az iratcsoportok irattárban kialakult felépítésének a tiszteletét is. A fondot ő is az egy iratképzőnél keletkezett iratok összességének fogja fel. L. ENDERS 2 folytatásos cikkben ismerteti a petersburgi porosz dominium életét, üzemét, a rajta élő parasztság anyagi helyzetét a 18. század elején. G. MEINERT a Szászországi Pénzügyminisztérium aktáinak rendezéséről ír. Ismerteti a minisztérium osztálybeosztásának, hatáskörének változatait, iratkezelési módszerét, mely nem volt utasításszerűen, írásban megfogalmazva. Az egy ügykörbe tartozó iratokat külön kezelték (die Registranden), iktatókönyvei ma már nagyobbrészt nincsenek meg. A folyó ügykezelésben már nem szükséges iratokat a drezdai szász Országos Levéltárba adták, ahova a Pénzügyi Levéltár viszonylag későn került és mindig különálló maradt. A rendezés az u. n. szabad proveniencia elvét követte és a registrandákon belül az anyagot a szerv felépítésének, az ügyintézés sajátságainak megfelelően újjárendezte, csoportosította. M. REUTHER a bautzeni tartományi fióklevéltár anyagát, történetét ismerteti. A levéltár Bautzen és Felső-Lausitz, valamint, a szorb nép történetére tartalmaz adatokat. P. ROHRLACH a berlini „Szürke Kolostor" levéltárát ismerteti. A „Szürke Kolos-