Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - IRODALOM - Komoróczy György: A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. 3. köt. Bp., 1955. / 238–241. o.

240 Irodalom mus szelleme kiált riadót a febr. 28-i üzenetben: „győzzetek testvérek, hogy mi is győzhessünk". A kötet több adatot közöl az oroszországi munkásmozgalmak melletti rokonszenvtüntetésekről már 1901-től kezdve, s a munkások nemzetközi szolidaritásának ezek az okmányai legjobban bizonyítják, mennyire nem elszigetelt jelenség volt a magyarországi mozgalom a forradalmi harcok akkori bázisától: Oroszországtól. Ugyancsak több adattal mutatják be a kötet összeállítói azt is, hogy az orosz forradalom hatására milyen erős lendületet vett a magyar mozgalom, hogy 1905 nyarán a munkásság osztályharca az addig legélesebb formát vette fel s valóban objektív forradalmi helyzettel lehetett számolni. Ekkor igérte Kristóffi belügyminiszter a választójogot, a szervezkedési szabadság kiszélesítését, szociális reformokat, melyeknek maszlagával a szoedem. pártvezetőség igyekezett leszerelni a mozgalmat. A szocdempárt nem kívánta alkalmazni az oroszországi forradalom fegyveres eszközeit. A tömegek és a vezetőség ellentétét legjobban tárja fel a Nőmunkás 1905. okt. 8. száma: ..Ha jönni kell, hát jöjjön a harc, mi nem rettenünk vissza. Ha oroszországi állapotok lesznek, fegyvereink is oroszországiak lesznek!" Élesen előtérbe kerültek az 1848-as forradalom megoldatlan vagy felemásan ' megoldott kérdései, s ez a küzdelem mutatta meg, hogy a munkásosztály a magyar politikai élet erőteljes, számottevő tényezőjévé erősödött. Vezető ereje volt a nemzeti ellenállásnak, amelybe 1905/1906 átmenetén a városi és falusi középrétegek is belekapcsolódtak, de éppen a forradalomtól való félelem következtében végül is a koalíciós pártok behódoltak az osztrák uralomnak. A kötetben közölt dokumentumok világosan tárják fel, hogy a munkásosztály tömegei és a szegényparasztság ezrei forradalmi úton kívántak cselekedni, viszont a szocdempárt vezetését ekkor már nagyrészt a polgári radikálisok ragadták kezükbe, akik megelégedtek a harcok parlamenti eszközeivel. Ez időben „a pártvezetőség valósággal rendszeresítette a denunciálást, a besúgást, az árulkodást". (14 dok.) Politikai céljainak lényege a választójog kivívása volt, amely szerinte egyenértékű volt a forradalommal. Ez a magatartás volt az oka annak, hogy a tömegek igénye, követelései messze túlhaladták a vezetők politikai céljait. Voltak a szocdempárt vezetőségén belül is forradalmi harcosok, de azok szavát elnyomta a hangadók opportunizmusa. Jellemző erre, hogy a darabont-kormány bukásakor is arról beszélt a szocdempárt, hogy „hadd jöjjön az abszolutizmus, de a szuronyok hegyén jöjjön az általános választói jog". 1907. aug. 17-én még az ellen is tiltakozott, hogy „a dunántúli cselédsztrájkot a szocialisták kezdeményezték". A pártvezetés állásfoglalását jellemezte az ácsok bírálata, amikor megállapította, hogy „mi mindig eseményre vártunk, melyhez állást foglalhassunk, és mire hozzá állást foglaltunk, el is múlt az esemény aktualitása és nem csináltunk semmit". (154. dok.) Ez a politika nagymértékben elősegítette, hogy a koalíció kormánya lemondott a nemzeti követelésekről, a reakciónak sikerült az uralkodó osztályon belül keletkezett átmeneti zavart szétoszlatnia, amivel még néhány évig fenntartották a dualizmus államrendszerét. A dolgozó tömegek ellene fordultak a koalíciónak s 1907. márc. 10-én egyik debreceni népgyűlésen kiáltotta a tömeg, hogy „Kossuth Ferenc a vasúti munkások ádáz ellensége lett". Márc. 7-én pedig „'bitang, gazember hazaáruló"-nak nevezték, míg a szocdempárt debreceni szónoka, Vágó Béla, kibékülést ajánlott jún. 16-án azzal, hogy „a közös ellenség, az osztrák, a bécsi áramlatokkal szemben" kell összeíogniok a kormánnyal a munkásoknak. (Debr. Állami Levéltár adatai.) Ez a rövid tartalmi összefoglalás a dokumentumok gazdag tárgyára csak kismértékben világít rá. Az okmány anyag összeállítói jól ismerték a korszak legégetőbb kérdéseit és azoknak rendelték alá az iratok kiválasztását. Helyesen jártak el akkor is, amikor nemcsak egy-egy eseményt feltáró iratot iktattak a kötetbe, hanem olyanokat is kiválasztottak, melyek a szocdempárt egész politikáját feltárják, elsősorban a kongresszusi jegyzőkönyveket. Jó, hogy a rendőrségi jelentésekre is kitértek, mert ezáltal kettős reflektorfényt kap a munkásmozgalom története, habár ez a kötet kisebb mértékben használta fel ezt a forráscsoportot a másirányú gazdag anyag miatt. Egészen drámai erőt nyer az okmányanyag az orosz forradalom hatásának és nemzetközi jelentőségének bemutatásakor, és különös jelentőségű a tömegmozgalmak ' tényanyagának ismertetése. Helyes módszer az is, hogy egy-egy esemény leírásával kapcsolatban a tárgyra vonatkozó egyéb sajtóközleményre is rámutat, pl. a 224, 296 sz. Jó, hogy néha a szövegek után magyarázatot közölnek a szöveget kiegészítő álta-