Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Vörös Károly: A levéltári iratanyag nemzetközi felhasználásának néhány kérdése : különös tekintettel a magyar levéltárügy helyzetére és feladataira / 103–117. o.

Vörös Károly Erősen reméljük, hogy e téren is gyümölcsöző kapcsolatokat sikerül majdf kiépítenünk a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság levéltáraival. Az eddigiek során csupán igen kis mennyiségű filmanyagot küldtünk ki. Oly sok vonatkozásban közös történeti múltunk, forrásbázisunk nem kis részben közös volta azonban erősen indokolja: filmcserénk minél szélesebb kiépítését. Jugoszláv kollégáinkat nyilván érdeklik a régi magyar központi szervek, egyházak, családok levéltárainak Jugoszlávia területére vonatkozó bőséges adatai ugyanúgy, mint ahogy például a Zsigmond magyar király és német-római császár (1387—1437) korára vonatkozó, nagyszabású oklevélkiadványunk összeállítói is szívesen használták volna a zágrábi káptalan középkori anyagban oly gazdag levéltárának iratanyagát. Romániába eddig néhány ezer felvételt küldtünk, — a cserekapcsolatok igen kívánatos kiépítése még folyamatban van. S végül, de korántsem utolsósorban kell megemlíteni azt a nagyjelentőségű körülményt, hogy a magyar levéltárak egyetemét felvették a Levéltárak Nemzetközi Tanácsába. Az a tiszteletreméltó tevékenység, melynek során a Tanács a magyar levéltárügyet a levéltári világszervezet munkájába már eddig is bekapcsolta, feljogosíthat bennünket annak feltételezésére, hogy a forrásbázisunk minél szélesebb kiterjesztését célzó törekvéseinkben számíthatunk majd a Tanács erkölcsi támogatására. A forrásbázis szélesítésére, eddigi eredményeink továbbfejlesztésére irányuló munkáink során azonban egyre világosabbá vált előttünk az a tény, hogy nemzetközi kapcsolatainkat ebben az irányban csak úgy tudjuk egészségesen továbbfejleszteni, ha egyelőre legalább a kelet-európai államok között igyekszünk szoros levéltári együttműködést létrehozni. Csak ez a szervezett együttműködés biztosíthatja a közös érdekű forrásbázis^ feltárását és mikrofilmen egymás rendelkezésére bocsátását. E népek történetének sajátos alakulása folytán forrásanyaguk szorosan összefonódott, de ugyanakkor nagy területen szétszóródott. Feltárása és értékesítése tehát nagyon gondos, nemzetközi együttműködést kíván. Történészvonalon az 1953-ban Budapesten tartott Magyar Történész Kongresszus során e tárgyban létrejött, a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK, Románia, Bulgária és Magyarország történészeitől elfogadott javaslat már felhívta a figyelmet ennek az együttműködésnek igényére. A javaslat betűinek élettel való megtöltése azonban, mint az eddigi eredmények megmutatták, elsősorban a levéltárak kezdeményezésétől függ. 3. Eddigi tapasztalataink és kapcsolataink alapján, referátumunk befejezéseként, úgy véljük, módunkban áll felhívni a figyelmet az együttműködés megszervezésével kapcsolatos néhány kérdésre. Olyan sarkalatos kérdések ezek, melyeket előbb-utóbb — ha már eddig is fel nem vetette — a közös forrásbázis nemzetközi hozzáférhetővé tételének igénye szükségszerűen fel fog vetni. A kérdésfelvetéssel egyidejűleg utalunk megoldásuk néhány — közvetlen, vagy közvetett tapasztalatunk szerint — célravezető lehetőségére is*. A) Ügy látjuk, hogy az együttműködésre célzó minden munka alapja és így szükségképpen első fázisa a közös érdekű iratanyag minél alaposabb megismerése. Tapasztalataink szerint az olyan szintű anyagismertetések, mint például a szovjet vagy csehszlovák levéltárak által készített íevél*