Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Vörös Károly: A levéltári iratanyag nemzetközi felhasználásának néhány kérdése : különös tekintettel a magyar levéltárügy helyzetére és feladataira / 103–117. o.

A levéltári iratanyag nemzetközi felhasználása 107 ej A rettenetes pusztulást csupán a Habsburg uralom alá jutott, nyugat- és észak-magyarországi területek, valamint a töröktől félfüggő viszonyban önállósult Erdélyi Fejedelemség levéltárai tudták elkerülni. Ezeken a területeken továbbfejlődött az egyre növekvő mennyiségű iratot termelő hazai írásbeliség. Persze itt sem zavartalan a múlt anyagának megőrzése, és az írásbeliség fejlődése: a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok küzdelmeiben, a császári zsoldosok borzalmas garázdálkodásainak, Erdélyben főleg a XVII. századi török betöréseknek nyomán rengeteg érték pusztul el, többször is súlyosan megakad a fejlődés menete. •2. A Habsburg uralomnak forrásbázisunk szempontjából más a jelentősége. A Habsburg-uralkodók a XVI. század elejétől fogva, mikor felhasználva ezen országok zilált belpolitikai helyzetét, ugyanazon évben veszik birtokukba Magyar- és Csehország koronáját, céltudatosan törekszenek egy erősen központosított birodalom kiépítésére. Ennek keretében Magyarországnak a XVI—

XVII. században a törököt feltartóztató végvidék, a XVIII. századtól kezdve pedig a nyersanyagtermelő és árufelvevő gyarmat szerepét szánják. E cél megvalósítására Magyarország töröktől szabadon maradt részében, majd a XVIII. század elejétől fogva már az egész Magyar Királyságban, ill. az egész Erdélyi Fejedelemségben egyre növekvő hivatalszervezet épül ki. Ez formailag — megfelelően Magyarország és Erdély a hosszas Habsburg-ellenes szabadságharcok eredményeként elismert, közjogi önállóságának — teljesen független a Habsburg birodalom más tartományaitól és azokhoz majd minden vonatkozásban csupán az uralkodó személye kapcsolja. Valóságban azonban a személyes uralkodói felségjogként kezelt külügy, hadügy és pénzügy mel\ lett legfelsőbb fokon, szinte személytelenül, az uralkodó kabinetjében, államtanácsában helyet foglaló német és más külföldi tanácsosok, miniszterek, tábornokok és szakértők az örökös tartományokéhoz hasonlóan irányítják Magyarország és Erdély ügyeit is. Ez a helyzet az 1849-ben levert magyar függetlenségi harc után csak még inkább erősödött — ekkor Magyarország önállóságát még formailag is megszüntették. Sőt még az 1867-i magyar—osztrák kiegyezés után is megmaradt a külügyek és az összmonarchiát érintő katonai ügyek kizárólagosan az uralkodó kezében tartása. — Ennek, az itt elsősorban politikai síkon vázolt, függésnek természetesen megvannak a maga gazdasági alapjai, amelyeknek szervezetszerű formái minden korszakban kimutathatók. Először a merkantilista állami gazdálkodás, később a polgári forradalmak előkészítő korszakában, majd még inkább a kapitalizmus korában az osztrák nagytőke szervei is igen jelentős, egyre növekvő befolyással vannak Magyarország sorsára. Az így szorosra fűzött kapcsolatoknak nem kis részük volt abban, jiogy Magyarországon minden haladóbb politikára irányuló kísérlet oly hosszú időn át eleve t kudarcra volt ítélve. Az egyre élesedő' társadalmi ellentétek mellett az etnikai egység hiánya, mely a Habsburg monarchiát kezdettől fogva jellemezte, az első világháború végére megásta a Monarchia sírját. Az osztrák és magyar uralkodó osztályoknak a valamennyi nemzetiségnél kifejlődő nemzeti törekvésekkel szemben alkalmazott minden, egyre erőszakosabbá váló intézkedése hiábavaló volt: az első világ-