Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Maksay Ferenc: A Thököly-szabadságharc levéltára / 65–79. o.

A THÖKÖLY-SZABADSÁGHARC LEVÉLTÁRA 1705. szeptember 13-án — 250 éve — fejezte be Thököly Imre, a Wesselényi­összeesküvésből kibontakozott első kuruc szabadságharc vezére, törökországi szám­űzetésében sokat hányatott életét. Az Országos Levéltár az évforduló alkalmából terv­bevette, hogy folytatja függetlenségi mozgalmaink iratanyagának már korábban meg­kezdett egybegyűjtését, felállítja a Thököly-szabadságharc levéltárát, s ezzel igyekszik segíteni a kuruc szabadságmozgalmak feltárására irányuló történetkutatói munkát. Az új levéltár kialakítóinak nagyobb nehézségekkel kellett megküzdeniük, mint korábban, a Rákóczi-szabadságharc levéltárának felállításakor. A nehézségeket egyrészt az okozta, hogy a Thököly-szabadságharc eseményeit alig lehet elválasztani •a megelőző évek kuruc harcaitól, másrészt az, hogy iratanyaga a császári hatóságok iratsorozataival is össze- meg összeszövődött. Az iratok feltárása, rendezése és leltározása mégis megtörtént; rendjük azonban ezúttal is csak további hosszú, gon­dos finomító munka után válhatik véglegessé. Az új levéltár addig is a Thököly fő­vezérsége és fejedelemsége alatt (1680—1685) folyó hadszervezői-államszervezői mű­ködésnek — főként a fejedelmi kancellária és Thököly Szepesi Kamarája életének — legfontosabb forrásaként áll a kutatók szolgálatára, ezenkívül pedig hozzásegít a szabadságharc előzményei: az 1672-i első kuruc megmozdulás, valamint az azt követő bujdosó-harcok és politikai küzdelmek (1672—1678) jobb megismeréséhez, és adatokat szolgáltat a' harc elbukása után az Alduna vidékére szorult, majd emigrációba kény­szerült vezetők tevékenységéhez (1686—1699). A fejedelem udvarának azok az iratai, melyeket Thököly a bukás után nem vitt magával, Munkács 1688-ban történt elestekor kerültek császári kézre. A köz­ponti és helyi, hivataloknak, a csapattesteknek és a mozgalom egyes főbb résztvevői­nek iratai — amennyiben nem menekítették őket Munkácsra — már 1685-ben, Kassa és a többi felvidéki város kapitulációjakor ugyanilyen sorsra jutottak. A császáriak a lefoglalt iratokat minden esetben a Szepesi Kamarához szál­lították be, csupán a Munkácson átvettek egy részét vitték átmenetileg Bécsbe. Azok, amelyeket körülük évekkel később II. Rákóczi Ferenc — mint családját illető, irato­kat — megkapott s Munkácsra vitetett, a Rákóczi-szabadságharc bukásakor (1711) túlnyomó részükben ismét csak oda, a Szepesi Kamarába kerültek vissza. Thököly, országának elvesztésekor, magával vitte levéltára értékesebbnek ítélt részét s ez a balkáni harcok éveiben és az emigrációban újabb iratokkal bővült. Rákóczi Ferenc érdeme, hogy ezt a levéltár-részleget mostohaapja halála után Törökországból haza­szállíttatta s ezzel a pusztulástól megmentette. Közülük a diplomáciai-politikai szem­pontból legfontosabbnak tartott darabokat (így a Thököly-naplók egy részét) a feje­delem Lengyelországba is magával vitte s onnan jutottak a Rákóczi—Aspremont— '5 Levéltári Közlemények

Next

/
Thumbnails
Contents