Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Föglein Antal: Iratpusztítás és levéltárcsonkítás az önkényuralom alatt / 48–60. o.

54 Főglein Antal Evés közben jön meg az étvágy. Ha már a pusztítást megkezdte a beamterek hada, alapos munkát akart végezni. A levéltárak rendjét nem bántották. Az addigi beosztást, az iratok csoportosítását mindenütt meghagyták. Olyan lezárt gyűjtemények voltak azok, amelyek már azáltal is, hogy az önkényuralom német hivatalos nyelvével szemben latin, illetve egyes vármegyéknél 1790, „más, így a felvidéki vármegyéknél az 1830-as évektől kezdve magyar nyelven voltak írva, aktuális értéket úgysem képviseltek. Azonkívül az által, hogy ők a regisztraturát, tehát a folyó ügyiratok iktató-lajstromozó és mutatozó hivatalát német hivatalos nyelvével, tehát a jelen ügykezelést teljesen elkülönítették az 1849. év előtti anyagtól, az addigi levéltártól, amely a múltat képviselte, a levéltár alig kapcsolódott bele a közigazgatás és jogszolgáltatás menetébe; legfeljebb egyes ritka esetekben, amikor egy-egy még be nem fejezett ügynél, mint előiratot, a régebbi magyar aktát is ki kellett emelnie az Offizialnak, feltéve, ha megértette. De nagyon is jól ismerték az 1849. év előtti levéltár értékét és a magyar nép szempontjából való fontosságát. Tehát »rendezés« és »leltározás« ürügye alatt hatoltak be a csendben sorakozó fasciculusokba és így folytatták az érthetetlen pusztító munkájukat, a levéltárak csonkítását. Ahogyan az 1848—49-i anyagban megsemmisítettek minden darab iratot, amely csak némi vonatkozásba került Kossuth nevével, most sor került más, egyéb, minden előző magyar szabadságmozgalmakkal öszszefüggő iratra. Most már a Bocskayval, Bethlen Gáborral, Thökölyvel, Rákóczival és az ő korukkal kapcsolatos iratokra mondották ki a halálos ítéletet. Történelmi értékű okiratok pusztultak így el. Thaly Kálmán, aki a II. Rákóczi Ferenc korára vonatkozó adatok után kutatva, éveken át az országos és közintézeti levéltárak egész sorát végigbúvárkodta és számos, elsősorban dunántúli vármegyei levéltárat is átnézett, még abban az időben, amikor alig adatott lehetőség a szabadabb szó nyilvánítására, kemény szavakkal emlékezik meg a Bach-korszak eme vandál pusztításairól. »Tények bizonyítják, — írja, — hogy ama »civilisatorok« a Rákóczi aktákat, megijedvén a nagy rebellis névtől, országszerte máglyákra hurcolták s ahol csak szerit tehetik vala, megégették az ártatlan papírokat, kárhozatosabb barbársággal, mint a gyulafehérvári káptalan okmányait 1658-ban a vad tatárok; vagy a nagyenyedi collegium híres könyvtárát 1849foen.«

23 Megemlékszik e szomorú idők pusztításairól Salamon Ferenc is, aki szintén több vármegyei levéltárat ismert. Szerinte is pincébe és padlásra hordták az iratokat, ha mint makulatúrát el nem adták mázsaszámra.

26 Általában 1860-ig tartott ez a vandál »rendezési és selejtezési munka«,

27 bár, mint alább látni fogjuk, még a provizórium idejében is megtörtént. Kezdték Pest vármegye levéltárán. Itt azzal az ürüggyel hatoltak be a levéltárba, hogy szükség volna a helyiségre. Az iratok száma is nagy, mondták, tehát selejtezni kellene. Üjra át akarták csoportosítani, ellentétben a régebbi renddel, szakok szerint és szét akarták hordani az iratokat. Csak a derék magyar levéltárnok, Gerlóczy Imre ellenállásán és ügyeskedésén múlott, aki a Bach-korszakban is helyén maradt és a felforgatást meg tudta akadályozni s az iratok javarészét együtt tudta tartani.

28 A Rákóczi-korból azonban így is csak néhány protocollum-töredék maradt, me25 Dunántúli levéltárak ismertetése, különös tekintettel II. Rákóczi Ferenc korára. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Pest, 1867.) 26 Kisebb történelmi dolgozatai. 1889. 270. 1. 27 Sváby Frigyes: A megyei levéltárak jövője. Századok, 1891. 329. 1. 28 Salamon, i. m.