Levéltári Közlemények, 26. (1955)
Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Komjáthy Miklós: A tihanyi apátság alapítólevelének problémái / 27–47. o.
30 Komjáthy Miklós maga I. András, nem pedig egy Orosz nevű úr (semmi esetre sem Szent István idejében!) telepítette Tihanyba. Az sem valószínűtlen, hogy az 1046-ban jövő baziliták nem maguk vájták ki a tihany-óvári sziklákat. Feltételezhető, hogy ott, a félsziget (akkor még sziget!) •egyetlen forrása közelében éppen úgy voltak nyomai emberi kezek munkájának, mint ahogy arra .utal az alapítólevélnek a félszigetet a szárazföldtől elvágó, ókori árokra vonatkozó kitétele is: »uallum ab antiquis laboré manuum operatum et factum*. Mindezek alapján szinte teljesen bizonyosan állíthatjuk azt, amit eddig már mások is állítottak: az 1055-ös oklevél »Petra«-ja az I. András által, Magyarországba érkezésekor odatelepített oroszországi, görög szertartású szerzetesektől származik. A »-Petra« tehát — a dolgozatom elején feltett kérdésre a legkülönbözőbb adatok alapján válaszolva •— valóban azonos lehet a későbbi »Oroszkő«-vel. De miért nem hívta mindjárt így maga az alapítólevél az óvári sziklabarlangokat? Jogos ez a kérdés, hisz annyi magyar helynév mellett ez az egyetlen teljesen idegen az 1055-ös oklevélben. Kapcsoljuk ehhez mindjárt a másik kérdést is: elképzelhető-e, hogy I. András király, amikor megvetette alapját a Boldogságos Szűzről és Szent Ányosról nevezett egyháznak, az akkor még nyilván ott, a barlangokban élő baziliták közösségét, kis templomát egyszerűen »locus, qui vocatur petra« meghatározással utalta az újonnan alapított egyház jogkörébe. Alig képzelhető, hisz ugyanakkor a birtokhatárok leírása során megemlíti Szent Kelemen egyházát és a veszprémi püspökséget is egy halastóval kapcsolatban Szent Mihály egyházaként, 50 Ha a »Petra«nak nevezett hely a Kijevből jött baziliták elsődleges és egyetlen telepe s ha ott nekik templomuk vagy kápolnájuk van .— mint ahogyan a XIII. századi források ott Szent Miklós kápolnájáról beszélnek — akkor azt az alapítólevél nem mondja egyszerűen »Kő«-nek. Egy bármily kis coenobiumot, szerzetesi közösséget semmiképpen sem adhat egy másik szerzetesi közösségnek, ül, rendelhet egy másik közösség, monostor alá a király ebben a formában. Az oklevélbe, ill. az annak alapjául szolgáló birtokösszeírásba egy ilyen helymeghatározás csak úgy kerülhetett, ha azt a megadományozottak nyelvén, helyesebben egyházuk nyelvén nevezték így s ha az a hely a birtokadomány keltekor nekik nem elsődleges és egyetlen telephelyük, kultuszközösségük központja, hanem valóban csupán különleges aszkézis gyakorlására szolgáló remetetelep, esetleg átmeneti szükséglakóhely volt. Tudomásom szerint eddig, bár az alapítólevél ezt kifejezetten nem említi, senki sem vonta kétségbe, hogy I. András 1055-i tihanyi oklevele, mai formájában, Szent Benedek fiainak szólt. Ezt nincs is okunk kétségbevonni. Erdélyi László meggyőző, szép érvelése után 51 világos, hogy Szent Ányos (Orleans város védőszentje) tiszteletére csak nyugati, közelebbről francia kapcsolatokkal rendelkező szerzetesek monostorát szentelhették fel. A probléma éppen az, hogy ily körülmények között mit keres az adománylevél végleges szövegében a »Petra« szó. Mi az a konkrét történeti helyzet, amely végül is lehetővé teszi nekünk e szó helyes, pontos, a valóságnak megfelelő értelmezését? Kik is voltak azok, akiknek közösségét egyszerűen ezzel a helynévvel jelölte meg az alapítólevél? És főképpen miképp került a privilégium ma ismert, végső redukciójába jelzőtlen hely-, sőt puszta, nyers földrajzi névként egy társadalmi formáció fogalma, amilyen egy szerzetesi közösség is volt? Éppen ezek a kérdések azok, amelyekre ha 50 Lelle mellett »-... ad sanctum dementem terminatur« és »tercia namque sancti Michaelis«. Pannonh. Rendtört. X. köt. 490. s 492. 1. 81 Ph. Rtört. X. köt. 6. s köv. 1.
