Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Komjáthy Miklós: A tihanyi apátság alapítólevelének problémái / 27–47. o.

A tihanyi apátság alapítólevelének problémái 37 ugyanez az oklevél és fogalmazványa is egyszerű közfőnévként is használja a »petra« szót: minden esetben, ugyancsak következetesen, kisbetűvel írva!

46 Helynév, tulajdonnév volt a »Petra«, tehát semmi akadálya sincs annak, hogy elvben máris azonosítsuk a későbbi, kétségtelenül helynevet jelentő »Oroszkő«-vei. Miképpen kerül ez az idegen hangzású, sőt valóban idegen helynév a tihanyi apátság alapítólevelébe? Abba az oklevelünkbe, amely feltűnően sok, tiszta magyar helynevet őrzött meg; abba az oklevélbe, amely legősibb nyelvemlékünk, éppen azért, mert még olyan helymeghatározásokat is magyarul ad meg, amelyeket a latinban gyakorlottabb író minden nehézség nélkül le is fordíthatott volna? Szamota annak idején megfejthetetlen magyar szónak tartotta a »Petra«-t, nyilván azért, mert el sem képzelte, miképpen éktelenkedhetik annyi szép, ősi magyar helynév közöt egyetlen idegen. Valóban kérdés, hogyan került oda? Véletlen csupán? Nem, nem lehet véletlen. Ismervén az ősi magyar hely névadás körülményeit, hogy úgy mondjuk, lélektanát,

47 a »Petra« csak oly módon kerülhetett a tihanyi oklevél alapjául szolgáló conscriptioba s onnan magába az alapítólevélbe, hogy azok, akik az így jelölt helyen éltek, helyesebben, akik a birtokadományokat összeíró királyi jegyzőnek a hely nevét tollbamondták, nem voltak magyarok. Lehettek-e oroszok, vagy oroszországiak? S így szabad-e azonosítanunk a korai »Petra«-t a későbbi »Oroszkor-vei? Gsemegi — mint láttuk — nem törődvén állítása belső ellentmondásával, elfogadja a Szent Lászlónak tulajdonított, hamis oklevél állítását, amely szerint Szent István korában egy Orosz nevű nemes ember vájta ki a tihanyi barlangokat. A kiváló régész csupán időben helyezi át a tudósítás állítását s azt írja, hogy Orosz úr bizonnyal I. András király kíséretében jött Magyarországra s akkor egyengette Szent Vazul rendjének magyarországi térfoglalását. Pedig itt, Oroszkő esetében, nyilvánvalóan ugyanúgy népetimológiával, ill. utólagos tudóskodó szómagyarázattal, népnévnek perszonifikálásával állunk szemben, mint sok más hasonló esetben.

45 Később közelebbről is megnézzük majd a konkrét történeti helyzetet, egyelőre állapítsuk meg csak röviden a következőket: I. András király Kievben keresztelkedett meg; ott vette feleségül a nagyfejedelem, Jaroszláv leányát, Anasztáziát. Apját Vazulnak hívták. Családi kapcsolatai, hagyományai a keleti kereszténységhez fűzték. Anasztáziával, s felesége kíséretében, nyilván, orosz urakkal, papokkal és szerzetesekkel a németellenes, pogány magyar lázadás után Kijevből érkezett. Akkor még ugyan nem állt sajátos fényében a keleti kereszténység egyik legjellegzetesebb alkotása, a kijevi barlangmonostor. De a későbbi, végeláthatatlan folyosóiról híres monostor egyes barlangjaiban már laktak szerzetesek. Ha szerzetesek jöttek András herceggel, mint ahogy minden bizonnyal jöttek, csak onnan származhattak.

49 Nyugodtan elvethetjük a hamis, Szent László-féle és Bebek-féle oklevelek amúgy is típushagyományát Orosz úr szerepéről s aggodalmaskodás nélkül feltételezhetjük, hogy a királyi kíséretben 1046 őszén érkező bazilitákat 46 Uo. 516. 1. 47 Mályusz E.: A középkori magyar nemzetiségi politika. Századok LXXIIL (1939) főképp 273. s. köv. 1. — Kniezsa I,: A párhuzamos helynévadás (Településtört. Tanulmányok 2.) Bp. 1944. 40. 1. 48 Erre már Győrffy Gy. felhívta a figyelmet szávaszentdemeteri tanulmányának egyik jegyzetében (233). A kérdést azonban, természetesen közelebbről, az oklevelekig menve, nem vizsgálta meg. 49 Mindezekre olv. Pauler Gy. i. m. I. köt. 94. s köv. 1. — B. D. Grekov: Die russische Kultur der Kiewer Periode. Moskau, 1947. 41. s köv. 1.