Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - KRÓNIKA - Bekény István–Bélay Vilmos: A nemzetközi levéltáros kongresszusokról / 373–376. o.

374 • Krónika sére is s ennek érdekében legelsősorban azon országok nyelvére vonatkozóan kell a terminológiai szótárt összeállítani, melyek levéltárai az emberiség története szempontjából legfontosabb adatokat tartalmazzák s melyeknek fejlett levéltártudományi irodalmuk van. Fontosnak tartja a levéltári közvélemény a nemzetközi levéltári évkönyv kiadását is, mely a Guide folyamatos kiegészítésének szerepét kell majd betöltse. A nemzetközi levéltári szaklap megjelentetésének ötletét általában elfogadták. * Az 1953-ban Hágában tartott második kongresszuson 20 nemzet több mint 300 képviselője vett részt. A kongresszus napirendjén ezúttal 6 téma szerepelt: a levéltári terminológia, a levéltári dokumentáció, a levéltárak és a művészettörténeti kutatás, a levéltári iratok történeti múzeumai, a levéltárosképzés és a levéltári iratok kölcsönzése. A referátumokat ezúttal már csak azon országok levéltárainak jelentései alapján állították össze, amelyek tagjai a Levéltárak Nemzetközi Tanácsának. A kinyomtatott referátumokat a Kongresszus részvevői kézhez kapták, ezért azokat az Archívum- nem is közölte. A levéltári szakkifejezések egységesítéséről H. Hardenberg (Hollandia Állami Főlevéltára) referált. Kifejtette, hogy az egységesítés nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a különböző nyelveket beszélő levéltárosok gondolataikat kicserélhessék s hogy a levéltári szakirodalmat megfelelően felhasználhassák. Javasolta néhány szakkifejezés használatának általános bevezetését: fonds d'archives (levéltári fond); chartes (oklevél), actes (iratok), registres (kötetbefűzött iratok); volume (kötet, illetve több füzetből vagy lapból álló egység), fascicule vagy dossier (fascikulus vagy dosszié, más szóval azonos tárgykörre vonatkozó iratoknak magában az ügyintézésben kialakított egysége), Hasse (csomó, vagyis különféle tárgykörű iratoknak egy borítólapba foglalt egysége); inventaire (leltár), analyse vagy régeste (regeszta, amely a dokumentum tárgyát adja meg), description (leírás, amely több-kevesebb részletességgel leírja az irat jellegét is). Beszámolójában egyébként érintette a levéltári rendezések elvi kérdéseit is. Három lehetséges útja van a levéltári rendezésnek: időrendi, tárgyi és a.strukturális séma alapján való rendezés. Az utóbbi elv — más szavakkal a proveniencia elve — alapján rendezik a levéltári anyagot sok országban, de nem mindenhol. Például Svájc németlakosságú részén az 1798—1803. közti levéltári egységeket tárgyi csoportokba osztották be s a csoporton belül időrendben fekszenek az iratok. A decimális rendszert a levéltárak csak igen ritkán alkalmazzák. Ezek a próbálkozások a decimális rendszerrel még annyira frissek, hogy a levéltáros ma még nem képes elbírálni, hogy jó-e? Beszámolóját azzal a kívánsággal zárta, hogy a Tanács foglalkozzék egy, a levéltári terminológia egységesítését végző bizottság felállításával. A beszámolót követő vita során a többség helyesléssel fogadta Hardenberg fejtegetéseit, csak az angol Jenkinson és a francia Bautier fejezték ki aggodalmukat a kérdés megoldhatóságára vonatkozólag. Többen konkrét javaslatot tettek a terminológiát egységesítő bizottság tagjait illetően. C. Tihon (Belgium főlevéltárnoka) beszámolójában a levéltári dokumentáció kérdéseivel foglalkozott. Elöljáróban megállapította, hogy a levéltári dokumentációnak két aspektusa van: egyrészt a történeti, másrészt az aktuális dokumentáció. A történeti dokumentáció azt a kötelezettséget rója a levéltárakra, hogy mielőbb elkészítsék a levéltárak útmutatóját, a fondók nyomtatott és kéziratos leltárainak jegyzékét, hogy segédleteiket (a személy- és helynév, de legelső helyen a tárgyi mutatókat) sokszorosíttassák. Az aktuális, vagy másszóval közigazgatási (általános) dokumentáció célja az érdeklődők minél szélesebb körének az eligazítása. Az aktuális dokumentáció lehetővé teszi a levéltárosok számára, hogy a levéltárak és a levéltári munka jelentőségét minél szélesebb rétegek előtt bizonyítsák, de azzal a veszéllyel jár, hogy a levéltárosok áttévednek a dokumentációs központok működési területére. A központi levéltáraktól, amelyek egy-egy ország valamennyi közigazgatási csúcsszervének dokumentációs anyagát őrzik, lehetetlen azt kívánni, hogy valamennyi szervnek naprakész dokumentációt nyújtsanak valamennyi aktuális kérdésről. A vidéki, ,helyi, városi vagy intézményi levéltárak azonban, véleménye szerint, meg tudnak küzdeni egy helyi dokumentációval járó munka nehézségeivel. Beszámolójában hangoztatta, hogy nem elég az, ha a levéltáros csak arra képes, hogy a kutatókat a gondjaira bízott anyag feldolgozásában vezesse, hanem magának is részt kell vennie a történeti kutatómunkában.