Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - KRÓNIKA - Bekény István–Bélay Vilmos: A nemzetközi levéltáros kongresszusokról / 373–376. o.

Krónika 375 Felvetődött az a kérdés, hogy kívánatos-e karton-leltár a levéltár anyagáról? Ez azt jelentené, hogy minden egyes levéltári iratról külön cédula készülne. Tihon erre a kérdésre azt felelte, hogy ezt a levéltáros igen-igen kívánatosnak, de megvalósítását lehetetlennek tartja. Sokkal fontosabb lenne ennél, hogy az anyagot előbb rendezzék és leltározzák, mitsem »indexelik«. Belgiumban egyes intézmények levéltáraiban már készítettek ilyen indexeket, de ezek mind a nyomtatott leltárakon alapultak. A beszámolóval kapcsolatos kérdőívek megválaszolói közt soknak az a kívánsága, hogy a levéltáros ne csak a saját levéltára anyagáról tudja tájékoztatni a kutatóit, hanem más levéltáréról is. A részvevők többségének a véleményé megegyezett abban, hogy nem szükséges és nem is kívánatos a levéltári kutatók témáit a dolgozat megjelenése előtt nyilvánosságra hozni. Olaszországban ez egyenesen tilos, újabban Belgiumban is elhagyták ezt a szokást. R. Fiiangieri, a Nápolyi Állami Levéltár főfelügyelője a »Levéltárak és a művészettörténet« címmel tartott beszámolót. Hangsúlyozta, hogy a levéltárak anyagának művészettörténeti vonatkozásai még távolról sincsenek eléggé feltárva és szempontokat adott arra vonatkozólag, hogy milyen jellegű iratokban lehet és érdemes művészettörténeti kutatásokat végezni. Javasolta, Dánia példájára hivatkozva, művészettörténeti vonatkozású levéltári forráskiadványok megjelentetését és a levéltárak művészeti értékeinek (bútorok, szobrok, festmények, szőnyegek stb.) leltározását. Külön is hangsúlyozta a levéltárakban őrzött pecsétek művészettörténeti jelentőségét. A beszámolóhoz két francia vidéki levéltáros szólt hozzá, saját levéltáruk e téren végzett munkáját vázolva. R. Pernoud (Francia Nemzeti Levéltár) a történeti iratok múzeumáról, vagyis az állandó jellegű dokumentum-kiállítások problémáiról szólt. Ismertette a francia gyakorlatot, ahol rendszerint egy-egy város vagy vidék helytörténetét mutatják be, de vannak az egész francia múlt egy-egy szakaszát megvilágító kiállításaik is (pl. a Renaissance Franciaországban, az első »Empire« stb.). A közoktatásügyi minisztérium segítségével megszervezték a levéltárlátogatást, amelyet az egyes főbb darabok facsimiléjének és a kiállítás katalógusának előzetes megküldésével szoktak előkészíteni. Az előadást két hozzászólás követte, egy francia és egy holland levéltáros ismertette az e téren követett eljárást, illetve tett javaslatot a levéltári anyag népszerűsítésére. A levéltárosképzéssel kapcsolatos beszámolót H. Jenkinson, az angol Nemzeti Levéltár (»Public Record Office«) vezetője tartotta. Miután ismertette az angliai levéltárosképzés módját, megállapította, hogy a legtöbb államban az egyetemi végzettség előfeltétele a levéltárosi megbízatásnak. Egyes országokban vannak speciális levéltáros iskolák (Párizs, Róma, München, Marburg, Bécs stb.), máshol az egyetemi végzettséggel rendelkező jelölt valamely levéltárban kapja meg kiképzését. Jenkinson beszámolóját igen élénk eszmecsere követte, amelynek során többen beszámoltak saját országuk levéltárosképzéséséről (francia, indiai, holland, nyugatnémet), illetve helyesbítették a beszámoló egyes tételeit. Ebből megtudjuk, hogy a holland levéltárszakos hallgatóknak alaposan ismerniök kell a legtöbb minisztériumban alkalmazott decimális iratkezelési rendszert is. Egyik hozzászóló javasolta a kezdő levéltárosok külföldi levéltári gyakorlatra való kiküldését, valamint nemzetközi pályadíj kitűzését, valamely általános érdekű levéltári kérdés megoldására. Az utolsó beszámolót Wayne C. Grover (Amerikai Egyesült Államok főlevéltárosa) tartotta a levéltári anyag kölcsönzésének problémáiról. Meglepetéssel állapította meg, hogy Európában igen elterjedt az eredeti levéltári iratok kölcsönzése, ahelyett, hogy az azokról készült mikrofilmet küldenék. Általában azonban Európában is az a gyakorlat, hogy bizonyos fajta iratokat — alapvetően fontos okleveleket, művészeti szempontból értékes dokumentumokat, rongált iratokat stb. — nem kölcsönöznek eredetiben. Nem szoktak pusztán genealógiai kutatásra iratokat kikölcsönözni és általában nem szoktak egyéneknek, csak teljes felelősséget vállaló intézményeknek levéltári anyagot kiadni. Javasolta, hogy az eddiginél sokkal jobban használják a mikrofilm-nyújtotta lehetőségeket az eredeti iratok kölcsönzésének helyettesítésére. A beszámolóhoz többen szóltak hozzá. Egyesek nem értettek egyet Grover javaslatával: különösen a francia Bautier hangoztatta a mikrofilm útján való kutatás nehézségeit és Védte a jelenlegi iratkölcsönzési eljárásmódot. Végül is a kongresszus elha-