Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Kumorowitz L[ajos] Bernát: Veszprémi regeszták. (1301–1387) (Magyar Országos Levéltár kiadv. 2. Forráskiadv. 2.) Bp., 1953. / 321–324. o.

322 Irodalom témák feldolgozása során közelítették meg. Erről a területről jelentek meg a legjobb feldolgozások. Mindennek ellenére még a polgári értelemben vett középkor feltárásában is a kezdet kezdetén tartunk. Hiszen e forrásanyag zömét alkotó XIV—

XVI. századi okleveleink nagyobbik része máig kiadatlan volt. Nem árt ezt a tényt hangsúlyoznunk és szélesebb körökben is tudatosítanunk, hiszen a magyar társadalomnak még legműveltebb rétegei sincsenek tisztában azzal, hogy a magyar nép küzdelmes életének felkutatásában a mi nemzedékünknek több évtizedes mulasztásokat kell behoznia. Ismeretes például, hogy Alexits György akadémikus az Akadémiai Értesítő LXI. (1954) kötetének 503. számában az Akadémia könyvkiadói tevékenységét bírálva, kifogásolta (5. 1.): mi szükség volt egy olyan tisztán adatközlő munkának, mint amilyen a Veszprémi Regeszták, éppen 1953-ban, a nagy papírhiány évében való kiadására. Ez a megjegyzés is azt bizonyítja, hogy a hatalmas szovjet forráspublikációk és a Monumenta Germaniae Historica-k árnyékában igenis szükség van nem egy, hanem számtalan hasonló kiadványra, különben még nemzedékek múlva is csak egy vékonyka réteg monopóliuma marad a történeti kultúra Magyarországon. Kumorovitz kötete a veszprémi püspökség, a veszprémi káptalan magán- éshiteleshelyi levéltárának a veszprémi püspökségre, káptalanra és birtokaikra vonatkozó XIV. századi okleveles anyagát publikálja, bő tartalmi kivonatokban, kiegészítve az ugyanebből az időből való, veszprémi vonatkozású okleveleknek rövid regesztáival. Mintául általában a Mályusz-féle oklevéltár 1951-ben megjelent I. kötete szolgált a kiadónak, azzal az eltéréssel, hogy a Veszprémi Regeszták mindvégig magyarul közlik az oklevél tartalmát, latin szavakat és mondatokat pedig zárójelben és csak ott adnak, ahol a történetkutatónak, a kérdés fontossága miatt, az eredeti szövegrészre lehet szüksége, vagy ahol nem egészen világos, tehát még ellenőrizni való kifejezésről van szó (10. 1.). Néhány különös érdekességű oklevelet teljes szövegében közölt. A Zsigmondkori Oklevéltárhoz hasonlóan Kumorovitz regesztagyűjteménye is mellőzi az oklevelek záradékaiban esetleg szereplő egyházi és világi méltóságokat, a parancslevelek királyi embereinek nevét, a határmegállapító oklevelekből pedig kihagyja a határleírásokat. Mályusz és Kumorovitz főképp ezekben a lényegei kérdésekben, de néhány más, kisebb jelentőségű, inkább formai vonatkozásban is eltér attól a regesztázási szabályzattól, amelyet Borsa Iván a Levéltári Közlemények 1946. évfolyamában »A középkori oklevelek regesztázása« címen tett közzé (47—70.1.). Borsa regesztázási útmutatója kétségtelenül a legjobb eligazítást adja a középkori oklevelek kivonatolását végző kutatóknak. Ami az oklevelek külső jegyeit, nyelvét, írásmódját, a személy- és helyneveknek a regesztában való reprodukálását illeti, Borsa útmutatójának idevágó előírásait feltétlenül alapul kellene elfogadnia minden regesztakészítőnek. Az oklevél érdemi feldolgozása, tartalmának összefoglalása pedig nagyjából azok szerint a szempontok szerint történhetnék, amelyeket a XIV. századi parasztságtörténeti kutató munka számára Székely György állított össze s amelyeket Kumorovitz is mértékül fogadott el regesztáinak írásakor. Ezek: a szempontok birtok- és gazdálkodástörténeti, valamint a földesúr és jobbágy viszonyára és a termelőeszközökre vonatkozó adatok kijegyzését kívánják elsősorban az oklevélkivonatok készítőjétől. A Kumorovitz által részletesen felsorolt, Székelyféle szempontok máris gazdagítják, tartalmában bővítik a regesztának Borsától adott tömör meghatározását (»A regeszta az oklevél tartalmának fogalmazásilag kerek egészet alkotó kivonata.« ih. 52. 1.). Mind Székely, mind Borsa jegyzéke természetesen tovább bővíthető és, nyilvánvalóari, tovább is bővül a tudomány haladásával és a kutatási igények növekedésével. Hadd szögezzem le: mai körülményeink között a regesztás forma a legcélravezetőbb. Annak ellenére, hogy a kutatás számtalan igényét e forma természetesen nem elégítheti ki. Különösen nem az újabban szép eredményekkel jelentkező stílus-történeti vizsgálódásokat. De nincs oly ága tudományunknak, amely ne venné nagyobb hasznát a teljes szövegű publikációnak. Addig is azonban, amíg ez az ideális lehetőség megnyílik előttünk, minden erőnkkel a regesztás kiadványok tökéletesítésén és egységesítésén kell munkálkodnunk. Ehhez immár nemcsak a polgári történetírás kiadványai és Borsa regesztázási szabályzata, hanem Mályusz és Kumorovitz mintaszerű kötetei is alapul szolgálhatnak. Kumorovitz új, eddig ismeretlen anyagban igen gazdag regesztakötetéből egy kis ismertetés keretében még ízlelítőt adni is nehéz. Legyen szabad bevezetőjének szavait idéznem, amelyekben maga igyekezett az általa publikált anyag természetét