Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Kumorowitz L[ajos] Bernát: Veszprémi regeszták. (1301–1387) (Magyar Országos Levéltár kiadv. 2. Forráskiadv. 2.) Bp., 1953. / 321–324. o.

Irodalom 323 meghatározni: »Oklevéltani és jogi szempontból a püspökség és káptalan XIV. századi oklevelei változatosak. Vannak köztük királyi, királynéi és királynői birtokadományok vagy kiváltságot biztosító oklevelek privilegialis vagy pátensformában, valamint ezeknek későbbi uralkodók által való megerősítései és hiteleshelyi átírásai; királyi, királynéi, királynői, nádori (alnádori) és országbírói stb. birtokbaiktatást, birtokvisszafoglalást, birtokelhatárolást vagy megbecsültetést elrendelő, továbbá idéző vagy perbehívó, nyomozást, tanúkihallgatást vagy egyéb eljárást megindító egyszerű vagy egy évi érvénnyel kiadott parancslevelek és végrehajtásukról beküldött hiteleshelyi jelentések; királyi, királynői, nádori, vagy országbírói ítéletlevelek, perhalasztások és bírságlevelek; a per folyamán vagy az ítélet meghozatala után a bíróság vagy valamely hiteleshely előtt kötött adásvételi, birtokcsere- és bérleti szerződések, vagy más természetű kötelezvények, eltiltások és nyugták; tizedper ekk el kapcsolatos pápai bullák, bírói megbízólevelek, hazai vagy idegen pápai delegált bíráknak és jogvédőknek a különféle kiadványai a pereknek különféle fázisairól, valamint ítéletleveleik, nem ritkán pedig egyházi fenyítékeket: kiközösítést, felfüggesztést vagy interdictumot elrendelő oklevelek stb. Űj szerűek a püspöki és káptalani — birtokok vételéről, eladásáról, elcseréléséről vagy bérbeadásáról stb., továbbá nemes jobbágyok felfogadásáról, esetleg velük, vagy pusztán a jobbágyokkal kötött egyességekről szóló — földesúri jellegű (magánhatósági) oklevelek. Végül akad — jobbágyok részére kiállított és szabadságaikat és kötelezettségeiket meghatározó „constitutio" s mint kivételes ritkaságra, a nagy anyagban, a püspöki udvarbírák egy-két kiadványára is rábukkanunk.« (9. 1.) Levéltárosok lévén, a kötet gazdag választékából a levéltárakra vonatkozó adatokat kívánom ismertetni. A veszprémi oklevelek, más püspökségek és káptalanok okleveleihez hasonlóan, a középkorban is állandóan használatban voltak. Pereskedések során ott szerepeltek a bíróságok előtt. A használat következtében szüntelenül koptak, rongálódtak, igen sok közülük elveszett vagy megsemmisült. Először a tatárjárás tizedelte meg a veszprémi okleveleket, majd Csák Péter ismert veszprémi dúlása. A XIV. században már csak töredéke volt meg a püspökség és káptalan korábbi diplomáinak. Az a fontos szerep, amelyet a hiteleshelyek az uralkodó osztály jogainak, anyagi javainak biztosítása terén játszottak, a központi, királyi levéltár mellett Magyarországon elsőnek a hiteleshelyi levéltárak szerveződését mozdította elő. A XIV. századra törvények szóltak az ott őrzött anyag védelméről s a század folyamán, majd végig az egész középkoron át újabb és újabb törvények bástyázták körül ezt az egyre fontosabbnak tartott intézményt.

1 Az Anjouk idejétől kezdve tehát inkább már csak elemi csapások jelentettek komoly veszélyt a levéltárak anyagára. Veszprémben is a XIV. század végén pusztító tűzvész és a török megszállás során vesztek el nagyobb számban oklevelek. A mindennapos használat veszedelmei ellen már nagyjából védve voltak. Regesztakötetünkben az oklevelek őrzésére, a levéltári intézményre, általában a levéltárvédelemre is találunk adatokat, amelyek szépen egészítik ki a Levéltári Közleményekben az elmúlt két évtized folyamán idevágóan megjelent közleményeket. Egy 1341-ből való oklevélben arról olvasunk, hogy az eredeti okleveleket biztonságosan nem lehet az embernek magával vinnie (343. reg.), más alkalommal (387., 388. reg.) elveszett oklevelek pótlásáról és másolatok kiállításáról hallunk. Mária királynő 1386-ban megállapítja, hogy Benedek veszprémi püspököt az elmúlt zavaros időkben sok oklevelétől megfosztották (85L reg.). Az oklevelek értékelésére, a magyar levéltárak történetére nézve szolgáltat érdekes adatokat a fehérvári káptalan 1342. aug. 22-i oklevele, amely szerint megjelent előtte egy György nevű ifjú a veszprémi káptalan képviselőinek kíséretében és bemutatta a veszprémi káptalannak egy, 1342. máj. 26-án kelt s hozzá intézett missilisét. A missilisban közlik vele, hogy alamizsnagyűjtő szerzetesek, és mások révén tudomásukra jutott, hogy a veszprémi dúlás idejéből nagyatyja és atyja révén a káptalan két oklevelének birtokában van. Kérik, hogy jutalom ellenében, nagyobb biztonság okából, juttassa vissza őket jogos tulajdonosuknak. György eleget tesz a felszólításnak s átadja az okleveleket. Ekkor kiderül, hogy az egyik I. Istvánnak a veszprémi egyház részére kiállított adománylevele, a másik pedig IV. Béla királynak ugyanerről szóló, a modern oklevélkritika fényénél hamisnak bizonyult confirmatiója. A káptalan megbízottai jutalmul tíz budai számítású márkát fizetnek 1 Minderre olv. Fekete Nagy Antal: A levéltárak kialakulása. Levéltári Közlemények, 193G. évf. főképp 29—30. 1. 21*