Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Szedő Antal: K. G. (Mitjaev) Mityajev: A levéltárügy elmélete és gyakorlata. [Bp.], 1954. / 296–301. o.

IRODALOM K. G. (MITJAEV) MITYAJEV A LEVÉLTÁRÜGY ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA (Teorija i praktika archivnogo dela. Ford. Gál Éva, Hajdú Tibor.) Kiad. a Levéltárak Országos Központja. [Bp.] MSZT soksz. 1954. II. 223 p. Már régebben tudtuk, hogy a Szovjetunióban van egy levéltártani kézikönyv és hogy ezt használják a levéltárszakos főiskolai hallgatók képzésénél, de csak a múlt évben sikerült a kézikönyv fotókópiáját megkapni. A könyv ma már magyar fordításban áll a levéltárosok és rokon területek kutatói rendelkezésére. Ez a fordítás természetesen nem mentes a hibáktól, hiszen a szovjet levéltári terminológia sok tekintetben más fejlődés útján alakult ki, mint a magyar és a terminológia pontos értelmére csak helyszíni tapasztalatok adhatnának felvilágosítást. így is azonban a figyelmes olvasó értékes, alapvető tájékoztatást kap a Szovjetunió levéltárügyének elméletéről és gyakorlatáról, amelyet a jövendőben meg kell szívlelnünk. A kézikönyv olyan módon veti föl a levéltártani problémákat, olyan elvi útmutatást ad, ahogyan csakis a Szovjetunióban, a szocialista levéltárügy évtizedeken át folyó építése közben szerzett tapasztalatok alapján vetődhettek fel a problémák, tisztázódhattak az elvi alapok. Ugyanis a szovjet levéltárosok munkáját nem korlátozzák a magántulajdon elvéből a polgári országokban épített gátak. Mityajev joggal mutat rá, hogy ennek a fiatal segédtudománynak, a levéltártannak nyugati polgári művelői (Müller, Feith, Fruin, Casanova, Jenkinson) csak egyes problémákkal, " a rendezés és leltározás kérdéseivel foglalkoztak. Ezekkel a kérdésekkel is úgy foglalkoznak, mintha a rendezés és leltározás öncélú munkák lennének. A polgári levéltári szakkönyveknek ezek a hiányosságai természetszerűen folynak azokból a korlátokból, amelyeket a tőkés rendszer, a magántulajdon elve alapján állít a levéltári munka elé. A polgári levéltáros az, irattermelő szervektől elszigetelten fejti ki működését a levéltárak szűkebb világában és így csupán azoknak a kérdéseknek a taglalására szorítkozik, amelyeket a szűkebb munkalehetőségek felvetnek. A rendezés és leltározás alapvető munkák a levéltárakban, különösen előtérbe kerültek, mikor kiderült, hogy a múlt században a levéltárakban a tárgyi elv alapján folyt átrendezések helytelenek és az esetek túlnyomó többségében az állagok eredeti rendjét kell visszaállítani. Mindezek azonban csak részei egy 'munkasorozatnak. Ma már a szovjet tapasztalatok, az elképesztő méretekben növekvő irattermelés és a selejtezéseknél felmerülő lehetőség az iratok nagymérvű pusztulására a polgári levéltárosokat is arra kényszeríti, hogy kilépjenek a levéltárak kapuján, a kérdéseket szélesebb összefüggésekben lássák, elismerjék azokat a feltűnő eredményeket, amelyeket szervezet, elmélet, gyakorlat terén a szovjet levéltárosok elértek. Azt az alapelvet, amelyen a Szovjetunióban minden, szervezet, levéltári munka, elmélet, felépül, a népbiztosok tanácsának 1918. június 1-én Lenin aláírásával megjelent rendelete foglalja magában. A rendelet ugyanis kimondja, hogy minden valamely kormányhivatalnál keletkezett iratanyag az egységes Állami Levéltári Fond-hoz tartozik, az Állami Levéltári Fond akkor még különböző helyeken elfekvő részeit egyesíteni kell a levéltárügy központosításának elve alapján (Mityajev könyve, 4. o.). Ez az alapvető rendelkezés a szocializmusra jellemző kollektív tulajdon elvének az iratanyagra való kiterjesztése. A levéltárügyre vonatkozó további rendeletek csak a lenini dekrétumban lefektetett alapelvet fejtették ki, alkalmazkodva mindig a szocializmus építésében elért eredményekhez. 1941-ben már, az ez évben megje-