Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Szászi András: Adatok az Igazságügyminisztérium ügyintézésének történetéhez, 1867–1918 / 188–205. o.

196 Szászi András ségek szerint való intézkedés formájában. Az előadó-mind a két elintézési formánál megtartotta azt a követett eljárási szabályt, hogy az ügyben elkészítette a megfelelő kiadmánytervezetet, amely az elintézésre kapott utasítás, vagy a véleménye szerint szükséges intézkedést tartalmazta. Előfordult, hogy az ügy elintézéséhez más osztály előzetes hozzájárulása vagy véleményének kikérése volt szükséges. Arról az előadó az iraton feljegyzést készített, azután az iratot «-rövid úton« »visszavárólag« »áttette-« az arra illetékes osztályhoz és a kiadmánytervezetet csak azután készítette el, amikor az általa kívánt intézkedéssel az irat hozzá visszaérkezett. Az is megtörtént, hogy az elintézés végett nekr adott iratból az intézkedés közben az előadó azt állapította meg, hogy annak az ügynek az elintézésére a minisztérium más osztálya illetékes. Azt a körülményt az iraton feljegyezte és az iratot »-illetékes elintézés végett átengedte« vagy »áttette« az illetékes osztályra. Az előadó az elintézés szövegét — kiadmány tervezetet — a közepén két egyenlő részre osztott előadói ív jobboldali hasábjára írta. Ha annak szövege az előadói ív négy oldalán nem fért el, akkor a folytatást pótíven (betétíven) írta tovább, s az előadói íven a szöveg végén zárójelben megjegyezte, hogy a folytatás pótíven következik. A pótíven pedig feltüntette, hogy milyen számú irathoz készült. Ha egynél iobb pótívre volt szükség, akkor a pótíveket megszámozta: I. pótív, II. pótív stb. S a kiadmánytervezetet elkészítésének napja dátumával és saját aláírásával vagy kézjegj'ével látta el. Az előadói ív bal hasábjára került a kiadói utasítás, — pl. a kiadmányhoz csatolandó az iktatmány melléklete —, s a határidő nyilvántartásba vételére szóló rendelkezés. Pl. határidő: nov. 26. A határidő azt az időpontot jelentette, ameddig az ügyben válasz stb. beérkezésére várni kellett. Sokszor arra is szükség volt, hogy egy ügyben tett intézkedésről egy másik, — esetleg több — osztály is tudomást szerezhessen, az erre vonatkozó utasításokat szintén feljegyezte az előadó, pl. kiadás után, (vagy elküldés után) lássa a II. osztály. Vagy kiadás után lássák az I—

IV. osztályok. Később az előadói íven határidő, lássa kiadás előtt, vagy kiadás után szöveggel előnyomott rovatokat rendszeresítették. Minden elintézett irat az előadótól az osztály vezetőjéhez vagy távollétében annak helyetteséhez került, aki az intézkedés helyességét ellenőrizte, és annak megtörténtét az átvizsgálás napjának feltüntetésével és sajátkezű aláírásával, legtöbbször csak kézjegyével igazolta. Ha szükségesnek látta, a szövegbe bele is javított. Szokásban volt a dátum előtt »L« vagy »F«, esetleg »Fv« betűjelek használata is. Az első a »láttam«, a két utóbbi pedig a »felülvizsgálva«, vagy a »felülvizsgáltam« jelzése volt. Az osztály vezetője az iratot a kiadmányozóhoz továbbította. Kiadmányozás a tervezett intézkedés jóváhagyása volt. Az, vagy azok végezték, aki, vagy akik jogosítva voltak a minisztérium által kiadott hivatalos iratokat aláírni, s azért felelősséggel tartoztak. A kiadmányozási jogról a kezdeti időben nem volt szabályozó rendelkezés, csupán szokásjogon gyakorolták. Általában a miniszter kiadmányozta a királyhoz, a miniszterelnökhöz és a miniszterekhez, a felsőbíróságok elnökeihez intézett feHerjesztés, illetve átiratot, a minisztertanácsi előterjesztést, törvényjavaslatot, összeállított költségvetést, zárszámadást, költségvetési hiteltúllépést, kinevezést és nyugdíjazást tartalmazó iratokon kívül mindazoknak az ügyeknek az iratai, amelyekben a miniszter maga kívánt dönteni, s végül azok az intézkedések, amelyek tekintetében az osztályok vezetői és az államtitkár között nézeteltérések keletkeztek. Egyéb ügyekben •az érdemi intézkedés kiadmányozása az államtitkár hatáskörébe tartozott, A közbeeső