Levéltári Közlemények, 26. (1955)
Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Trócsányi Zsolt: Erdély kormányzata II. Rákóczi Ferenc korában / 148–187. o.
180 Trócsányi Zsolt Ismét külön kérdésként foglalkozunk az Érchegység igazgatása dolgával. Az Érchegységnek 1707—1708 telén is kijutott a bajból. Az első császári hadjáratot Rabutin egykori titkára, Acton vezette a bányavidék ellen. Állítólag 1500 lovassal, 700 gyaloggal és gyülevész rácsággal ment rájuk, Torda és Enyed felől; egy labanc csapat, amely az Almás vizén ment fel, Bisztránál csatlakozott hozzájuk. »Harmadnapig mulattak, azalatt minden falura feles pénzt repartiálván az bírákat és eskütteket elvitte, az kik nyavalyások közül az pénznek szerit tehették, eleresztették, de többire mind oda vadnak; az hegyeket felkóborlották, mindeneket felpraedálták az szegénységnek; azhova elérkezett, az malmokat megfosztották s elégették, annyira, hogy a szegénység majd éhei hal meg... Pavlik« {az egyik csapatvezér) »előre elmenvén, az verespatakiakat mindenekből kifosztván, Szászváros felé fogott« — jelentette 1708. jan. 4-én Károlyinak Sárdi János deák, aki közvetlenül a távozó labanc seregek mögött ereszkedett le Bisztrára. 110 Károlyi január 16-án erősítést küldött az Érchegységbe. Anzap kezdte meg az Erdélyből kiszorult hadak mustráját s a megmustrált székelyeket Thoroczkai Jánossal be is indította az Érchegységbe. 111 Thoroczkai érchegységi parancsnoksága azonban szerencsétlen választásnak bizonyult. Amikor a Nyúzó ellen kiszállt német hadak, nem tudván csatára kényszeríteni a vitéz portyázót, újból az Érchegységre vetették magukat, Thoroczkai, mint Károlyi márc. 14-én írta róla a fejedelemnek, »megunta Abrudot« 112 s a havasokban vonta meg magát. Csak a császáriak elvonultával szállt vissza Abrudra. »Az hadon, mint hallom, nem múlt volna« — írta Károlyi — »hanem az comendon, de mivel novitius, azért nem contemnálható, hanem corrigálni kívántam«. Mihelyt az Érchegységben biztosítva volt a munka lehetősége, a bányászok újra keményen dologhoz láttak. »Én, Méltóságos Generális Uram« — írta Károlyinak Rácz István Zalatnáról 1708. május 27-én — »Nagyságodat a Zalatnai Oeconomiáról illyen formán informálhatom, hogy itt még eddig Zalatnán alól sem Szászváros, sem Fejérvár felől nem continuuskodott semmi had, mellyhez képest a bányászok nem dolgozhattanak, hanem kiki a bányászok közül eddig megmaradóit maga kevés egyetmását és maga s cselédgye fejét oltalmazta ... Azután, hogy a német Szászvárostól elment, és kevesebb had maradott ott, az Űrtól, Thoroczkai uramtól kértem mellém tíz hajdút, kikkel is másfél héttől fogva itt continuuskodom. Azoltától fogva a bányászokat a hajdúkkal hajtom éjjel-nappal a bányákra, erősen is dolgoznak. Jó reménségem vagyon Istenben, hogy rövid idő múlva alkalmas kénesőt égettethetek. Csak ez is akadályai ne lenne, hogy az ősztől fogva már eddig bányászi vaseszközöket háromszor vittek el. Sok félelem között, Méltóságos Generális Uram, majd lopva égettenek egy mázsa kénesőt.« 112 /^ Thoroczkai azonban a kincstári igazgatásban sem bizonyult kiválóbbnak, mint a hadakozásban. Az abrudbányaiaknak márc. 31-én Károlyihoz intézett hosszú panaszos levelében jókora vers jut az ő működésére is. »Akiknek mi kevés aranyok esik is, káros a beváltása« — írták — »mert az úr, Thoroczkai uram, nevelve adja ki a pénzt, a szegény bányászok pedig semmit sem vehetnek nevelt áron; másutt sohult nem kél, míveseket-sem kaphatnak a pénznek válóra miatt a stompokhoz; a hadak közt sem kél. Most penig itt vásár sem esik, és ha mi másuvá nem megyünk reménkedni, élést sem kaphatunk magunknak, a pénzt is nem adhatjuk, az mint akarnók. Azonban az úr, Thoroczkai uram, lévén az bányászoknak a németek idejében összegyűjtött aranya, mellyel várakoztak, hogy pénz jővén, a camarára beadgyák, annak is 100 nehezékét (azt mondván, hogy nagyságod parancsolt felőle) eltartotta, az árát ki nem akarta adatni; és sok kárai, romlási után is az ily dolgokban nagy kedvetlenségek esett 110 KL: 1708. I. Fasc. 1:16. IIIR_A: C. E. F. 135. (Károlyi S. 1708. jan. 21-i jelentése Rákóczinak.) 112 R—A: C. E. F. 135. 112 /a K. L. 1708. V. F. 2:42.
