Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Trócsányi Zsolt: Erdély kormányzata II. Rákóczi Ferenc korában / 148–187. o.

150 Trócsányi Zsolt gyár történelem folytonosságában«. Megkíséreljük majd általában is felvázolni Rákóczi államának helyét a magyar állam történetében. Feladatunk bizonyos körülmények folytán korlátozott, s így inkább bő vázlatot adunk, mint végleges megoldást. A kérdés forrásaiból csak a Magyar Népköztársaság területén található anyag állt rendelkezésünkre. Emellett sem a Rákóczi-szabadságharc előtti évtizedek erdélyi gazdaságtörténetének feldolgozása nem áll rendelkezésünkre, a szabadságharc erdélyi történetének egészéről sincs valamennyire is részletesnek nevezhető feldolgozásunk. így nem egy esetben kénytelenek leszünk hipotézisekkel áthidalni egyelőre meg nem oldható problémákat. Mielőtt tulajdonképpeni tárgyunkra térnénk, csak röviden foglalkozunk a császári kormányszervek sorsával a szabadságharc alatt. Kevés kormányzati rendszer omlott össze csúfosabban a magyar történelem során, mint a Habsburg-uralomnak részben az erdélyi urakra építő rendszere 1703-ban. A császári hadsereg lényegében már 1703 őszén elvesztette az ellenőrzést az ország területének nagyrésze fölött, s 1704 első felében inkább csak rész-sikereket tudott elérni. A Gubernium és vele a labanc rendek »-országgyűlése« Szebenbe szorult, »hatalma« arra néhány szász székre vagy fél-megyére terjedt ki, amelyet éppen a császári katonaság tartott ellenőrzése alatt. Ez a »hatalom« azonban árnyékhatalom volt; csak valamennyire is kényes ügyekben a Gubernium egyszerűen Rabutin és utódai rendeleteit továbbította a polgári igazgatási szervek felé. Működésén még az sem javított, hogy most legalább székhely-gondjai nem voltak. »Késő és rendetlen összegyűlése a Guberniumnak, ott a sokféle materiáknak egymás hátára való rendetlen előlhordása, mert én az én instructiom szerint semmit rendesen nem proponálhatok, sem a secretáriusokkal semmit nem referáltathatok, a tanácsban való sok haszontalan beszéd, a gubernátor úr rendkívül való hallgatása és conventiája, a délyesti és esti óráknak haszontalan vesztegetése, denique omnia confusa omnia intempestiva; ... ista sunt causa malorum« — írja erről a »tevékenységről« Bethlen Miklós.

1 — A Gubernium létszáma is egyre csökkent. 1703. december 5-én a szebeni piacon lehullott Sachs von Harte' neck szász comes feje — azé a politikusé, aki a három natio harcaiban a szász jogok rettegett és gyűlölt előharcosa volt; 1704-ben, a »Noé galambja« dolgának napfényrejötte után, börtönbe került Bethlen Miklós, s egy emlékezetes politikai per után a császár kezébe maradt letéve annak az embernek az élete, aki — széles politikai látóköre következtében — 1686-tól az udvarral való megegyezés fő sürgetője, majd a Diploma Leopoldinumnak erdélyi részről létrehozója s a Habsburg kincstári igazgatás kiépítésénél az udvari biztosok bizalmasa volt, s aki 1704-ben, éppen látóköre következtében, rugalmasabban, nagyobb távlatú módszerekkel akart szembeszegülni a nagy kuruc szabadságharc akkor várható eredményeivel, mint nálánál jóval műveletlenebb és tehetségtelenebb társai. Bethlen Miklós 1790-ig, vagy talán az 1820-as évekig az utolsó erdélyi politikus, aki európai arányokban próbál politizálni — s lényegében az első jelentősebb erdélyi politikus, aki teljességgel Habsburg-politikát művel még akkor is, ha európai politikát akar folytatni. Csakhogy 1704 tavaszán Erdélyben, a labanc oldalon, nemhogy európai politikával kísérletezni, hanem egyáltalán politizálni is bűn volt (amennyiben ez a politika nem a főhadiparancsnok rendeletei egyszerű végrehajtását jelentett^). 1 Bethlen M. önéletírása. II. 359. o. — A rövidítve idézett címek feloldását lásd a 123. jegyzetben.