Levéltári Közlemények, 25. (1954)
Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Sashegyi Oszkár: Az ismertető leltárak feladatai és módszerei / 77–93. o.
92 .Sashegyi Oszkár egyesített iratok típusát, vagy típusait is — legalább általánosságban — meghatározni. így a »Történelmi Emlékek« belügyi csoportjában ne csak azt említsük meg, hogy benne a jakobinus mozgalommal kapcsolatos ira-r tokkal is találkozunk, hanem, jelezzük, hogy ezek nyomtatott peresiratok 'ás röpiratok; vagy a pénzügyi csoport tartalmát ne így soroljuk fel: az •ország áruforgalma, a kamara pénzüzletei, hanem tegyük hozzá, hogy az áruforgalom szabályozásával foglalkozó országgyűlési" diáriumok, bizottsági jelentések s a kamara pénzüzleteivel kapcsolatos elismervények, kötelezvények, levelek és peresiratok vannak a sorozatban. Vagyis a feladat nem csak az iratanyag »-tárgyának«, hanem tartalmának a meghatározása. Segédeszközökkel el nem látott, vagy rendezetlen állagok ilyen mélyreható tartalmi elemzését nem lehet elvégezni. Ezek tartalmának csupán egészen általános megjelölését adhatjuk,.amíg rendezésük meg nem történt, s konspektus vagy lajstrom nem készült hozzájuk. Az elvi kérdések felvázolása után rá kell mutatnunk az eddigi munkálatok során tapasztalt néhány hibára, olyan félresiklásokra, amelyek a feladat téves értelmezéséből eredtek. Ezek nagyjából három csoportra oszthatókba szerkesztés hibáira, a genetikus ismertetés hibáira és a tartalmi kibontással kapcsolatos hibákra. A helytelen szerkesztés, az eddigi munka során elsősorban abban jelentkezett, hogy a leltározók —• egyes esetekben — atomizálták az ismertető leltárat. Külön »ismertető leltárakat« készítettek olyan, alaki vagy tárgyi sorozatokról, amelyek egy regisztratúrának önálló értelemmel nem bíró részei, nem élő kifejezései a regisztratúrát létrehozó szervezet egy-egy funkciójának. Ez történt pl. a magyar kancellária levéltárának egyes »állagainál«. A leltározótól itt azt kívántuk, hogy megírja egy-egy udvari hatóságnak a kancelláriához intézett bead ványaiból álló ú. n. »Insinuata« sorozat ismertetését, s ez őt arra vezette, hogy a két egymással levelező hatóság közös törtéhetét, működésük összefonódó szálait vizsgálja. (Az »analízis«^ genetikus ismertetéssé mélyítette.) Az ilyen vizsgálat azonban egyrészt nem oldható meg csak iaz »Insinuata«-k alapján, másrészt nem az ismertető leltározó feladata. Az ismertető leltártól csak azt várhatjuk, hogy a kancellária történetének a kereteit s a levéltár történetének az anyag rendjére, állapotára kiható fontosabb tényeit felvázolja. Az anyag leírása terén fölösleges az alapleltárnál többet nyújtania, az egyes alaki sorozatok tartalmát pedig, minthogy az iratok bennük egyszerű időrendben vannak s általában lajstromozatlánok, csak általánosságban jelölheti meg. A genetikus ismertetés szempontjából legfőbb hibaként a monografikus feldolgozásra való törekvés jelentkezik. A leltározók egy része (így pl. az erdélyi levéltárak leltárainak némelyikében) a levéltárat létrehozó szervezet történetének nemcsak a kereteit, hanem, tartalmat is igyekezett feldolgozasszerű formában feltárni. A »Sóútak építésénél történt szabálytalanságok kivizsgálására kiküldött vegyesbizottság iratainak« ismertető leltára pl. ismerteti a sóutak építését, a szabálytalanságokat, a vizsgálatot és annak eredményét — mindez nem lett volna a tulajdonképpeni feladata. (Ilyen, homogén, kisebb jelentőségű anyagról nem is szükséges külön ismertetést adni.) Hiba az, ha a leltár nem szoros feladatát, az iratanyag meghatározájsát, oldja meg, hanem az iratok tartalmát közli novellisztikus formában •"..•• '