Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Baraczka István: A selejtezés időszerű kérdései / 56–76. o.

A selejtezés időszerű kérdései 71 mezőgazdasági, kereskedelmi gócokon működő iskolák levéltárainak egyikét-másikát mintául kijelölni. A tájegységek iskolái levéltárainak a minták között kell szerepelniök. Tanyai, falusi, városi iskolák levéltára éppúgy nem hiányozhat a mintául megtartandó levéltárak közül, mint azoké az iskoláké, melyek esetleg a tanulók társadalmi Összetételét tekintve jellegzetesek és figyelemreméltók. A levéltári anyag értékminimumának elmélete és gyakorlata látszólag nem tartozik szorosan a selejtezés kérdései közé. Egyes levéltárosok szerint az értékminimummal a levéltári gyűjtőkör alsó határát húzzuk meg, és így a gyűjtőköri problémák közé sorolható. Kétségtelen, hogy az értékminimum e tekintetben is jól használható. Véleményünk szerint azonban az értékminimum kérdése az iratanyag értékeléséből indul ki és mindvégig azon alapszik avégből, hogy a szintje álá eső irattárakat, vagy azok iratsorozatainak többségét megsemmisíthetőnek, illetőleg kiselejtezhetonek minősítjük, vagy éppen ellenkezőleg az értékelés következményeképpen megtartsuk. . A selejtezés fogalmának leglényegesebb alkotóelemei így az értékminimum fogalmában kimutathatók. Minthogy azonban a. levéltári anyag értékmmimumának módszerei a selejtezhetőség időbeli felső határáig (1867) nem terjeszthetők, másrészt a végrehajtás tekintetében az általánosan elfogadott és ismert selejtezési módszerektől eltérőek: helyesebb az értékminimum alkalmazását, különleges selejtezés-jellegének elismerésévél, külön nyilvántartani a selejtezések egyéb fokozati és minőségi fajtáitól. .* A polgári korszakban folyt selejtezések katasztrofális hatását már az e korbari működő levéltárosok is megállapították. így írnak erről a kérdésről : »•... nyomasztóan éreztetik hatásukat azok a romboló selejtezések, amelyeket főleg a XIX, században, de még az újabb évtizedekben is a hely nyer és céljából végeztek. Selejtezés címén sokszór valóságos levéltárkiirtásokat végeztek, minden válogatás nélkül dobva megsemmisülésbe egész anyagtömböket-«. (Szabó István: i. m. 68. 1.) ". E selejtezések nemcsak a levéltárak, hatóságok és közhivatalok; hanem a gazdasági vállalatok, uradalmak és egyházak eljárásaira is jellemzőek. »Jóllehet, egyházi levéltárainkban az anyagnak általában csekélyebb tömegére való tekintettel á selejtezésre kevesebb alkalom nyílt, mégis találhatunk mértéktelen és pusztító hatású selejtezésre példákat« —- írja Szabó' István, a református egyházi levéltárakkal kapcsolatban. (U. o.) A selejtezés címén folyt iratpüsztítások lényegében két okra vezethetők vissza: a magántulajdoni rendből folyó lehetőségekre és a levéltárügy szervezetlenségére. A különféle jogi- és magánszemélyek, gazdasági vállalatok és egyházak, a működésük során keletkezett iratanyag tulajdonosai az iratanyag sorsát szabadon szabták meg. Korlátlanul rendelkeztek vele. nemcsak olyan tekintetben, hogy a kutatás elől-az anyagot elzárták, hanem meg is semmisíthették. Következőleg az iratanyag selejtezésének szabályait iis maguk írták elő. gondosan megsemmisítve minden olyan iratot, mely a tulajdonosokra és azok működésére rossz fényt vethetett volna. • -