Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Borsa Iván: A magyar levéltárügy helyzete a Horthy-korszakban és a felszabadulás után / 14–55. o.

A magyar levéltárügy helyzete a Horthy-korszakban és a felszabadulás után hatósági jogú városi, a megyei városi és a községi levéltáraknak állami kerületi levéltárban való elhelyezése-« is lehetséges. E rendelkezésnek legnagyobb jelentősége abban keresendő, hogy levéltári megőrzést biztosított olyan közhatóságok, közhivatalok, köztestületek és közintézmények iratanyaga számára, melyek eddig nem kerültek levéltári megőrzésbe, hanem állandóan a létrehozó szerv kezelésében maradtak. E jelentőségteljes intézkedés értékéből azonban igen sokat elvesz a törvényjavaslat 11. §-ához adott miniszteri indokolás következő mondata: »Ha a kerületi levéltárak felállítása nem is látszik időszerűnek, a levéltárügy rendezése során ki kell mondani a kerületi levéltárak felállításának elvét.«

66 A törvényjavaslat miniszteri indokolása nem közli, hogy miért nem látja időszerűnek a kerületi levéltárak felállítását éppen abban az időszakban, amikor a háborús események következtében éppen t az akkori közlevéltári gyűjtőkörön kívül eső iratanyagban számottevő károsodás történt, s éppen ez volt az az iratanyag, amely a kutatások -szempontjából a legnehezebben volt hozzáférhető. Bár 1947-ben gazdasági életünkben a szocialista szektor viszonylag kis helyet foglalt el, a levéltárügy rendezéséről szóló törvény annyira a feudálkapitalista alapokon nyugodott, hogy a közületi szervek iratanyagainak egységes levéltári szervezetben való összefogását is csak későbbi jövőben látta megvalósítandónak. Ilyen módon gyakorlatilag a levéltári szervezet és a levéltári megőrzés keretein kívül hagyta mindazoknak a szerveknek az iratanyagát, amelyeknek jogelődei a feudalizmus idején nem alakítottak ki saját levéltárat, amit azután jogutódaik örökölhettek volna. A kerületi levéltárak megvalósítása — az akkori tárgyalások szerint -— azért nem volt aktuális, mert a pénzügyi kormányzat az újjáépítés nagy erőfeszítései során nem tudott e téren komolyabb anyagi kötelezettséget vállalni. Hogy mennyire nem lett volna szükség számottevő beruházásra, mutatja az a körülmény, hogy a megyei és városi levéltárakra épült mai levéltári szervezet ezeknek az anyagoknak védelmét, begyűjtését néhány évvel később különösebb beruházás nélkül el tudta végezni. Az 1947. évi XXI. te. X. fejezete megadja a lehetőséget ahhoz, hogy »a magánlevéltárak közül azokat, amelyek sértetlen fennmaradásához különös történeti becsük miatt fontos közérdek fűződik, lehetőleg a tulajdonos hozzájárulásával az Országos Levéltarügyi Tanács javaslatára a vallás- és közoktatásügyi miniszter közérdekű levéltárnak nyilváníthat ja«. »A közérdekű levéltárnak nyilvánított magánlevéltárat tulajdonosa köteles épségben és használható állapotban fenntartani.-« »Ha a közérdekű levéltárnak nyilvánított magánlevéltárat fennmaradásában közvetlen veszély fenyegeti és a levéltár tulajdonosa a vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívása ellenére a veszély elhárításáról nem gondoskodik«, a miniszter »elrendelheti, hogy a levéltár a tulajdonjog épségben .hagyásával ideiglenesen valamely közlevéltárban helyeztessék el«.

67 A magánosok (természetes és jogi személyeket egyaránt értve) történeti szempontból jelentős levéltárai eddig teljesen a magántulajdon elvei szerint kezeltettek, s tulajdonosaik azokat veszni is hagyhatták anélm U. o. 188—189. 1, 67 1947. évi XXI. te. 34. §. — Megjegyzendő, hogy a törvény külön szabályozza az egyházi, vallásfeleskezeti levéltárak kérdését. Ezeket az illetékes egyházi hatóság irányítja. (31—32. §)